A szabadidőmben mindig szívesen vállalom, hogy elviszem sétálni a gyerekeket. Ha a három kis unoka (hármas ikrek) útra indul, én is velük tartok. Itt, a Rajna völgyében – talán az óceán közelsége miatt – februárban nincs olyan hideg, mint otthon Vajdaságban. A séta a friss levegőn jót tesz az alvó kisbabáknak, de a sétáltatójának is. A babakocsizás során nézelődök, azzal szórakozok, hogy megszámolom a hozzám hasonló sétáltatókat. Újabban a kutyákat sétáltatókat is számba veszem. Arra figyeltem fel, hogy egyre inkább nő a kutyasétáltatók száma a Rajna partján.
Meglepett ez a felismerés, és egyben elszomorított. Három nappal ezelőtt, szombaton például 18:3 volt az „eredmény” a kutyák javára, vagyis 15-tel több kutyasétáltatót láttam, mint gyermektologatót. Két nap múlva 16:4-et jegyeztem, ma viszont 12 kutyát sétáltattak és csak két kisbabát. Ebből is látszik, hogy Németországban, ahol 83 millió ember él, vészesen kevés gyerek születik. De így van ez Európa más vidékein, sőt nálunk Vajdaságban is.
Megfigyeltem, hogy a kutyasétáltatók többsége nő. Különböző korúak, különböző foglalkozásúak. Látom rajtuk, hogy nagy gonddal, odafigyeléssel és nagy szeretettel vezetik kutyáikat. A legkülönbözőbb fajtákat vonultatják fel. Hosszú, rugós pórázon vezetik őket, most pedig, ahogy hidegebbre fordult az idő, ruhába öltöztetett, kicicomázott, gondosan fésült ebet is látok.
Láttam már például fajtiszta afgán agárt, rajta varrott rozsdavörös bársonynadrággal, bőr lábszárvédővel, de sok eb télikabátszerű szabott ruhát visel, a kisebb pudlifajták pedig kötött pulóvert vagy „kezeslábas” felöltőt hordanak. Némelyiknek sálja és fejfedője is van, egy másik különleges fajtát pedig a legújabb tipusú Mercedes autóval hoztak ki a sétányra. Ez a kutya mindennap ugyanabban az időben érkezik, hivatásos kutyagondnokkal, kutyasétáltatóval. Mellesleg ez is egy jól fizetett munka. A séta után mindig a Mercedes anyósülésére szólítja be a veztője. A többi kutya a séta után a kinyitott csomagtartóba ugrik vissza.
Német ismerőseimtől tudom, hogy a kutyasétáltatásnak is szigorú szabályai vannak az országban. A kutya nem futkározhat az utcán, hanem csak rövid, rugós pórázon vezethető testközelben. A futkározásra csak külön kijelölt helyen van lehetőség. Ez füves terület, erdőszél, de mindenütt a gazda felelősségére történik a szabadon engedés...
A szomszédom, aki állatorvos, borjúnagyságú kedvencét nem pórázon és szájkosárral vezeti. Túl veszélyesnek tartja. Gyermekkocsihoz hasonló járgányt vásárolt a kutyájának egy szaküzletben. Az ilyen és ehhez hasonló „kutya babakocsikat” sorozatban gyártják Németországban. Háromkerekűek, a babakocsira nagyon hasonlítanak, azzal, hogy a két hátsó kerekük egy méter távolságra van egymástól, akkorák, mint a minikerékpárok kerekei, az első kerék pedig jóval kissebb. A kocsinak teteje is van, ez a borító egy félbevágott helikopter fülkéjére hasonlít, lámpákkal, világítással. Mindez kerékpárral vagy kismotorral vontatható.
Sétára induláskor a kutya vezényszóra beugrik a „pilótafülkébe”, azonnal lefekszik, rácsukják a kabinajtót, és máris lehet tolni a kocsit. Egy kutyajárgány árán jól megőrzött, 8–10 éves használt autót lehet venni.
Nagy tiszteletet élveznek tehát Németországban a kutyák. Sok családban sajnos gyerekpótló szerepük van. A már említett állatorvos szomszédom már tizenkét éve házas, de sehogyan sem akar hozzájuk beköszönni a várva várt gyermekáldás, pedig már számos szakembert is felkerestek. Nem is csoda, hogy a borjúnagyságú, hófehér, állandóan felöltöztetett kutyájuknak egy fiúnevet adtak: Dánielnek hívják.
