Busóinvázió Mohácson

Vannak események, amelyeket hiába is ír le az ember s próbálja minél színesebben az olvasó elé tárni, nem igazán megy, mert egyszerűen ott kell lenni, meg kell ízlelni, át kell élni, és részévé kell lenni a színes forgatagnak. A mohácsi busójárás mindenképpen az ilyen történések közé tartozik, mert hiába minden leírt szó, látni kell, és mindenekelőtt élvezni kell a busók csónakos, kerepelőzajos, rikoltozásos partraszállását, valamint a Kóló térről induló és a városon végighömpölygő felvonulást, amikor a busócsoportok dudaszó és kerepelők folyamatos pergetése közepette vonulnak végig a Széchenyi téren lévő központi rendezvényhelyszínig. Ennek sajátos tartozéka a busók csínytevései, így senki se csodálkozzon, ha éppen az első sorokban állva (vagy pedig újságíróként a kordonon belül fotózva – a szerző megjegyzése) valamelyik busó lekapja és átöleli, korpát vagy éppen tollat szór az áldozat hajába/nyakába. Ilyenkor a szép hölgyeket nemritkán egy bizonyos testtájékukon is megbökdösik a buzogányaikkal. Természetesen ez is a „show” része, s így senki sem veszi zokon az álarcos felvonulók nyomulását, sőt ellenkezőleg, örömmel belemennek a busók játékába, ahogyan a busók és a sokác leányzók is mosolyogva és sztoikus türelemmel tesznek eleget a turisták szelfizési kéréseinek.

Busóból és busócsoportból pedig van kisezer, akik felvonulás közben a maguk módján egytől egyig a sokác népszokás hagyományait őrizve, különböző látványos megoldásokkal, de egytől egyig sajátos módon továbbgondolva gerjesztik kacagásra az út szélén őket néző több tízezres közönséget. Amikor a felvonulás a Széchenyi térre ér, a Duna-parton vízre eresztik a tél koporsóját, s elkezdődik a szabad farsangolás, majd pedig máglyagyújtással ér véget a farsangvasárnapi program. A Mohácsra látogató turisták természetesen ezenkívül több rendezvényhelyszínen számos program közül válogathatnak. Így ottjártunkkor a szerb templom színpadán és a Busóudvarban tambura- és népzenei előadók fellépésén (farsangvasárnap többek között a szabadkai Juhász zenekar is fellépett), látványfőzéseken is részt vehettek a látogatók. A Széchenyi téren pedig a felvonulást megelőző órákban sokác táncházat is szerveztek, s a nagyszabású kólózásba természetesen az idelátogató turistákat is bevonták.

 A fő rendezvényhelyszínt övező utcákban kézműves és kirakodóvásár forgatagában is elbámészkodhattunk, habár napilapunk a hagyományápolást nem igazán művelő munkatársát is ingerelte a szokáshoz egyáltalán nem kötődő elárusítóhelyek sokasága; többek között „vasbort”,  hűtőmágneseket, illetve „Európa legjobb porszívófejét” árusító egyénektől kezdve az alapítójuk áltudományos művét népszerűsítő és „ingyenes stressz-szint mérést” végző szcientológusokig mindenki igyekezett egy szeletet kanyarítani magának a   tízezreket vonzó rendezvénysorozatból, némileg háttérbe szorítva a rendkívül igényes kidolgozású busómaszkokat, szőrével kifordított bekecseket és egyéb busókellékeket előállító kézműveseket. Közülük Dénisch Zoltán népi iparművésszel beszélgettünk, aki 10 éves korában Kalkán Mátyásnak, a népművészetek mesterének a busómaszkfaragó műhelyében kezdett el a mesterséggel foglalkozni, de a későbbiekben félbehagyta ebbéli tevékenységét, s csak amikor a kisfia ötéves lett, akkor vette ismét kezébe a szerszámokat, hogy faragjon neki egy maszkot. Később magának és barátainak is készített egyet, majd pedig zsűriztetni is elkezdte ezeket, ma meg a busójáráson is árusítja az alkotásait. Az álarcokat egyébként mai napig zömében vörös fűzből faragják ki, s beszélgetőtársunk szerint az elkészítéséhez nem kellenek külön trükkök.

– Neki kell vágni, és meg kell próbálni. Régebben mindenki saját maga készítette a saját maszkját, és most is ezért színes ez a forgatag, mert mindenki belefaragja a saját egyéniségét – ecsetelte Zoltán, aki természetesen értékesíti is az alkotásait. Ő egyébként az őseihez hasonlóan kizárólag télen foglalkozik a maszkok faragásával, mivel a Mohács környékén élők elsősorban állattartással foglalkoznak, s télen nem volt annyi munka, jutott elég idő ezek elkészítésére. A maszkok árát egyébként az határozza meg, hogy milyen szarvat tudnak a maszkra helyezni – mesélte a népi iparművész, és elmondta, hogy elég nehéz beszerezni a szarvakat. Ezenkívül a maszk ára függ az álarc nagyságától, attól, hogy mennyire vastag anyagból faragták, mennyi időt töltöttek el a munkával. Az szintén lényeges, hogy a maszkra varrtak-e fel csuklyát, s így hordható-e, vagy pedig sima fali dísznek készítették. Ettől függően 20–30 ezer forintot is elkérhetnek egy-egy busómaszkért. A rendezvénysorozat keretében vasárnap busótáncházat is szerveztek, de természetesen hétfőn is folytatódott a rendezvénysorozat, amely majd este a tél koporsójának az elégetésével ér véget.