A szokásos helyről – Dani Zoltán ezredes kevevári családi háza elől – a megszokott időben, július 24-én, délután öt óra tájban indult el a székelyföldi Madéfalvára az idei Székely Tour kerékpártúra karavánja. Onnan kerekeztünk vissza, mintegy nyolcszáz kilométert. Úgy, hogy közben elkerültük a nagyobb városokat. De a kisebb falvakon át haladva is volt látnivaló. Jártunk a világörökség részeként számon tartott Szászfehéregyházán, ahol az eredeti állapotukban megőrzött – ma jórészt lakatlan – épületek között van Károly herceg háza is. A kerékpártúra legnehezebb része pedig a több mint száz kilométer hosszú, 2200 méter feletti csúcsmagasságú transalpinán („magas út”) való átkelés volt, amely Románia déli részét (Olténia) köti össze Erdéllyel.
A kisbuszon és a kísérő autóban 11 bringázó és Dani Irén útvezető kelt útra. Kevesebben, mint az előző években. De ez már mostanában így van. Első megállóhelyünk a balesetben elhunyt Hegyesi Dusan egykori bringázótársunk sírhelye volt a verseci temetőben.
A határt Versecvátnál (Vatin) léptük át. Az útleveleken kívül a határrendészek szinte be sem kukkantottak a járművekbe. Úgy látszik, ők még nem félnek az illegális bevándorlóktól. A bringákra még kevésbé voltak kíváncsiak. Emlékszünk azokra az időkre, amikor a román vámhatóság a kerékpárok vázának a számát is kérte, leszedették velünk az autó tetejéről, hogy a kerekeket valami permetezőfélével „fertőtlenítsék” (tizenöt-húsz euró fejében) mivel nálunk akkor valamiféle sertésjárvány volt. De változnak az idők. Szóval könnyen átjutottunk a határnak nevezett első akadályon, és simának ígérkezett a XIII. erdélyi túránk.
Másnap dél körül már Madéfalván voltunk. Annak ellenére is, hogy éjnek idején egyszer-kétszer eltévedtünk.
A szálláshelyünk megint a Menedékháznak keresztelt faházban volt, amely nemrég épült fel a településtől néhány kilométerre. Az út nem éppen a filigrán, vékony kerekű bringák számára készült, az áramszolgáltatást pedig aggregátor biztosította. Mindezek ellenére a szállás kifogástalan volt. Akár csak a vacsora, amelyet a nyugalmazott vasutas és amatőr szakács, Berszán Károly bácsi főzött, a helybeli cserkészlányok és fiúk közreműködésével.
Miután leszedtük a bringákat a mikrobusz pótkocsijáról és megtapasztaltuk, hogy nagyjából minden rendben van, tettünk egy kirándulást a környéken. Megtekintettük Csíkszeredát, a Csíksomlyói Kegytemplomot, a Barátok Feredőjét. Sok anyaországival találkoztunk, kezdve az idősebb hazalátogatóktól az iskolás fiatalokig. Egy székesfehérvári csoporttal is összefutottunk, ők a csíksomlyói búcsú színhelyére igyekeztek. Sok magyar rendszámtáblás autóbuszt és személygépkocsit láttunk. Minden lépésen érezhető, hogy a vidék a magyarok zarándokhelye. Itt nem ritkaság összetalálkozni mondjuk egy budapestivel.
A vidéken pedig – a már ismert helyek mellett – az idelátogató számára még sok a felfedezésre váró látnivaló. Mi például csak a helybeli Pari Ildikónak köszönhetően jutottunk el a lázárfalvi Nyírfürdőbe, a Csomád hegységig, amelynek mintegy ötven vulkáni eredetű borvízforrása és úgynevezett büdösgödre van. Van, amelyikben gyógyvíz bugyog, és van, ahonnan gyógyhatású gáz tör fel.
Madéfalva pedig a szokásos év eleji megemlékezést (251 évvel ezelőtt játszódott le a madéfalvi veszedelem – a siculicidium) követően is éli a mindennapjait. Az emberek dolgoznak és küzdenek a megélhetésükért. Közben a nehéz időkben sem mondanak le hagyományos ünnepeikről, rendezvényeikről. Kezdve a farsangtemetéstől, a határkerülőn, a húsvéti ételszentelésen majd a búzaszentelésen át a szeptemberi hagymafesztiválig. És most csak néhányat említettünk közülük.
Persze innen is mennek Nyugatra dolgozni. De nem úgy, hogy eladják vagyonukat és örökre hátat fordítanak szülőföldjüknek, hanem kimennek, aztán egy kis időre hazajönnek, hogy megint kimenjenek. Vagyis hazahozzák a keresetüket és otthon építkeznek belőle.
Közben az otthonmaradottak is építkeznek. Csibi József, az önkormányzat idegenforgalmi felelőse elmondta, hogy a madéfalvi veszedelem emlékműve mögött felépült az Amadé panzió, amely hamarosan parkolót is kap. Közben a szomszédságban épül a Szent Anna-kápolna és imaház. Hogy mikor készül el, ezt a mai helyzetben nem könnyű megjósolni, de az itteniek türelmesek. Elődeik is évekig építették a falu katolikus templomát. Másrészt, bíznak abban, hogy van, kinek építkezni. Mert a 2700 lelket számoló településen őszre negyven magyar elsős indul iskolába. Beszélgetőtársunk elmesélte az első idei medvetámadás történetét is, amelynek szenvedő alanya éppen az egykori osztálytársa volt. Mint mondta, az eset nem ijesztette meg sem a hölgyet, sem pedig a vidéken élőket.
Július 26-án, a Szent Anna-búcsú napján, a Madéfalvi vérengzés emlékművénél köszöntünk el vendéglátóinktól és elindultunk, hogy letekerjük az első napi százast a Hargitán és a Tolvajos-tetőn át következő szálláshelyünkig, amely Szászfehéregyházán volt.