Mindig van egy kis lámpalázam
A Balkán Party sorozat szervezőcsapata teltházas koncerteket szervezett Budapesten. Legtöbbször az A38-as hajón, ami a helyszínnek köszönhetően már magában is izgalmas élménynek ígérkezett. A vendégprodukciók rendszeresen DJ Macsity zenés-táncos partijával folytatódik, egészen pirkadatig, miközben a lepény, čevap és pljeskavica csábító illata lengi be Budapest utcáit. Az elmúlt években nosztalgiázva csápolhattunk Zdravko Čolić, Željko Bebek, a Plavi Orkestar, a Crvena Jabuka és a Magazin koncertjein. Novemberben az évzáró Balkán Partyn Simon Vilmos bejelentette: A 2016-os nagysikerű Bajaga i instruktori koncert után, február 1-én immáron másodszor is vendégül látják a népszerű ex-jugoszláv rock legendát és zenekarát. Ez alkalommal a Dürer kertben jött össze a Magyarországon élő több nemzet- és nemzetiségből álló lelkes közönség, hiszen újra átélhették a boldog gyermekéveket, az önfeledt ifjúkort, meríthetnek az egykor a szülőföldön dübörgő dallamok és ritmusok lendületéből.
Az ex-yu rock legenda frontembere Momčilo Bajagić Bajaga a mai napig aktív résztvevője a délszláv zenei életnek, zenekarával Európa-szerte nagysikerű koncerteket tart. A zenekar 1983-ban alakult, ’84 óta van a csúcson, összesen 11 lemezt adtak ki, az utolsó 2015-ben jelent meg. Nem lehet egyszerű összeállítani a 2–3 órás műsort a repertoár ilyen mértékű tárházából. Ráadásul a közönségnek elvárása van! Több nemzedék bulizik együtt és mindenki szeretné hallani a kedvenc dalát.
Bajagić úr, Ön másodszor érkezett a Balkán Party szervezőinek meghívására a fővárosba, megtesz csaknem 380 km-t, (majdnem „442 Belgrádig”) hogy a budapesti közönség elé álljon. 2016-ban az A38-as hajóra szervezett első magyarországi koncertje alkalmával, mindössze néhány nap leforgása alatt az összes jegy elkelt. A közönség lelkesen fogadta. Milyenek voltak az Ön benyomásai a velük való találkozás után?
– Legutóbb Budapesten fenomenális volt a hangulat. Először is maga a helyszín nagyon különleges volt számunkra. A Hajó megtelt, annyian voltak, hogy egy gombostűt nem lehetett leejteni. Tudomásom van róla, hogy Budapesten sok olyan ember él, aki szereti hallgatni a zenénket, és ha mi játszunk szívesen eljönnek a koncertre.
Nemrég ünnepelték fennállásuknak a 35 éves évfordulóját, de Ön már több mint 40 éve áll a színpadon. Ezzel valóban csak a legnagyobbak büszkélkedhetnek. Szerencsés embernek tartom, akinek a hivatása egyben a hobbija is. Magabiztosnak és kiegyensúlyozottnak tűnik. Mindig örömteljes hangulatban lép ki elénk? Érez-e valaha lámpalázat?
– Nem nevezném eufóriának az érzést, amivel közönség elé lépek. Az azért túlzás lenne ha 40 éven át tartós eufóriában élnék, de mindig nagyon örülök minden egyes koncertünknek. És mindig van egy kis lámpalázam is. Nem egy komoly, vagy zavaró dolog, viszont ha nem éreznék egy pici lámpalázat sem, az azt jelentené, hogy az egész nem számít. Még mindig élvezem, tényleg, teljes átéléssel élvezem, azt amit csinálok, és ha előfordul – ami valóban nagyon ritkán adódik – hogy 2–3 hónapig nem lenne koncert fellépésünk, akkor már nagyon, de nagyon hiányozna a színpad.
Bajaga és társai Budapesten
Számomra és a „barátaimnak – Moji drugovi” Bajaga a ’80-as évektől sármos Örökifjú maradt. Kialakult és megmaradt a hippi, a rocker, a rímfaragó eszményi énekes képe. Melyik énje a domináns? Hogyan tartja magát formában, szellemileg és fizikailag?
– Hogy melyik dominál? Hát biztosan nem mondható el rólam, hogy örökké fiatal maradtam. Az összes többi megvan, ezek az idő múlásával sem változtak semmit. Ami a formámat illeti, nem teszek érte semmi különöset, mivel rendszeresen, sok fellépésünk van év közben, így azt hiszem ez bőven elegendő ahhoz, hogy jó kondiban tartson, és formában maradjak.
Honnan pattannak ki a mindig könnyű hangzású, néha kétértelmű, néha már-már veszélyesen erős, néha viszont teljesen értelmetlennek tűnő, játékos rímek dalaiban?
– Főként a fejemből pattannak ki, de néha jöhetnek, mondjuk gyomorból is. (Jóízűen nevet.) Honnan jönnek a rímek? Mindig szerettem az irodalmat és a lírát. Nagyon sok verset tudok fejből, na, nem azért mert bemagoltam őket, egyszerűen maguktól rögzültek, szinte belém ívódtak. Ha az ember szövegírással foglalkozik, és ha tökéletesen beszéli a nyelvet, akkor nem nehéz rímet faragni, még ha néha értelmetlenül játékosnak hat is.
Még mindig 300-al pörög?
– Pillanatnyilag úgy mértem: ez csupán 276 körül mozog. Mivel tél van, és hideg, nekem ez olyan áttelelő időszak, mint a medvéknél, de amint kitavaszodik, a jó idő beálltával az lesz a gond, hogy jól bepörgök, és túl is lépem majd a 300-at!
Koncertjein több nemzedék van jelen. Rácsodálkoztam, hogy a tinik, akik a XX. században még meg sem születtek ott buliznak, világszerte fejből énekelik az ön korábbi-, és újabb számait. Van-e különbség hazai terepen vagy a diaszpórában élő közönség előtt játszani?
– Nincs. Sehol nem tapasztalunk különbséget. Úgy tartom, hogy nincs jó, vagy rossz közönség. Minden közönség fantasztikus, ha jó együttes nyomja a színpadon. Elmondhatom, hogy mindenfelé, amerre jártunk, és mi aztán, bár hihetetlennek tűnhet, de bejártuk a világot! A szó szoros értelmében játszottunk „Alaszkától – Ausztráliáig”, hát elmondhatom, hogy az emberek körülbelül egyformán reagálnak mindenhol.
Egy a szülővárosomban tett látogatásom alkalmával ajándékot kaptam a barátnőmtől. Egy gyönyörű dal volt ez, a „Moji su drugovi” – A Barátaim című szám. Megérintett. Hűha, hogy ez milyen ütős! Azóta meghallgatta több külföldi ismerősöm. Mindenkit elvarázsol, még azokat is, akik egy szót sem értenek belőle. Csupán az nem világos számukra, miért potyognak a könnyeim egy ilyen vidám dallam hallatán. „Azért, mert ez a dal az én szomorú-vidám nemzedékem himnusza lett.” – Válaszolom. Valójában himnusznak szánta? Azért írta ezt a dalt, hogy a lélekbe markoljon?
– Nem, egyáltalán nem ez volt a feltett szándékom. Annak mondjuk nagyon örülök, hogy himnusszá vált, és hogy ezt hallom: megérinti a lelkeket. A dalt Mišo Radivojević filmjéhez írtam.
(1994 film Miloš Miša Radivojević: Ni na nebu ni na zemlji.) Hogy is mondjam, ez a dal a film bevezetőjeként íródott, ez filmzene. Igaz történet alapján készült, és pont jókor jelent meg a film, akkoriban, amikor azt tapasztaltam, hogy az én barátaim is szétszóródtak a világ minden tájára. Valószínűleg azért volt olyan jó a fogadtatása, mert őszinte.
Ön fellép az Ex-Jugoszláv területeken és a diaszpórában világszerte. A közönség pedig, (én személyesen is) körbejárjuk az Óhazát egy jó hangulatú koncertér. Például Bajaga i instruktori koncertet hallgattunk Zágrábban; Gibbonit Belgrádban, a Száva Központban; Ćolićot Újvidéken; Bebeket, és a Magazin együttest… és most ismét Önöket Budapesten. Véleménye szerint van-e némi remény, hogy a zene hozzájáruljon egy álom, a sokunk által annyira áhított béke megteremtéséhez?
– Azt hiszem, hogy a zene önmagában nem tehet semmit, hogy helyreálljon a béke, de az az egy biztos: a zeneművészet az emberekben jóérzést kelt, jóakartra sarkalja őket és jó dolgokra készteti. Dalainkkal, amit minden felé eljátszunk, a szeretetet hirdetjük, és amennyire csak lehet, bizonyos értelemben a békét is közvetítjük. Azonban a zenének ezen a téren nincs akkora jelentősége, mint ahogyan azt az emberek elképzelik maguknak, úgyhogy az igazi béke megteremtéséhez emberek cselekedeteire van szükség, más valakikre, akik bizony keményen dolgoznak rajta.
Áprilisban musical
Említene egy anekdotát valamely koncertjéről? Vagy talán éppen egy Budapesten megélt érdekes történetet?
– Hát most így hirtelen, ugyebár, most konkrétan nem jut eszembe semmi. Erről egyébként gyakran faggatnak, úgyhogy számtalan történetet meséltem már.
Mint ahogyan Bajaga már sokszor mesélt azokról az együttesekről, akik hatással voltak rá, mint pl. a Pink Floyd, Zeppelin, Rolling Stones; arról hogy 13 évesen kezdett gitározni, és hogy még megvan a régi jó Stratocaster gitárja. Ezért inkább a jövőről kérdezem. Olvastam a terveiről: Musical a Terázián (Belgrád). Elárulna valamit a munkájáról ezen a projekten?
– Igen, örömmel. Ezt az idén tervezzük. A Terazije színház az idén ünnepeli fennállásának a 70 éves évfordulóját és ez alkalomból szeretnének színre állítani egy hazai szerző zeneszámaiból összeállított musicalt. Rám esett a választásuk. Az előadás címe: „Sa druge strane jastuka” (A párna másik oldaláról). A forgatókönyvet Stevo Koprivica írta, a rendező Jug Radivojević lesz. A történetnek önmagában nem sok köze van a pályafutásomhoz, de az összes dal az enyém. Ezt a produkciót körülbelül úgy kell elképzelni, mint az Abba dalokkal megvalósított musicalt és filmet. Ebben a musicalben is megelevenedik egy önálló történet, de az összes dalunk felcsendül majd, mint ahogyan az említett Mamma mia musicalben is hallhattuk. Véleményem szerint Stevo Koprivica egy nagyon érdekes történetet írt. Ez egy szerelmi szál, amihez én válogatom a zenét. Az ősbemutatót áprilisra tervezzük, ha minden rendben lesz, ekkor láthatja majd a közönség.
Van-e mindezidáig meg nem valósult álma, vágya hivatását illetően, vagy a magánéletében?
– Természetesen kívánságom mindig van. Azt hiszem, ami a professzionális oldalt illeti, többé-kevésbé mindent elértem, kielégítettem zenei vágyaimat. Persze, ha tovább gondolom, akkor most az foglalkoztat: mi lenne az, amit még nem csináltam meg? Olyas valamit szeretnék csinálni, amit az elmúlt 40 évben még nem csináltam, amit még nem alkottam meg. A magánéletben pedig nem vágyok óriási dolgokra, vagyis ez egy kicsit olyan, mint egy újévi jókívánság, „éljünk jó erőben-egészségben még vagy 100 évig!”
