A szombaton elfogadott 2016. évi köztársasági költségvetés parlamenti vitája során az ellenzéki pártok felhívták a figyelmet, hogy számításaik szerint Vajdaság ezúttal sem kapja meg az alkotmány értelmében neki járó hét százalékot. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga bejelentette, hogy emiatt a Szerbiai Alkotmánybírósághoz fordul panasszal. A vádakra válaszolva Dušan Vujović pénzügyminiszter kifejtette: Vajdaság még többet is kap – a köztársasági költségvetés 8,39 százalékát –, mint amennyi az alkotmány értelmében járna neki. Arról, hogy ki nem tud számolni, és miért kell évről évre vita tárgyának lennie a Vajdaságot megillető költségvetési eszközöknek, Mihal Ramacs elemzővel beszélgettünk.
Az ellenzék szerint ezúttal sincsen meg a mára hírhedtté vált hét százalék, a pénzügyminiszter szerint viszont még több is van. Kinek hihetünk?
– A köztársasági hatalomnak hiszek kevésbé, hiszen több alkalommal is bizonyította már, hogy nem az igazságot közli a társadalommal. A minden oldaltól függetlennek tekinthető gazdasági elemzők is arról beszélnek, hogy Vajdaságot ismét megrövidítették. Persze a számokkal nagyon egyszerű manipulálni, így azt is nehéz eldönteni, hogy kinek hihetünk. Ezért szerintem mindenkinek jó ki kellene nyitnia a szemét, és megnéznie, hogy milyen a helyzet az egészségügyben vagy az oktatásban. Szerintem mindkét területen rosszabb a helyzet, mint amilyen például tíz évvel ezelőtt volt.
Miért esik annyira nehezére a köztársasági hatalomnak tiszteletben tartani az ország alkotmányát és odaadni Vajdaságnak, ami jár neki?
Mihal Ramacs: Az államérdeknek titulált dolgok mindig is fontosabbak voltak maguknál a polgároknál
– 1975 óta foglalkozom újságírással. Azóta mindegyik köztársasági hatalom centralista volt, és mindent megtett azért, hogy korlátozza Vajdaság jogait és lehetőségeit. A köztársasági hatalom mindig is azon ügyködött, hogy minél többet elvegyen Vajdaságtól, és minél kevesebbet adjon vissza neki. A vajdasági kommunisták sokáig szembeszegültek ezzel a gyakorlattal. A vajdasági demokraták – nem kizárólag a Demokrata Pártra gondolok, hanem az összes demokratikus beállítottságú, posztkommunista pártra – először belgrádi vezéreik véleményét, illetve utasítását hallgatták meg, és csak azt követően szavazóik hangját. Mindig sikerült becsapniuk azokat, akiknek a szavazatától függtek. Az államérdeknek titulált dolgok mindig is fontosabbak voltak maguknál a polgároknál és mindennapi életüknél. Egyedül azt nem tudom, hogy a polgárok miért hallgatnak, és miért hunynak szemet ez a demagógia felett.
Aleksandar Vučić kormányfő több alkalommal is elmondta már, fontosnak tartja Vajdaság fejlesztését, mivel véleménye szerint a tartomány példaként szolgálhat az ország többi régiójának. Hogyan lehet pénz nélkül fejleszteni?
– Hiszem, hogy a miniszterelnök valóban fejleszteni szeretné az ország összes régióját. Pártjának tagsága és szavazóinak többsége azonban még csak hallani sem akar Vajdaságról. A Vajdaság szavat és Vajdaság emlegetését a szeparatizmussal és a szerbellenességgel egyenlítik ki. Ezért beszél Vučić csakis külföldiek jelenlétében Vajdaságról. Azt még nem hallottam, hogy más körülmények között kifejtette volna véleményét például a tartomány autonómiájáról. Arra sem emlékszem, hogy mikor járt utoljára Szabadkán, Újvidéken vagy Zomborban.
A VSZL alkotmánybírósági kereset beadását helyezte kilátásba. Tekintettel a Szerbiai Alkotmánybíróság ügyhátralékára és arra, hogy a költségvetés csak egy évig lesz hatályban, mennyi értelme lenne egy ilyen keresetnek?
– Ez nem más, mint populizmus. A VSZL csak a nyilatkozatok szintjén hatékony. Ha valamit tennie kellene, akkor sehol nem látjuk, mintha nem is létezne. Éppen ezért a pártot ma már szinte senki nem veszi komolyan.
A kormány és később a parlament a költségvetésre benyújtott több mint kétszáz módosítási indítvány közül csak hármat fogadott el, a VMSZ frakciójáét és a Női Parlamenti Hálózatét, azzal, hogy a költségvetési eszközök elosztásán csak a VMSZ indítványa változtatott, a másik kettő inkább eszmei jellegű. Mivel magyarázza ezt?
– Akkora a többségük, hogy azt tesznek, amit csak akarnak. A demokráciára valóban az a jellemző, hogy az indítványokat szavazattöbbséggel fogadják el, máshol azonban nem mindennapos, hogy a hatalom megalázza és sértegeti azokat, akik kisebbségben vannak. A demokrácia azt is jelenti, hogy a hatalom az állam érdekében együttműködik az ellenzékkel. Szerbia azok az országok közé tartozik, ahol az ellenzék a felfogás szerint nem lehet becsületes, jóakaratú vagy jó hazafi. Egyébként ugyanez volt jellemző azokban az időkben, amikor a demokrata blokkhoz tartozó pártok voltak hatalmon. Nem emlékszem, hogy Tadić többet tett volna Vučićnál Vajdaságért.
