Híresek voltak valamikor a topolyai disznótorok – írja Borús Rózsa a Topolya népszokásai című kötetében, amely egyik fejezetében a hagyományos disznóölés és disznótor jellemzőit is részletezi. Ma már kevésbé tekinti ünnepnek a topolyai közösség, ha disznóvágásra kerül sor. A helyi Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományápoló és Néprajzkutató Társulat azonban a hagyomány éltetésére törekszik. E civil szervezet a népi, szellemi és tárgyi emlékek őrzése céljából az elmúlt hétvégén hagyományos disznóölést szervezett. Autentikus környezetben, a topolyai tájház udvarán zajlott a rendezvény, amelyet napközben több mint hetven érdeklődő kísért végig.
– András napját követően a gazda és a gazdasszony, a disznóvágást tervező ház apraja és nagyja készülődni kezdett a szegényebb családoknál évente csak egyszer sorra kerülő nagy eseményre. Ünnepnek számított topolyai körökben egy-egy disznóvágás – emlékeztetett Simon Julianna, a Nagyapáti programfelelőse, majd gyermekkori emlékeit idézve hozzáfűzte:
– Disznóvágáskor nem mentünk iskolába. Emlékszem, hogy a tor előestéjén a disznóölésre készülő háznál összejött a család, a szomszédság. Megkezdődtek az előkészületek: hagymapucolás, késélesítés, gondos mosogatás. Jó hangulatban zajlottak ezek a társas összejövetelek, amelyek közösségteremtő erővel is bírtak. Társulatunk is az utóbb említett céllal szervezte meg mostani rendezvényét, mely nyitott az érdeklődők számára.
Julianna rövid bevezetőjét követően dolgára sietett. Rövidesen, a disznó bontását követően számítottak rá a béltisztításnál, amely ma is kifejezetten asszonyi feladatkörnek számít. A disznóölést megelőzően a gazda a jelenlévőket és a két böllért, Tóth Józsefet és Sándor Károlyt is pálinkával kínálta, majd Tóth egyetlen jól irányzott szúrással leterítette a 160 kilós állatot. A topolyai néphagyomány szerint az ölést a háziasszony nem nézte végig, a konyhába futott. Sajnálni nem volt szabad az állatot, ugyanis akkor azt tartották, nem folyik ki a vére. A jelenlévők közül sokan megrendülve, sajnálkozva néztük a disznó vergődését, amely szerencsére nem tartott sokáig. Jelen esetben azonban a hagyomány nem igazolódott, minden az elvárások szerint alakult a továbbiakban is.
A néphagyomány szerint a gyermekeknek jutott disznótorkor az a szerep, hogy ölés idején fogják az állat farkát, vagy tartsák a tálat. Korábban előfordult az is, hogy a legkisebbek arra vetemedtek, hogy ellopják a disznó farkát. Az egyik jelenlévő Tóth böllér figyelmét most is felhívta arra, hogy jól vigyázzon, nehogy az a szégyen érje, hogy ellopják a disznó farkát. A tájházban kis számban megjelent gyermekeknek azonban az ölés idején ezúttal eszébe se jutott a lopás. Úgy tapasztaltam, a mai kor gyermeke inkább megrendüléssel, csodálkozással figyelte az eseményeket. A szomszédság sem tréfálta meg a háziakat, nem dugta el az állatot, így a disznóölés után következhetett a forrázás, vakarás, majd a szalmával való pörkölés. A pörkölés idején a gyermekeknek is komoly szerep jutott, amit szemmel láthatóan jobban élveztek, mint a vágást. Kis tüzet gyújtottak, amelyet a pörkölés idején szalmával tápláltak. Vigyáztak arra, hogy ne aludjon ki a tűz.
A disznóvágás folyamatának következő jelentős mozzanata volt a bontás, amely Tóth József elmondása szerint hagyományos módon, orjáról történt. Bontásra készülve a böllér felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy hasításkor minden jelenlévő állja körül az állatot, nevessen, hogy minél vastagabb legyen a szalonna. A közönség szívesen eleget tett a kérésének. Miután az asszonyok befejezték a bél tisztítását, a belső részek és a fej az üstben főtt, következhetett a reggeli készítése: hagymán való vérsütés, szalonna- és májsütés. ,,A disznó végbelét az eperfa nyakába akasztotta a böllér e szavakkal: kő az kennek az ekét zsírozni. Megfigyelték a disznó lépét: ha mindenfelé egyforma vastag volt, nem lesz hideg a tél. Ha a lép első fele vékony, a tél eleje gyenge lesz. A másik fele vastag, a tél vége zord lesz – hangzott a jóslat” – olvasható a Topolya népszokásai kötetben. Bár ezúttal jóslás nem volt, annyi bizonyos: nagyon hideg volt a disznóölés napján Topolyán, ennek ellenére délutánig tartott a rendezvény, amely az esti órákban torral folytatódott. A disznótor ünnepi hangulatát, résztvevőinek számát tekintve egy lakodalommal is felért. Méltó megkoronázása volt az egész napos ünnepi rendezvénynek. A jó hangulatról ezúttal nemcsak zenész gondoskodott, hanem a vacsora közben beállított kántálók is. A népszokáshoz híven a kántálók a tort ülő közönséghez és a gazdához kéregetni néhány soros, tréfás, alkalmi verses szöveg, rigmus kíséretében tértek be. A kutyaverő botot, rossz tepsiket, fedőket magukkal hozó cigánynak, szegény embernek öltözött kántálók vacsora, itóka reményében ezúttal a Nagyapáti társulat elnökéhez, Kovács Lászlóhoz, majd vacsoravendégeihez fordultak. ,,Eljöttünk mi kántálni, kántálni, / Nem köll minket bántani, bántani. / Mi is fogtuk fülit, farkát, / Adják kentek egy szál kolbászt!” Többek között a fentebb jegyzett vidám hangvételű, tömör rigmus elhangzása után a kántálókat ezúttal nem kergették el, hanem asztalhoz ültették, és folytatódhatott a vacsora fogyasztása, majd a mulatozás.
Forrázás teknőben
A bontás hagyományos úton, ún. parasztosan, orjáról történt
A béltisztítás komoly tudománynak számított a múltban is
A disznó feldolgozása
