Az elmúlt néhány nap talán két legfontosabb híre az, hogy hamarosan megkezdődhetnek az elbocsátások a közszférában, év végéig pedig emelkedhetnek a közszférában a bérek és a nyugdíjak. A közszférában dolgozók maximális számának meghatározásáról szóló törvényjavaslat hétfőn került a köztársasági parlament elé. Bár a dokumentum nem említ pontos számokat a létszámleépítés vonatkozásában, Kori Udovički államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter néhány nappal korábban azt mondta, idén év végéig 9 ezerrel kívánják csökkenteni az állami alkalmazottak számát. A miniszter azt is bejelentette, hogy az első elbocsátásokra már szeptember előtt sor kerülhet. A törvényjavaslat értelmében az állam az eddigi 11,8 százalék helyett a továbbiakban a GDP 8 százalékát fordítaná a közszférában dolgozók béreire. Dušan Vujović pénzügyminiszter pedig arról nyilatkozott a napokban, hogy mivel az állam sikeresen takarékoskodott, ezért a kormány szeretne kedvezni a polgároknak, így év végéig a mostanihoz képest emelkedhetnek a nyugdíjak és a bérek a közszférában. Az elmondások szerint a növelést követően a fizetések és nyugdíjak nem érnék el a tavalyi csökkentést megelőző szintet. A várható leépítésekről, valamint arról, hogy valóban van-e pénze az államnak növelni a béreket és nyugdíjakat, és a Szerbiai Telekom közelgő magánosításáról Miša Brkić gazdasági elemzővel, újságíróval beszélgettünk.
Hogyan értékeli a közszféra karcsúsítását szavatolni hivatott törvényjavaslatot?
– Véleményem szerint a kormány kesztyűs kézzel bánik az állami szférában dolgozókkal és túl gyengén áll hozzá a racionalizációhoz. Ezek az emberek elfogadhatatlan és szabálytalan módon, párthovatartozás alapján jutottak munkához. Az őket „alkalmazó” pártok megtalálták a kiskapukat és a törvényes szabályozás ellenére duzzasztották fenntarthatatlan méretűre az államapparátust. Az aktuális kormány túlságosan megértő velük szemben, hogy miért, azt nem tudhatom, talán ismét populizmusból kifolyólag. Sokkal, de sokkal több ember jutott párthovatartozás alapján munkához, mint amennyit most elbocsátani készülnek. Elfogadom azokat az érveket, hogy demokráciában élünk és a közalkalmazottakat nem lehet a törvényes előírásokat megkerülve egyszerűen csak kirúgni, ugyanakkor az irányukba tanúsított megértés mértékét egyszerűen felfoghatatlannak tartom. Nem arról van szó, hogy ezeknek az embereknek dolgozniuk kell, vagy sem, hanem arról, hogy az állam képes-e akkora teherrel működni, mint amekkora az államapparátus és az állami közigazgatás. Szerintem nem. Egy ekkora adminisztrációval működő állam nem lehet sem hatékony, sem olcsó, sem vonzó a beruházók számára. Azt sem értem, hogy például az egészségügyben, az oktatásban, vagy az igazságügyben miért alkalmaznak vízvezeték-szerelőket, villanyszerelőket, vagy takarítónőket. Ezek olyan jellegű munkák, azaz szolgáltatások, amelyeket az intézmények szerződéses alapon vehetnének igénybe, nem kellene saját alkalmazottakat foglalkoztatniuk ezeknek a feladatoknak az elvégzésére.
Hogyan viszonyul a törvényjavaslat ahhoz a gyakorlathoz, hogy a közszférában nem képesítés, tapasztalat, vagy rátermettség alapján alkalmazzák az embereket?
– Eddig egyetlen alkalommal sem értesültem arról, hogy az állami közigazgatásban olyan személyt alkalmaztak volna, akit később az állam tehetsége, képességei, vagy szorgalma miatt nyilvánosan megdicsért. Arról viszont rendszeresen tájékozódhatunk mindannyian, hogy az állami szervekben és intézményekben egyre több „sztárocska” és kitartott nő jut munkához. Nem vettem észre, hogy ezzel a gyakorlattal felhagytak volna.
Mekkora alapja van az ellenzéki pártok azon aggályainak, hogy a törvényjavaslattal az állam szinte bebetonozza a pártalapú foglalkoztatást?
– Ennek kockázata mindig fennáll. Azért van ellenzék, illetve média, hogy felhívják a figyelmet ezekre a veszélyekre. A téma komolyságára való tekintettel a hatalomnak figyelmesen végig kellene hallgatnia az ellenzék észrevételeit. Egyébként nem vagyok róla meggyőződve, hogy az ellenzéknek ebben az esetben igaza van, pontosabban visszás érzéseket vált ki belőlem, hogy siránkoznak azok miatt, akiknek egy részét annak idején ők juttattak munkához.
Ami a lehetséges bér- és nyugdíjemelést illeti, ésszerű döntés lenne-e ez az ország gazdasági és pénzügyi helyzetére való tekintettel?
– Szerbia egy olyan páciens, amely a közelmúltban szívátültetésen esett át. A páciens véredényei annyira betegek voltak, hogy a szívet nem lehetett megmenteni. A műtét sikeres volt, a páciens jól érzi magát és megkérdi orvosát, hogy elmehetne-e futni. Az orvos azt válaszolja, hogy csak saját felelősségére, mert megtörténhet, hogy az első száz métert követően holtan esik össze. Ugyanez történik Szerbiával. A súlyos betegség miatt megkezdett terápiát követően jól érzi magát. A költségvetési többlet valóban jó, ugyanakkor a gazdaságot, annak helyzetét nem lehet rövidtávon mérni. Nem olyan lázról van szó, amit egy aszpirinnal kezelni tudnánk. A szerbiai gazdaság és közpénzügyek problémái mélyen a múltban gyökereznek, a beteget eddig csak kezelték, de nem gyógyították ki. Olykor értem, hogy mit kívánnak mondani a politikusok, megérteni azonban nem értem meg őket. Világos, hogy populista nyilatkozatokkal és lépésekkel próbálnak udvarolni a választóknak. Jó lenne, ha az államérdek kerülne előtérbe és a közpénzügyeket hosszútávon tennék fenntarthatóvá.
Milyen lépéseket kellene megtennie a kormánynak ahhoz, hogy a közpénzügyek hosszútávon is stabillá váljanak?
– Az állami tulajdonban lévő vállalatok magánosítása, azoknak a felszámolása, amelyek nem élnék túl az átszervezést, a nyugdíj- és adórendszer reformja, a bürokrácia befolyásának csökkentése, elsősorban az építési engedélyek tekintetében – ezek mind fontos lépések. Ugyanakkor akármennyire is furcsának tűnhet egyeseknek, Szerbia gazdasága és a gazdasági reform nem lehet sikeres az igazságügy reformja nélkül. Ez talán a legfontosabb. A reformot követően a szerződések és a magántulajdon tiszteletben tartásának is meg kellene honosodniuk az országban. Pillanatnyilag bármelyik párttagként aktív gazember rámutathat bármelyik üzletemberre és mágnásként, bűnözőként bélyegezheti meg. Az is megtörténik, hogy egyesek vádemelés nélkül kerülnek börtönbe. Az ilyen magatartás a nyugati országok számára felfoghatatlan és elfogadhatatlan, ugyanúgy, mint az az özönvíz előtti törvényes rendelkezés, amely értelmében Szerbiában büntethető a gazdasági felhatalmazással való visszaélés a magánvállalatokban. Az Európai Unió egyértelműen rámutatott, hogy ez a rendelkezés elfogadhatatlan.
Tőzsdére kerülés, pályázat útján történő eladás, vagy feltőkésítés lenne a legésszerűbb magánosítási modell a Szerbiai Telekom esetében?
– Az ehhez hasonló kérdések elemzésével tapasztalt tanácsadó cégek foglalkoznak, nem biztos, hogy én lennék a megfelelő személy ennek az értékelésére, személyes véleményem azonban van. A Telekom semmit nem végzett el azokból a feladatokból, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy vállalat tőzsdére bocsáthassa részvényeit. Csak a lehető legátláthatóbb pénzügyi és működési jelentésekkel rendelkező vállalatok kerülhetnek a tőzsdére. A Telekom nem áll készen erre. Ami a feltőkésítést és az eladást illeti, az állam számára szerintem az lenne a legjobb, ha eladná a vállalatot. Tudom, sokan igyekeznek bebizonyítani, hogy ez nem lenne bölcs lépés, mert szerintük a Telekom stratégiailag fontos az ország számára. Én nem értek egyet ezekkel a meglátásokkal.
Négy évvel ezelőtt a legkomolyabb érdeklődő 1,1 milliárd eurót ajánlott a Telekomért, ezt akkor a szerbiai illetékesek elutasították, ragaszkodva az 1,4 milliárd eurós árhoz. Mekkora eséllyel kaphatunk ezúttal többet az akkori legjobb ajánlatnál?
– Szeretném, ha tévednék, de értesüléseim szerint ezúttal még 1,1 milliárd eurót sem kaphat Szerbia a Telekomért. Ha ez valóban így lesz, akkor szerintem a négy évvel ezelőtt felajánlott összeg, illetve a majdani vételár közötti különbséget azokon kellene behajtani, akik annak idején nemet mondtak az üzletre. Ebbe a csoportba tartozik mindenki, aki ellenezte az eladást, a gazdasági elemzők egyaránt.
Mire kellene költenie az államnak a vállalatért kapott pénzt ahhoz, hogy az ügyletet később sikeresnek lehessen minősíteni?
– Elsősorban a Pénzügyminisztériumban alkalmazott tanácsadóknak kellene kidolgozniuk a pénz elköltésének tervezetét. Jó lenne, ha nem történne meg ugyanaz, mint ami Karić Mobteljének eladását követően történt. Ebben a vonatkozásban ígéretes, hogy Mlađan Dinkić és Verica Kalanović ezúttal nem tagjai a kormánynak. Remélem, hogy az aktuális hatalmi politikusoknak már eszébe sem jut, hogy népszerűségük növelését szolgálni hivatott célokra fordítsák a pénzt. Talán érdemes lenne megfontolni egy olyan törvény, vagy kormányrendelet meghozatalának lehetőségét, amely pontosan szabályozná, hogy mire lehet elkölteni a pénzt és mire nem. Az mindenféleképpen ésszerű lenne, ha a kormány a kedvezőtlen feltételek mellett jóváhagyott hitelek egy részét törlesztené a pénzből, másik részét pedig komoly infrastrukturális projektumokra fordítaná. Csak az a bökkenő, hogy Szerbiának egyelőre nincsenek ilyen projektumai. Emiatt vonják vissza bizonyos nemzetközi pénzügyi intézmények és szervezetek az ország számára infrastrukturális projektumokra jóváhagyott eszközöket.
