Ha vennénk a fáradtságot, és összegyűjtenénk a szerbiai politikusok utóbbi tizenvalahány évben tett ígéretét Szerbia európai uniós csatlakozásával kapcsolatban, feltehetőleg több újságoldalt is megtölthetnénk. Mindig volt valamilyen esemény, amelytől az integráció következő fontos állomása függött. Állítólag. Az államvezetőség az utóbbi időszakban a Belgrád és Pristina közötti párbeszédet tüntette fel gordiuszi csomóként, így amikor a közelmúltban előrelépés történt a dialógusban, a politikusok abbéli meggyőződésüknek adtak hangot, hogy az EU és a Szerbia közötti csatlakozási tárgyalások első fejezetei az idén biztosan megnyílnak. Aleksandar Vučić miniszterelnök is ennek szellemében beszélgetett hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellárral. Arról, hogy a találkozó után megtartott sajtótájékoztatón milyen üzenetek hangzottak el Szerbia uniós csatlakozásával kapcsolatban, illetve hogy mit is jelent pontosan az ország számára az első fejezetek megnyitása, Dinko Gruhonjić, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének elnöke, elemző nyilatkozott lapunknak.
Mennyire tűnik biztosnak, hogy az idén megnyílhatnak az első tárgyalási fejezetek?
– A hétfői beszélgetés során nagyjából ugyanaz vált világossá, mint ami a korábbi, uniós vezetőkkel folytatott egyeztetések alkalmával: kizárólag tőlünk, Szerbiától függ, hogy mikor nyílnak meg az első tárgyalási fejezetek. Ez eddig is így volt. Szerbiával szemben kiemelkedő elvárás volt a brüsszeli megállapodás alkalmazása, valamint a joguralom és az emberi jogok témaköre. Az európai integráció témájában a szerbiai politikai elit továbbra sem tájékoztatja tényszerűen a polgárokat. Az alapos és pontos tájékoztatás helyett a politikusok folyamatosan valamilyen dátummal kapcsolatban találgatnak – ebben az esetben az első fejezetek megnyitásához kapcsolódóan. Nemcsak hogy nem mondják el, miért is halad lassan az integráció folyamata, hanem még manipulálnak is emberekkel. Azt próbálják elhitetni, hogy Brüsszelnek Szerbiával szemben egészen más és jóval több elvárása van, mint amennyi a korábban csatlakozott államokkal szemben volt. Ez persze nem így van, egyedül Koszovó az a téma, amellyel a többi országnak nem kellett foglalkoznia. Szerbia elejétől kezdve tudta, hogy mi vár rá.
Melyik az a kérdés, amely a leginkább fékezi a csatlakozás folyamatát?
– Természetesen nem kizárólag Koszovó, akármennyire is próbálja ezt elhitetni velünk az államvezetőség, amely Koszovó témájával belpolitikai pontszerzés céljából visszaél. Tisztában kell lenni a ténnyel, hogy Szerbiában igencsak megkérdőjelezhető az EU-optimizmus. Igaz, hogy a közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a lakosság ötven százaléka támogatja Szerbia uniós tagságát, magam igencsak kérdésesnek tartom, hogy a lakosság mekkora hányada Nyugat-barát beállítottságú. Ezzel a szerb államvezetőség is tisztában van, ezért jellemző, hogy Brüsszelt valamiféle vasorrú bábaként – aki folyamatosan új feltételeket talál ki, és újabbnál újabb, elképzelhetetlen dolgot vár el az országtól, illetve valójában nem is kívánja az EU tagállamok között látni Szerbiát – próbálják feltüntetni a közvéleménynek. Talán felesleges hangsúlyoznom, hogy ez nem így van. Az az egyik legnagyobb gond, hogy Szerbiának nincsen kapacitása a csatlakozási tárgyalásokhoz, nem rendelkezünk a megfelelő emberi erőforrással. Pontosabban, az is elképzelhető, hogy lennének megfelelő szakértőink, akik hozzájárulhatnának a tárgyalások lebonyolításához, a hiányzó politikai akarat miatt azonban nem kapnak esélyt. Arról se feledkezzünk meg, hogy Szerbia továbbra sem szakított a két széken való ülés gyakorlatával. Emiatt indokoltan megkérdőjelezhető Szerbia őszintesége az európai integráció tekintetében.
Pontosan mi történik az első tárgyalási fejezetek megnyitását követően?
– Annak a pillanatnak gyakorlatilag Szerbia Európa-párti rétegére kellene bátorítólag hatnia. Az nyilvánvaló, hogy a tárgyalások akár a végtelenségig is elhúzódhatnak, semmiféle biztosíték nincsen arra vonatkozólag, hogy a megkezdett tárgyalások be is fejeződnek. Ebből adódik az is, hogy a tárgyalások lezárásának dátumát senki nem tudná megmondani. Mindez egyedül a tagjelölt országtól, adott esetben Szerbiától függ. Meglehetősen bonyolult feladatok és procedúrák várnak ránk. Nemcsak arról van szó, hogy meg kell történnie a jogharmonizációnak, hanem az elfogadott törvényeket alkalmazni is kell. Véleményem szerint esetünkben itt kezdődnek a problémák, hiszen a köztársasági parlamentnek nemcsak az aktuális összetétele, hanem a korábbiak is törvénygyárként működtek. A szükséges törvényeket meghozzák, az alkalmazás azonban már nem megy gördülékenyen. Fontos lenne, hogy az államhatalom a hangzatos nyilatkozatok helyett inkább elkezdjen komolyan dolgozni. Az európai integráció és a csatlakozási tárgyalások nagy munkát jelentenek. Nem politikai, hanem elsősorban adminisztratív és implementációs jellegű munkáról van szó.
Mind biztosabbnak tűnik, hogy jövő év elején nemcsak tartományi és önkormányzati, hanem rendkívüli köztársasági parlamenti választásokat is tartanak az országban. Hogyan értékelnék ezt a lépést Szerbia európai partnerei, tekintettel arra, hogy továbbra sem világos, mi tenné indokolttá az általános választások megtartását?
– Az európai partnerek biztosan nem néznék jó szemmel, ha Aleksandar Vučić – egyértelmű, hogy mindez egyedül tőle függ – úgy döntene, hogy a köztársasági választásokat is kiírják. A választások kiírása mélységesen antidemokratikus lépés lenne. Nem világos, hogy miért is kellene kiírni a köztársasági választásokat. A 250 parlamenti képviselői helyből nagyjából 180 illeti meg Vučićot és partnereit. Mindenki tudja, hogy milyen okok teszik indokolttá a rendkívüli választások kiírását, Szerbiában ezek egyikéről sem beszélhetünk. Vučićot az SZHP aktuális népszerűségi mutatói és a közvélemény-kutatások ösztönözhetik arra, hogy a választások kiírása mellett döntsön, hiszen úgy feltehetőleg legalább még egy ciklusban hatalmon maradhatna. Ha e mellett a lépés mellett döntene, az szöges ellentétben állna a demokrácia, a parlamentarizmus és a politika alapelveivel, és egy autokrata vágyát tükrözné, hogy minél tovább hatalmon maradjon.
A Szerbián áthaladó menekültáradat kapcsán a szerb államvezetőség nem győzi hangsúlyozni és bizonygatni, hogy emberségesség tekintetében nagyobb européerek maguknál az uniós politikusoknál. Hogyan befolyásolhatja ez a téma és az ország magatartása az integráció folyamatát?
– Számomra ez a téma és a történések elsősorban arra mutattak rá, hogy az EU távolról sem egy tökéletes gépezet. Szerbia integrációjához ennek a kérdésnek nem sok köze van. Ehelyett az derül majd ki, hogy az európai szellemiség, az unióval kapcsolatos elképzelések fennmaradhatnak-e. Ezek a dolgok mára megkérdőjeleződtek. Az EU némely tagállamának vezető politikusai elítélendő és rasszista kijelentéseket tettek a menekültek kapcsán. Ami ma történik Európában, az senkire nézve nem előnyös, és bebizonyosodott, hogy a sovinizmus továbbra is rendkívüli erővel bír Európában. Most tehát elsősorban maga az EU vizsgázik. Komoly veszélyben vannak azok az értékek, amelyekért egyes európai politikusok egész életükön át küzdöttek. Remélem, hogy a kulcsfontosságú európai államok vezetői közül hamarosan egyre többeknek lesz erejük nemet mondani a sovinizmusra, a megosztottságra, valamint egyértelműsíteni, hogy Európa mindenki számára nyitott, függetlenül attól, hogy muzulmánokról, arabokról vagy feketékről van szó. Ami Szerbiát illeti, attól tartok, hogy itt is esély van a szélsőjobboldal erősödésére. Sok minden függ attól, hogy megváltozik-e a menekültek vándorlása, azaz esetleg eszükbe jut-e, hogy Szerbiában maradnának. Nem kizárt, hogy ha a menekültek nem kizárólag tranzitországként tekintetének Szerbiára, akkor megváltozna a velük szembeni magatartás. Emlékezzünk csak arra, hogy néhány évvel ezelőtt több szerbiai településen is milyen visszataszító tüntetéseket szervezett a helyi lakosság a befogadó központokban elhelyezett menekültek ellen. Ezek a tüntetések olykor azokra emlékeztettek, amelyeket a Ku-Klux-Klan szervezett az USA-ban az afroamerikaik ellen.
