A Horvátország és Szerbia közötti diplomáciai feszültségek múlt héten néhány napra szinte megbénították a két ország közötti forgalmat, és a szakértők szerint tetemes veszteséget okoztak mindkét ország gazdaságának. Az országba özönlő menekültek miatt a horvát államvezetőség először a Szerbia és Horvátország közötti nyolc határátkelőhely közül hat lezárását rendelte el, majd az egyik legforgalmasabbat, a Bajakovo–Batrovci-átkelőt, a teherforgalom előtt zárta le. Szerbia válaszként behozatali tilalmat rendelt el a horvátországi termékekre. Az ellenlépésre Horvátország újabb intézkedéssel reagált, és két napig nem engedte az országba utazni a szerbiai rendszámtáblájú gépkocsikat. A feszültségeket tovább fokozta, hogy a horvát kormányfő mindvégig válogatott sértésekkel illette Szerbiát, annak miniszterelnökét és az államvezetőségét. A korlátozó intézkedésektől először Horvátország állt el, ezt követően pedig Szerbia is feloldotta a behozatali tilalmat. A történteket Dinko Gruhonjić elemző értékelte.
A menekültek miatt, akik a zöldhatáron lépnek Horvátország területére, az ország először lezárta a szerb határvonalon fekvő hivatalos átkelőhelyeinek többségét, majd beutazási tilalmat rendelt el a teherforgalom számára. Szerbia válaszként behozatali tilalmat rendelt el a horvát termékekre, Horvátország pedig ismét válaszolt, és nem engedte az országba lépni a szerbiai rendszámtáblájú gépkocsikat. Tragédiáról, komédiáról vagy a diplomáciai „harc” elfogadott eszközeiről van szó?
– Megjegyezném, hogy amikor a beutazási tilalom napjaiban a Šid–Tovarnik-határátkelő környékén voltam, azt láttam, hogy a menekülteket szervezetten a kukoricaföldekre irányítják, nem maguktól indulnak arra. Ami magát a kérdést illeti, ha nem lettem volna tanúja a kilencvenes évek történéseinek, akkor azt mondanám, hogy a két ország közötti lépések-ellenlépések a tragikomédia kategóriájába tartoznak, de mivel át- és túléltem azt a korszakot, még egy apró mosoly sem ül ki az arcomra. Az ehhez hasonló egymásnak feszülés, a versengés, hogy ki a nagyobb nacionalista, a gyűlöletbeszéd és a legmagasabb rangú állami tisztségviselőkhöz méltatlan retorika – mindkét ország részéről – nem vicces. Az ilyen magatartás helytelen, hiszen a háború okozta sebek még nem gyógyultak be. Ilyen körülmények között bármilyen ócska játszadozásnak súlyos következményei lehetnek. A tűzzel játszottak. Persze egyetértek azzal, hogy a történettel belpolitikai pontszerzés céljából visszaéltek. A belpolitikai játszadozások azonban nem biztos, hogy az adott ország határain belül maradnak, valamint kedvezőtlenül befolyásolhatják a két ország polgárainak kapcsolatait.
Mennyire járultak hozzá a legújabb feszültségekhez a múltbéli, továbbra is rendezetlen kérdések?
– Éppen azért történhetett meg ilyesmi, mert Horvátország és Szerbia között rengeteg rendezetlen kérdés van. Kezdjük azzal, hogy továbbra sem rendezték teljesen az országhatárok kérdését, erről magam is meggyőződtem a két ország közötti kukoricaföldeket járva. A háborúban eltűntek kérdése is nyitott, nem minden háborús gaztevő ellen indult eljárás, a horvátországi szerbek lakhatási joga is megoldatlan, valamint a horvátok számára létesített szerbiai táborokkal kapcsolatban is számos kérdés merül fel. A múlt heti feszültségek tökéletesen beleillenek a két ország közötti, véleményem szerint mélységesen beteg kapcsolatokba. Mintha mindkét fél alig várná, hogy elővehessék a múltbéli retorikát, és újfent usztasákról, valamint csetnikekről beszélhessenek. És mindezt miért? Hogy hatalmon maradhassanak saját országukban.
Hogyan rendezhetné kapcsolatait a két ország?
– Horvátország az Európai Unió tagállama. Feltételezem, hogy a nyitott kérdések egy részét Szerbia csatlakozási folyamata alatt meg kell oldani. Persze, ha megnézzük Horvátország és Szlovénia kapcsolatait, kiderül, hogy feszültségek a csatlakozást követően is jellemzőek lehetnek – Pirani-öböl. Ennek ellenére is hiszem, hogy ha Szerbia valóban az uniós csatlakozás mellett kötelezte el magát, akkor az integráció során legalább a legalapvetőbb kérdéseket sikerülhet rendezni. Ami múlt héten történt, az természetesen nem járul hozzá a kapcsolatok jobbá tételéhez, sőt, éppen ellenkezőleg, a felek nem előre, hanem hátrafelé tettek meg néhány lépést. Azt is érdekesnek tartom, hogy például a mai újvidéki középiskolások többsége soha nem járt még Horvátországban, és soha nem érzett késztetést egy ilyen utazásra, pedig az ország negyven kilométerre van Újvidéktől. Számomra ez bizonyítja a családi nevelés és az oktatás hiányosságait. Mi, akik még emlékszünk Jugoszláviára, tudjuk, hogy az akkori köztársaságok polgárai közötti kommunikációhiány táplálékként szolgált a „őrült nacionalistáknak”.
Feltűnő volt, hogy Zoran Milanović horvát kormányfő minél válogatottabb sértésekkel igyekezett illetni a szerb népet és politikumot, Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök azonban a lehető legeuropéerebb módon próbált fellépni. Ebből a „bokszmeccsből” valóban Milanović került ki rosszfiúként és Vučić jófiúként?
– Igen, nyilvánosságunkban Vučić valóban a jófiú benyomását keltette, abban azonban nem vagyok biztos, hogy más nyilvánosságok esetében is ugyanez mondható el róla. Ahhoz, hogy valamelyest egyértelműbben megállapíthassuk, ki a jó- és ki a rosszfiú, meg kellene tudnunk, hogy tranzitországként Szerbia pontosan milyen szerepet játszik a menekültválságban. Szeretném tudni, hogy hogyan és milyen indokkal irányítja Szerbia a menekülteket Horvátországba, Magyarországra, holnap pedig esetleg Románia vagy Montenegró irányába. Véleményem szerint Vučić bizonyos dolgokat elhallgatott. Ezt az újságírói megérzés mondatja velem. Milanović pedig ugyanazt tette, mint annak idején Boris Tadić, amikor elkezdett a nacionalistáknak udvarolni. Milanović inkább szélsőjobboldali és kevésbé szociáldemokrata politikusként viselkedett, pedig hivatalosan az utóbbi „csapatba” tartozik.
Egyébként kik irányítják a kukoricaföldekre a menekülteket?
– Szerb oldalon a zöldhatár környékén egyáltalán nem látni rendőrt, pedig a hivatalos átkelőhely csupán 500 méterre fekszik. Amikor a menekülteket szállító autóbuszok megérkeznek a környékre, narancssárga mellényt viselő személyek – senki nem tudja, kik ők – egy dűlőútra irányítják az embereket. A menekülteknek nagyjából két kilométert kell gyalogolniuk a kukoricaföldeken át, majd a két ország közötti senki földjén általában két horvát rendőr várja őket, akik a két ország közötti aszfaltozott útra irányítják őket. Nem vagyok biztonságpolitikai szakértő, de érdekes lenne, ha valaki megválaszolná, hogy ki és miért lép fel így. Számomra egyértelmű, hogy a szerb és a horvát fél is utasítást adott, illetve kapott erre, csak az nem világos, hogy kitől és miért.
