2024. szeptember 14., szombat

Belgrád, a diplomáciai főváros

Ma kezdődik az EBESZ kétnapos konferenciája – A szerb államvezetés képviselői számos tárgyalásra készülnek

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának ma kezdődő kétnapos konferenciáján Belgrádban várhatóan számos aktuális téma napirendre kerül. A résztvevők figyelme elsősorban mindenféleképpen a terrorveszélyre, a szíriai helyzetre és a migránsválságra irányul majd.

A találkozót fokozott biztonsági intézkedések mellett rendezik, az elmondások szerint több mint 7 ezer rendőr és biztonsági szakember gondoskodik a külföldi politikusok biztonságáról. A belgrádi Kombank Aréna – amelyet ebből az alkalomból már elkezdtek átalakítani – területét mesterlövészek felügyelik majd és a hírszerzés munkatársai is a helyszínen lesznek. Szergej Lavrov orosz, valamint John Kerry amerikai külügyminisztereket emellett saját testőreik és biztonsági szolgálataik is védik majd.

Minden résztvevő ország bevetheti saját hírszerzési rendszerét, még kémhálózatát is, annak érdekében, hogy megvédjék politikusaikat. Természetesen a szerbiai hírszerzési-biztonsági szféra szakemberei is a helyszínen lesznek, ám a kockázat annyira nagy, hogy több irányból kell gondoskodni a védelemről – nyilatkozta Darko Trifunović biztonságpolitikai szakember, egyetemi tanár.

A konferencián az EBESZ 57 tagországa, valamint 11 ázsiai és földközi-tengeri partnere vesz részt. A két nap alatt a szerb fővárosban több mint 40 külügyminiszter – közöttük a magyar, az amerikai, az uniós és az orosz diplomácia vezetője – folytat kétoldalú megbeszéléseket, illetve vesz részt a miniszteri konferencián.

A várakozások szerint tárgyalóasztalhoz ülhet a török és az orosz külügyminiszter is, ez lenne az első hivatalos találkozó azt követően, hogy a török légierő a múlt héten lelőtt egy orosz vadászgépet a szíriai-török határtérségben. A szervezők ugyanakkor már azt is közölték, hogy annyira szigorú protokollt foganatosítanak, hogy ha a két fél nem óhajt találkozni egymással, „véletlenül nem futhatnak össze”.

Az USA külügyminisztériuma megerősítette, hogy John Kerry találkozni fog orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A felek az elmondások szerint a közel-keleti válságról kívánnak egyeztetni.

Ivica Dačić, a soros EBESZ-elnökséget ellátó Szerbia külügyminisztere kijelentette: ilyen nagyságrendű diplomáciai esemény az utóbbi 25 évben nem volt Szerbiában, a mostani rendezvény csak az el nem kötelezett országok 1989-es konferenciájához hasonlítható. A külügyminiszter értékelése szerint Szerbia az utóbbi egy évben bizonyította a nemzetközi színtéren betöltött szerepének fontosságát. Szerbia ma az az ország, amely egy, az EBESZ-hez hasonlóan összetett szervezetet is képes irányítani, húzta alá a szerb diplomácia vezetője, majd bejelentette, hogy a konferenciával párhuzamosan a szerb államhatalom csúcsvezetése számos külföldi politikussal ül tárgyalóasztalhoz.

A Szerbiai Rádió és Televízió értesülései szerint Tomislav Nikolić ma a kora délutáni órákban az orosz külügyminisztert fogadja, Aleksandar Vučić kormányfő pedig először Miroslav Lajčák szlovák, majd John Kerry amerikai külügyminiszterrel tárgyal.