Január, február, itt a nyár – tartja a népi bölcsesség. Már csak másfél hónapot kell kihúzni, és küszöbön a tavasz. A csikorgó januári száraz – hó csak kevés hullott – hideg egyaránt próbára tesz bennünket, embereket és a környezetünkben élő állatokat is. Mikor legyen dermesztő hideg, ha nem januárban? Már kezdtünk hozzászokni a hóban szegény, inkább enyhe, mint zord telekhez. Kellemetlen hosszabb időt eltölteni a szabadban, amikor a hőmérő higanyszála mínusz 10 alatt tanyázik, és jeges északi fúj át a kabátunkon.
Teázó feketerigó (Gergely József felvétele)
De mi a helyzet a szűkebb vagy tágabb környezetünk állatvilágával? Hogy viselik ők a telet? A rovarok ősszel elbújtak a hideg elől, de a mínusz 20 fok azért megtizedeli őket. Amint azt az egyik gyümölcstermesztő ismerősöm megjegyezte: egy-két permetezést már megspóroltunk. A sünök, ürgék és társaik téli álmukat alusszák, nem sokat érzékelnek a szibériai hidegből. Tollas kedvenceink, a madarak azonban, már amelyik nem vonult el ősszel melegebb tájakra, naponta megvívja a puszta létért folytatott harcát. Ebben a küzdelemben az évmilliók során olyan képességeket alakítottak ki, amelyek nagy eséllyel átsegítik őket az ínséges téli hónapokon.
A kertekben, parkokban télen feltűnnek a fák és bokrok bogyótermését fogyasztó rigók, még a seregélyek egy része is áttelel. A ház körül csapatokba verődő gerlék és verebek életet visznek a télbe. Hozzájuk csapódnak olykor a pintyfélék, zöldike, csíz, meggyvágó, tengelice, erdei és fenyőpinty kisebb csoportjai. Ha mást nem találnak, beérik gyommagvakkal is. A cinegék, a vörösbegy, az ökörszem reggeltől estig magánosan keresi, kutatja a mindig szemetelő ember után maradt konyhai és egyéb hulladékot. Faluhelyen, a baromfiudvaron és a jószágok körül ugyancsak akad csőrbe való.
Véres lábú karvaly evés után ereszkedik le az itatóra (Gergely József fellvétele)
A szabadkai homoki erdőben a Riparia Természetbarátok Egyesülete évek óta több madáretetőt és -itatót üzemeltet. A kemény fagyok idején egy hét alatt fél zsák napraforgó is elfogy a nagy ládára hasonlító etetőből. A napraforgóra és a környező faágakra feltűzött almákra olykor ötvennél is több kék- és széncinege jár, de a harkályok, szajkók, csuszkák és a pintyfélék is naponta többször fordulnak. A madármozgás felkelti a portyázó karvalyok érdeklődését is. A villámgyors kis ragadozó be-bevág az etetőre, elvégre neki is túl kell élnie a telet, az énekesmadarak tizedelésekor a gyöngébb, ügyetlenebb egyedeket csípi el. A rátermettebbek tovább szaporodhatnak.
Az etetőre és a mellette álló itatómedencére járó madarak életét a közeli leshelyről zavartalanul figyelhetjük és fotózhatjuk. A téli lesben üléshez azonban jól be kell öltözni, és a forró tea sem hiányozhat. A madárnyüzsgés, az érdekes jelenetek feledtetik a hideget. Amikor az állóvizek és a mi madáritatónk is befagy, a madarak hóval oltják szomjukat. A minap megpróbáltuk az egybefagyott itatóra csalni az énekeseket. Mélyedést vágtunk a jégbe, és forró teát öntöttünk bele, hogy ne fagyjon be.
A nagy fakopáncs szétterpesztett lábakkal iszik a teából (Gergely József felvétele)
Alig telt el néhány perc, és az első cinegék már fel is fedezték az új ivót, egymás után ereszkedtek le a teával töltött jéggödör szélére, és ittak a citromos-mézes teából. Sőt a kemény mínuszok ellenére volt olyan kék cinege, amelyik megfürdött a kihűlő teában. A cinegék példáját követte a nagy fakopáncs, amely a csúszós jégen szétterpesztett lábakkal próbált inni. A teavendégek sora egyre csak nőtt, zöldikék, meggyvágók, csíz és más énekesmadarak is jöttek inni. A teás fürdő és itató több órán át üzemelt, mielőtt befagyott volna. A bágyadt nap gyorsan hanyatlott a téli délutánban. Jó napunk volt, madárfotós élményekkel feltöltődve hagytuk hátra az itatót és az etetőt, amelyen naplementéig nagy volt a forgalom.
