Várdaróc, vagy ahogy a drávaszegiek mondják, Daróc, a honfoglalás kori kis település, a Duna és a Dráva ölelésében, Drávaszög egyik csodálatos kis gyöngyszeme. Már a XIII. században emlegetik. A török uralom alatt vakuf birtok, majd a „pogányok” kiűzése után a törökverő Savoyai Jenő herceg bellyei birtokát növelte a falu és határa.
A nagy múltú kis település rendhagyó módon őrizte az elődök örökségét, a hagyományokat. Egyszerűen maga módján, továbbéltette azokat. De erről talán szóljon dr. Lábadi Károly, a Drávaszög ismerője, igaz elkötelezettje, tárgyi és írásos emlékeinek begyűjtője, őrizője és felmutatója.
„Az egész Drávaszögben éppen itt maradt meg legépebben a legtöbb régi ház. A népi építészet múlt századi példáiból tucatnyi állt ellen az időnek vagy a mindenáron lebontást követő újjáépítés divatjának. Még akad hírmondója talpfás, sövényfalas építkezésnek. Igazából azonban legszebbek a gazdasági felemelkedés korabeli hirdetői, a barokkos homlokzatú, hófehérre meszelt századvégi parasztházak.
Daróc népe ragaszkodott legtovább viseletéhez is. A múlt század utolsó évtizedéig öltötték magukra asszonyaik a tilánglis mögött a csipke tüllujjú, stráfolt vászonbélésű inget, a csécskkel ékesített pruszlikot, ráncolt selyemszoknyát és rózsás kötényt, vállukat pedig a kígyómozgást utánzó piros pántlikás, csécse fekete selyemkendővel borították be.”
A daróci emberek életét, mint ahogy a múltban, napjainkban is Eszék közelisége határozza meg. Mindenekelőtt annak piaca. Az 1970-es évektől kezdve a híres kopácsi kertészek mellett a daróciak szintén megjelentek a primőrárusok között. Fóliasátraikban paradicsomot, paprikát termesztenek. Eszék üzemei fogadták be a földművelést abbahagyókat is. Ingázók lettek belőlük, akik naponta utaznak a tizenöt kilométerre levő munkahelyükre. A daróciak legtöbbje azért döntött így, mert a föld megmunkálása sok erőt emészt fel, s a befektetett munka nincs összhangban az eredménnyel.
Daróc népessége elöregszik – írja dr. Lábadi Károly. A fiatalok közül sokan külföldön kerestek/keresnek boldogulást. Hogy milyen kevés gyerek születik, az iskolai adatokból látszik. Az 1880-as népszámláláskor 1034 lakost írtak össze, ebből 119 gyerek volt iskoláskorú. Százpár év múlva, az 1987/88-as évben már csak 32-en jártak iskolába.
Az eklézsia, amelyet még Sztárai Mihály reformált, lélekszáma ugyancsak fogyatkozott. Fogyaték lesz már most végérvényesen a déli kis falu szinonimája?
A Daróccal kapcsolatos adatokat, amelyek segítségével igyekeztem a Drávazög egyik kis gyöngyszeméről írni, Lábadi Károly Istennek hajlékai a Drávaszögben c. kiadványában találhatóak. A kiadvány 1994-ben jelent meg, Budapesten, 25 évvel ezelőtt. Írom, közlöm mindezt, mert befejezésül még egy, Darócról szóló írás néhány sorát szeretném megemlíteni. Az írás címe: Várdaróci és általános helyzetkép. Az említett írás a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház kiadványában, 2016-os Református könyvében jelent meg. Szerzője ifj. Csáti Szabó Lajos, daróci református lelkipásztor.
„A horvátországi református gyülekezetek közül a legnépesebbnek számító, ám a Kárpát-medence tükrében belenézve csupán szórvánnyá zsugorodó Várdaróci Eklézsia számos jobb, szebb lelki felvirágzást megélt esztendőt tudhat maga mögött. A népesség elöregedése, a fiatalság kivándorlása, a többségi nemzetbe való beolvadás, a gyermekek idegen nyelvű óvodai nevelése és iskoláztatása nagymértékben befolyásolja a még létező alsó-baranyai falvak között a miénk hanyatlását is. Nincs ez másként az egyházi életben sem, ahol egyszer többször sok kerül a horvát nyelvű szolgálatra, amely nembaj, hogy létezik… de sajnos, számos magyar vallja azt, Horvátországban csak horvátul kell beszélni. Míg sokan elfogadják, hogy vannak más nemzetiségűek a horváton kívül, addig mi önként lemondunk magyarságunkról, és elhanyagoljuk, elkótyavetyéljük őseink hagyatékát. Isten minden népnek adott hazát, köztük a miénknek is, hogy imádkozva és dolgozva éljük meg nemzeti-vallási hovatartozásunkat Krisztus Egyházában. Nem leszünk előtte jobbak, ha megpróbálunk más nép fiaiként élni, ha megtagadjuk mindazt, amit Isten bízott, nemcsak elődeinkre, de ránk is.”
A Drávaszögben, amíg az 1910. évi népszámlálás még 20 313 magyarról tudósított, nyolc évtized múltán csupán 8956-an vallották magukat magyarnak.
Ma pedig, pontosabban a 2011-es horvátországi népszámláláskor már csak 5980-an. Drávaszögnek ekkor 23 041 lakosa volt, horvát, majd a szerb és utána következünk mi, magyarok.
Várdarócnak csupán 660 lakosa van. A magyar lelkek száma alig haladja meg az ötszázat. Valamikor több mint ezren voltak.
