2024. szeptember 14., szombat

Céljuk a városvezetőségbe kerülés

Négy éve működik a VMSZ belgrádi szervezete

Megalakulásunk óta azon dolgozunk, hogy közelebb hozzuk a magyar és a szerb nemzetet egymáshoz, és összekössük a magyar és a szerb kultúrát. Négy év után azt mondhatom, hogy küldetésünket teljesítettük, munkánk láthatóvá vált Belgrádban – emelte ki a többi között Nebojša Marjanović, a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi városi szervezetének elnöke, a városi szervezet fennállásnak negyedik évfordulója alkalmából megtartott rendezvényen.

A négy év eseményeit röviden összefoglalva, a városi szervezet elnöke elmondta, aktív részévé igyekeznek válni a főváros életének, így számos olyan rendezvényt szerveztek, amely a magyar és a szerb nemzet közötti kapcsolat megerősítését szolgálja, számos rendezvényen vettek részt, kiváló kapcsolatot ápolnak a Magyarország belgrádi nagykövetsége szárnyai alatt működő Collegium Hungarikum kulturális intézménnyel, valamint a belgrádi magyar tanszékkel is. A tanszéktől, illetve a moholi Arany Kezek Kézimunka Egyesülettől kapott magyar nyelvű könyvekkel sikerült bővíteniük a szervezet könyvtárát.

Marjanović elmondta, küldetésüket teljesítették, hiszen a két nemzet közötti jó viszony ápolásában felismerhető szerepet vállaltak, egyedül a politikai érvényesülés terén vannak tennivalók, hiszen politikai pártként a VMSZ belgrádi szervezetének célja, hogy a városvezetőség részévé váljon. Ma megközelítőleg 200 fős tagságot számolnak, amely jelentős hányada aktív. A meglévő zimonyi és a központi helyi szervezet mellett jelenleg az újbelgrádi helyi szervezet megalakításán dolgoznak.

Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője alkalmi beszédében kiemelte, büszke a belgrádi városi szervezetre, hiszen olyan embereket gyűjt magába, akik valamilyen módon kötődnek a magyar nemzethez, vagy maguk is magyarok, vagy éppen szeretik a magyarságot, a magyar kultúrát. Ez egy olyan szervezete a pártnak, amely a legaktívabbak közé tartozik. Mint mondta, más városi szervezetek felnézhetnének a belgrádira. Kiemelte, a belgrádi városi szervezet a magyar kultúra egyik központjává vált, amelynek célja, hogy összekösse a hasonló érdeklődési körrel rendelkező embereket a fővárosban.