Újságkivágás az Esti Hírlapból
Ötvenhat esztendeje, 1964 áprilisában a politikai élet ismert szereplői, Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet miniszterelnök, párfőtitkár, s felesége Nyina Hruscsova látogatott Magyarországra. Személyes vonatkozása is van az eseménynek, hiszen e sorok írójának édesanyját, az újvidéki születésű dr. Csermák Gézánét bízták meg, hogy a szovjet „first ladynek” bemutatóórát tartson.
Sztálinnal ellentétben, Hruscsov nagyon szeretett utazni, hivatalos látogatásait a kapcsolatépítés elengedhetetlen eszközének tekintette. Legtöbbet természetesen a „baráti” országokat kereste fel, de a harmadik világba is szívesen kirándult. Joviális egyéniségével általában jó benyomást keltett, de a mosolya mögött mégis egy kemény politikus, a magyar forradalom eltiprója, a birodalom vaskezű vezetője rejtőzött. Akaratos államfő volt, 1960-ban például az ENSZ-közgyűlésén, amikor úgy érezte, hogy háttérbe szorítják, – a Fülöp-szigeteki küldött, Lorenzo Sumulong élesen bírálta a kelet-európai politikáját – felfortyant a szovjet oligarcha. Miután nem kapott szót, a cipőjével dühösen verte az asztalt.
Hruscsov Magyarországon négy alkalommal, 1958 áprilisában, 1959 júniusában, 1959 november végén, valamint 1964 áprilisában járt. Leghosszabban az utóbbi alkalommal időzött hazánkban.
Ekkor már az ország az enyhülési korszak kezdetét élte, túl volt az általános amnesztián, ami a rezsim arculatának javítását célozta, s már a legvidámabb barakk körvonalai is kirajzolódtak. A magyar pártapparátus Hruscsov programját gondosan szervezte meg percről-percre. Április 9-én a Sportcsarnokban tartott magyar–szovjet barátsági nagygyűlésen tömegek előtt mondott beszédet, az eseményt mind a televízió, mind pedig a Kossuth Rádió is élőben közvetítette. A magyar szellemi elitnek is tett gesztusokat: a szovjet nagykövet adta át Kodály Zoltánnak a miniszterelnök ajándékát, egy Prokofjev szoborportrét. A magyar zeneszerző „megindultan” köszönte meg a figyelmességet, s utalt a szovjet komponistákkal fenntartott kiváló kapcsolatára.
A híres-hírhedt vendég a Magyar Állami Operaház díszelőadásán is rész vett, s mivel akkor a Hajós utcában, a dalszínház mellékutcájában laktunk, magam is ott bámészkodtam a tömegben; lengtek a szétosztott papírzászlók, amikor Hruscsov beszállt a fekete Csajka gépkocsiba, és nyájasan integetett a népnek.
A vendéglátók nem voltak szűkmarkúk a szovjet vezetővel, Bábolnán fejedelmi ajándékkal engedték el. Az egykori híradások szerint, miután megnézte a kirakatintézmény lovasbemutatóját, Burgert Róbert igazgató így szólt Hruscsovhoz: „Legjobb hagyományaink kifejezője a bábolnai ötösfogat. Engedje meg, Hruscsov elvtárs, hogy dolgozóink szeretete jeléül megajándékozzuk vele… Kérjük, fogadja el!” A gesztus után több vicc is született a nép ajkán, az egyik nem igazán szalonképes, a másik pedig így hangzik: Mi a különbség Árpád apánk és Kádár között? Válasz: Árpád vezér egy fehér lóért egy országot vett. Kádár elvtárs viszont odaadott öt fehér lovat és ráadásnak még egy országot is!
Amíg a szovjet vezető látogatásának állomásait még mindig emlegetik, feleségének, Nyina Petrovna Hruscsovának budapesti időtöltéséről kevesebb híradás maradt ránk. Egy programja, viszont – édesanyámat, dr. Csermák Gézánét (93 éves) érintve – nyomot hagyott a családi krónikánkban. Édesanyám így emlékezik 1964. április 9-ére:
„A Kossuth Zsuzsa Gimnázium, a kormánynegyedben, a Markó utcában, a Fővárosi Törvényszék és az Országos Mentőszolgálat közvetlen közelében, nem messze, az Oktatási Minisztériumtól működött, s ha neves vendég érkezett az utóbbi intézménybe, akkor a felügyelő szervek rögtön miránk gondoltak protokolláris szempontból. Az említett napra az osztályommal kirándulást terveztünk, s már a túra lázában égtünk. Ekkor érkezett lélekszakadva Pál József igazgató, aki közölte, hogy Nyina Hruscsova, aki elkísérte férjét Magyarországra, népes kíséretével meglátogatja másnap a középiskolát, s rám gondoltak a bemutató óra tanáraként. Őszintén meglepődtem, mivel férjem 1956-ban disszidált, s jóllehet szenvedő alanya voltam távozásának, az államhatóságok érdeklődése nem szűnt meg irántam. Iskolámban hagytak ugyan dolgozni, de útlevelet még Csehszlovákiába is nehezen kaphattam. De térjünk vissza a jeles eseményre! A bejelentés után némi pánik tört ki, de nem volt sok idő a tépelődésre. A IV. A-t az intézmény legjobb, ráadásul orosz-tagozatú osztályát választottuk ki a feladatra. Az orosz csoportban tizenöten tanultak akkor, okos, felkészült, jópofa közösség volt, s rögvest elkezdtük a készülődést a nagy napra. Puskin életművét állítottuk a középpontba, mivel a diákok a költő számos versét tudták idézni. Az előzmények ismeretében életemben nem izgultam úgy, mint akkor.
Megérkezett a delegáció, a vendégek többen voltak a teremben, mint a diákok. A díszvendég mellett Kádár Jánosné lépkedett, rajtuk kívül miniszterfeleségek, a diplomáciai testület hölgytagjai szorongtak a padok között, s mivel öltönyös férfiak is betértek, gondolom, a biztonsági szervek is jelen lehettek. Hruscsova egyszerű teremtésnek tűnt, végig szerényen viselkedett. A gyerekek átérezték a rájuk háruló feladatot, s villogtak. Jóllehet, akkoriban negyvenöt percesek volta az órák, de a vendégek csupán a számonkérésen vettek részt, harmincöt perc után távoztak.
Csermák Gézáné tanítványaival
Hruscsovának ugyanakkor beharangozták, hogy kiváló az iskola színjátszó csoportja, s a gimnázium híres dísztermében (Lotz Károly és Than Mór festményei díszítették) kisebb jelenetekkel készültünk. Mivel én voltam a színjátszó szakkőr vezetője, itt is nekem kellett produkálni: az akkor végzős Venczel Vera Sente monológját adta elő Brecht A szecsuáni jó lélek című drámájából, majd ének és népi tánc következett.
A kulturális program után „kötetlen” beszélgetés kezdődött Hruscsovával, albumokat mutattunk neki az iskola életéről. Mint kiderült „kollégák” is voltunk, mivel egykor tanítóként dolgozott, így megtaláltuk vele a közös hangot, sőt pedagógiai kérdéseket is megvitattunk. A miniszterelnök-pártelnök feleség nem érkezett üres kézzel, képeskönyveket ajándékozott a könyvtárnak, a gimnazistáknak pedig kilószámra jutott a moszkvai képeslapokból, a Lenin, a Gagarin, a Komszomol jelvényekből. A búcsúzáskor az illusztris vendég az egész osztályt meghívta Moszkvába. Szerencsétlenségünkre Hruscsovot még az év októberében leváltották, így az út ’füstbe ment terv’ maradt. Viszont a következő évben egyhónapos moszkvai ösztöndíjat kaptam, amit valószínűleg e napnak köszönhettem.
Ha visszagondolok 1964. április 9-ére, kedves emlék marad, mindenki tudása legjavát nyújtotta, s a bemutató a tanári hírnevemet is öregbítette. A találkozó végén lerogytam egy fotelba, s a kollégáim próbáltak lelket verni belém. Édesanyám estefelé jött be értem, mert a Vígszínházba bérleti előadásunk volt aznap, s még mindig a fotelben pihegtem. Mégis elmentünk az előadásra, ahol kissé magamhoz tértem.”
Az Esti Hírlap krónikása még feljegyzi, hogy az órán szóba került Solohov élete és munkássága is, az egyik jelentkező diák Hruscsovot idézte az író kis kozák falujáról: „Ez a falu a mai szovjet irodalom fővárosa.” Ezután Budapest nevezetességeit ajánlották a vendégek figyelmébe, s Puskin munkásságát illusztrálva a diákok meghallgatták magnóról Csajkovszkíj Anyegin című operájából Tatjána levelének részletét, majd egy diák el is szavalta az idézett strófát. Az igazgatói irodában szervezett közvetlen beszélgetésen Hruscsova igen érdeklődő volt, sorra tette fel a kérdéseket a KISZ-szervezet működéséről, valamint a politechnikai oktatásról.
Csermák Gézáné
Ha már az opera világáról esett szó, kezembe került a híres szovjet énekesnő, Galina Visnyevszkaja memoárja, amelyben Hruscsovát és a politikusok feleségeit is említi a szovjet vezetők tivornyájáról írt életképében:
„A nők alacsonyabbak, kövérek és csendesebbek. Láthatóan feszengve várják, hogy mihamarabb visszamehessenek saját birodalmukba. Természetesen öltözködésükben szó sincs eleganciáról; egyikük sincs ünnepélyesen felöltözve, még rendes frizurájuk sincs… Férjeik soha nem mutatkoznak velük nyilvánosan; hivatalos fogadásokon ezeket az asszonyokat soha nem lehet látni… Hirtelen eszembe jut: a hallgatagon üldögélő feleségek közül néhányan hosszú éveket töltöttek a sztálini lágerekben. És a férjeik? Szabadon éltek, miközben feláldozták feleségeiket a koholt vádak alapján meghozott ítéleteknek. Nem védték meg, nem szabadították ki a gyávák!”
Valóban, Hruscsovának sem lehetett könnyű élete, Hruscsov már két házasságon volt túl, amikor összekötötték életük fonalát, s jóllehet a nevét viselte, csak párja nyugalomba vonulása után (értsd, kegyvesztettségét követően) rendezték hivatalosan kapcsolatukat. Az asszonynak a sztálini évek alatt ugyan nem esett bántódása, de a sztálini lumpolásokon az udvari bohóc szerepet játszó Hruscsov mellett nem lehetett biztos a jövőjéről, a jövőjükről. A források bölcs asszonynak ismerték, nyelveket is beszélt. 1961-ben férje magával vitte Bécsbe az amerikai elnökkel folytatott csúcstalálkozóra. Az asszonyt sokszor fotózták együtt Jacquelin Kennedyvel, a kettőjük kinézete igencsak különbözött. Viszont inkább Nyina nyerte meg az osztrákok szívét, őt közvetlennek, kedvesnek, az amerikai first ladyt pedig nagyképűnek tartották.
De végezetül térjünk vissza néhány szó erejéig az iskolai látogatására, amíg a felnőttek átérezték a látogatás jelentőségét, a diákok hamar napirendre tértek a vizit felett: az egyik résztvevő diákot, Kupás Juditot idézem:
„Nagy izgalmak között tudtuk meg, hogy milyen kivételezettek vagyunk. Drága Lídia néni, mindenkivel megbeszélte az óra menetét (én nem kaptam feladatot, mivel nem voltam jó oroszos). Az iskola is lázban égett, a szomszéd bíróságról hoztunk hosszú, vörös szőnyeget és hatalmas zöld növényeket, fikuszokat, pálmákat a lépcsőházba. Az igazgató kísérte be a vendégeket, minden rendben lefolyt, meg voltak elégedve. Lídia néni, miután kikísérte a vendégeket, visszajött és nagyon megdicsért minket. Látszott rajta, hogy végre kiengedhet, megkönnyebbült. Aztán, vagy talán másnap visszahordtuk a bíróságra a kölcsön-rekvizitumokat. Azt hiszem, mindenki izgalmasnak fogta fel a napot, de különösebben nem rázott meg minket, nem sokat beszéltünk róla később.”
Valóban, később már más szelek fújtak a szovjet politikában, a brezsnyevi rezsim alatt Hruscsovot már nem illett említeni, így az adott nap mindenki számára csupán érdekes emlék maradt.
