2024. november 24., vasárnap

Kukoricamóva

Kézzel törték a kukoricát a felsőhegyi határban
Szorgos kezek a határban (Fotó: Horváth Zsolt)

Szorgos kezek a határban (Fotó: Horváth Zsolt)

Kukoricatörés közben (Fotó: Horváth Zsolt)

Kukoricatörés közben (Fotó: Horváth Zsolt)

Nagyapáink nem is olyan régen, ilyen időtájt nem kombájnnal, hanem kézzel törték a kukoricát. A család és a barátok apraja-nagyja,  sógor, koma, ángyika kivonult a kukoricaföldre, hogy betakarítsa a terményt. Az így, kézzel letört csöveket először rakásra, majd pótkocsira rakták, a kukoricaszárat pedig levágták és kévébe kötötték. Az ilyen és ehhez hasonló társasmunkák egykor hozzátartoztak a parasztság életéhez, mivel ezeket egyedül, nehezen végezhette el egy család, s szükség volt a szomszédok és rokonok dolgos kezeire. A néprajzi feljegyzések szerint ezt a fajta társasmunkát a szegedi földeken és Bácskában móvaként emlegették, ami nemcsak a szorgos munkáról szólt, hanem egyben szórakozást is nyújtott a tanyasi fiatalok számára. Így a kukoricamóva is dalos, táncos alkalom volt.

A múlt hétvégén megrendezett Felsőhegyi Kukoricamóván 14 lelkes csapat vonult ki Fényszárosi Márta gazdaasszonynak a falu közelében lévő kukoricaföldjére, hogy felelevenítsék elődeik hagyományát. A csapatoknak szépen, rakásokba kellett leszedni a kukoricát, s kis kutukat (szárakat) kellett hagyniuk.

– Egykoron, amikor tüzeltek vele, volt, aki szólt, hogy ne vágják le a kukoricaszárat annyira lenn, de ennek az időszaknak már vége – mesélte Ősz Szabó Imre, a kukoricamóva fő szervezője, s elmondta, hogy vigyázni kell arra, hogy el ne essenek a rakásokban, amikor rakják fel a kukoricát. Emellett a rakásoknak is szép tisztának kellett lenni, vagyis a kukoricát már helyben meg kellett fosztani, s nem volt szabad a bajszának vagy a hajának a terményen maradni. A kukoricatörőknek a kúpozásra is oda kellett figyelniük, mivel a műveletet általában a kúp déli oldalán fejezték be, mivel északnyugatról a szél kikezdte a kúpokat és fellökte – magyarázta beszélgetőtársunk, aki elmondta, hogy régebben sokszor telente, szánkóval hordták be a szárat.

– Ezt egyébként az utóbbi időben madzaggal kötözik össze, de régebben a forgókra vagy pedig a parcella közepére seprűcirkot is ültettek s ezzel vagy pedig magával kukoricaszárral kötözték meg a kévéket, s a kúpokat felülről is összekötötték, hogy ne essenek szét – ecsetelte Ősz Szabó.

A rendezvényen a bírálóbizottság tagjai a csapatok által hozott és a föld szélén tálalt früstököt is osztályozták. A határban zajló kukoricamóvával párhuzamosan néhányan részt vettek a Zenta községhez tartozó település központjában lévő parkban megrendezett főzőversenyen is.

Kukoricamóva a felsőhegyi határban (Fotó: Horváth Zsolt)

Kukoricamóva a felsőhegyi határban (Fotó: Horváth Zsolt)

Készül a kukoricakéve (Fotó: Horváth Zsolt)

Készül a kukoricakéve (Fotó: Horváth Zsolt)

Varázsital nélkül nem megy (Fotó: Horváth Zsolt)

Varázsital nélkül nem megy (Fotó: Horváth Zsolt)

Terülj asztalkám (Fotó: Horváth Zsolt)

Terülj asztalkám (Fotó: Horváth Zsolt)

Munka előtt erőt kell gyűjteni (Fotó: Horváth Zsolt)

Munka előtt erőt kell gyűjteni (Fotó: Horváth Zsolt)

Készül a finom ebéd, a sült kukorica nem maradhat el (Fotó: Horváth Zsolt)

Készül a finom ebéd, a sült kukorica nem maradhat el (Fotó: Horváth Zsolt)

Az (egyik) legvidámabb társaság (Fotó: Horváth Zsolt)

Az (egyik) legvidámabb társaság (Fotó: Horváth Zsolt)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás