Mivel 1978-ban Maradékon megszűnt a magyar nyelvű oktatás, így a nyelv fennmaradásáért folytatott küzdelem is egyre nehezedett. Annak érdekében, hogy a nyelv megmaradjon, 2013-ban magyar nyelvű óvodát indítottak, illetve 2015-ben újraindulhatott a Branko Radičević Általános Iskolában a magyar nyelvű oktatás. Ekkor már Halász Dániel lelkipásztor volt a maradékiak lelkésze, aki igyekezett minél többet hozzátenni ahhoz, hogy a magyar közösség gyakorolhassa nyelvét, ima és tanulás terén egyaránt. Vele beszélgettem a kezdetekről, Maradékra érkezéséről és arról a misszióról, amit egy kis közösség megkíván a szórványban.
Halász Dániel a maradéki református lelkész
– Ha visszapörgetjük az idő kerekét, hova nyúlik vissza a Maradékra való érkezés? Miért éppen ez a szerémségi kis falu, és milyen ambíciókkal érkezett ide családjával?
– Időben visszautazhatunk egészen a teológiai éveimhez, hiszen mindenképp fontosnak tartom kiemelni, hogy úgy kezdtem el Sárospatakon a felsőoktatási tanulmányaimat, hogy tudtam, hogy ide, Vajdaságba vissza szeretnék jönni. Igaz, hogy szabadkai születésű vagyok, de Dél-Bánátban, szórványban nőttem fel, így volt bennem egy ilyen vágy, hogy szórványban szeretnék a későbbiekben szolgálni, hiszen ilyen helyeken mindig hiány van az értelmiségből.
Ambíciókat illetően a teológián jöttem rá arra, hogy nem az kell legyen az első számomra, hogy megmentsem a magyarságot, hanem az, hogy a hitet eljutassam az emberhez, és onnantól kezdve fontossá tud válni a nemzeti öntudat is. Ha identitásunk része a keresztyén hit, akkor nemzeti öntudatunk is identitásunk részévé válik. Persze vannak, akik fordítva gondolják, teológia előtt talán én is máshogy álltam ehhez a kérdéshez, de ott ez megváltozott bennem. Tanulmányaim után a segédlelkészi éveket Magyarországon, Sátoraljaújhelyen töltöttem 2010–2012 között. Az akkori püspököt kérdeztük meg, hogy hol van szükség lelkészre Vajdaságban, amire két opció volt, az egyik Zenta, ahol bár szórványgyülekezetről beszélhetünk, de tömbmagyarság van, vagy Maradék, ahol szintén kicsi a református gyülekezet, de szórványmagyarságban van. Mivel a feltételek, (pl. parókia lakhelyül) itt Maradékon adottak voltak, plusz lelkész sem volt, de a maradékiak szerettek volna maguknak egyet, ezért a püspök úgy döntött, hogy ide költözzünk.
– Milyenek voltak az első benyomások a maradéki közösséget illetően?
– Itt a reformátusság és a magyarság összefonódik, ahol a magyar közösség ragaszkodik az identitásához. 2012-ben, amikor családommal idejöttem, Szerémséget még nem igazán ismertem. Bácskába születtem, Bánátban nőttem fel, így ez a régió ilyen formában kimaradt. Ezért adtam magamnak egy évet arra, hogy megismerjem az itteni közeget és az itteni viszonyokat. Tapasztalatokat gyűjtöttem és láttam, hogy a magyar nyelv megszűnőben van, a gyerekek többsége nem beszéli a nyelvet, ami a későbbi éveket tekintve még jobban romlott. Felismertük, hogyha magyar istentiszteleteket szeretnénk, akkor az oktatás terén is lépni kell, nagy hangsúlyt kell fektetni a magyar nyelvre.
– Ezt felismerve, az istentiszteleteken túl mivel igyekeztek hozzátenni a szórványmagyarság identitásához és nyelv megőrzéséhez?
– Úgy érzem, lelkészként nem tehetem meg – főleg szórványok szórványában –, hogy ne foglalkozzak a nyelvoktatással. Persze van olyan Magyarországon szolgáló lelkész kollégám, aki „csak” hitéleti dolgokkal foglalkozik, de én ezt itt nem tehetem meg, sőt, ami munkámat tekintve nem hitéleti, mert idő közben számos egyéb, ami oktatással kapcsolatos, magyarság fenntartását alakító feladatok jöttek. Ilyen az anyanyelvápolás, a magyar óvodával kapcsolatos tevékenységek és az óvodaépítés körüli feladatok, tehát a hangsúly áttevődött. Bár igyekszem elsősorban lelkipásztor maradni, hiszen ez a hivatásom, de az tagadhatatlan, hogy több szálon futnak az események.
– Miben látja a megmaradás kulcsát?
– A legifjabb generációban. Ennek kapcsán megint visszakanyarodnék időben, 2012-höz, amikor idejöttünk, ami után egy évvel, 2013-ban elindítottuk a hétvégi óvodánkat. Akkor indult a Magyar Nemzeti Tanácsnak az iskolabusz-programja, amikor sikerült megbeszélni, hogy összeszedjük a gyereket, akiket tudunk utaztatni Újvidékre, a Petőfi Sándor Általános Iskolába. Ezenkívül megtudtuk, hogy van egy olyan oktatási alapja a magyar református egyháznak, ahol pályázhatunk, ezt meg is tettük és kaptunk a 300.000 Ft-ot arra, hogy hétvégi óvodát létesítsünk, ami gyülekezeti termünkben valósult meg. Apránként haladtunk, először vettünk szőnyeget, műanyag kisszékeket, tehát a legalapvetőbb dolgokat ebből a pénzből. Kezdetben feleségemmel ketten csináltuk a foglalkozásokat, mivel arra nem volt anyagi keret, hogy külön szakembert fizessünk. Ez később változott, a VMPE (Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete) jóvoltából kaptunk egy óvónőt, aki a gyerekekkel foglalkozott. Aztán ez tovább fejlődött, mert megtudtuk, hogy Magyarországról lehet működésre is pályázni, hogy mindennapos óvodát indítsunk. Ez is gyülekezeti termünkben indult el.
– Hogyan folytatódott ez a lendület?
– Megfogalmazódott, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy akkreditált óvodát, amit próbáltunk először szórványközpont keretén belül létrehozni, de ez meghiúsult. Majd jött a magyar kormánynak a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja, amiből mi is részesültünk. Ezt Balogh Zoltán jelentette be a nemzeti összetartozás bizottságának a parlamenti ülésén 2017-ben. Szerintem ezt a magyar kormány nagyon helyesen felismerte, hogyha a szülők magyar óvodába íratják a gyereküket, amit magyar nyelven jár végig, akkor utána sokkal könnyebben íratják be magyar iskolába. Most Maradékon az a helyzet, hogy háromtól öt éves korig a gyülekezeti teremben működik az óvoda, ami „félig hivatalos” és hiányzik az a láncszem, hogy az iskolaelőkészítő meglegyen magyarul. Egyelőre a gyerekek elmennek szerb iskolaelőkészítőbe, ahol fennáll annak a veszélye, hogy ezután a szülők meggondolják magukat és szerb osztályba íratják gyermeküket. Mivel a támogatásnak köszönhetően épül az új óvoda, ezért bízunk benne, hogy minél rövidebb időn belül lehetőségünk lesz akkreditálni, így az iskolaelőkészítős egy évet is magyar nyelven lesz lehetőségük megtartani.
– Milyen paraméterek alapján épül a leendő óvoda? Itt főként a gyereklétszám és az épület befogadókézsége közötti összhangra gondolok. Hogy indult annak a gondolata, hogy mekkora és milyen kapacitású legyen?
– Az óvoda kapacitása nagyobb, mint amennyi gyerek most jelenleg van. 20–25 főre van szabva, még akkor is, ha ehhez képest az épület mérete nagyobb. Az uniós szabványok szerint épül, lesz példa orvosi szoba, tanári szoba és ebédlő, tehát nem csak óvodai rész lesz. Konkrétan az óvodának egy szintje lesz, ezen kívül lesz tetőtér és pincerész is. A pincében egy nagy közösségi terem alakul, nagy konyhával, ami különböző rendezvényeknek adhat majd otthont, akár egyházi, akár kulturális programoknak (pl. keresztelő, esküvő, de akár egy augusztus 20-ai esemény vagy bármilyen konferencia). Gyakorlatilag kibővíthető egyfajta szórványközponttá is. A tetőtérben lesz lakás, vendégszoba, irodák, raktárhelység, tehát többfunkciós épület van alakulóban. Óvodát tekintve pedig két csoportszoba várható. A jövőbe vetett hitünk megvan és hívő, keresztyén ember lévén az egyik mérvadó pont számomra is a remény
– A maradéki közösséget milyen formában tartja egyben ebben a nehéz időben és mi a véleménye a vírusból fakadó intézkedésekről?
Épül az óvoda
– A koronavírussal kapcsolatban meghozott intézkedések a mi közösségünket is mélyen érintik, hiszen a keresztyénség megtartó ereje az egymással való közösségben nyilvánul meg, ami legfontosabb eleme a hitünknek. Sajnos ezt most nem gyakorolhatjuk egymással, és bár vannak online próbálkozások, de a személyes találkozást semmi nem helyettesítheti. Azonkívül, hogy interneten és telefonon tartjuk a kapcsolatot egymással, a faluba is kimozdulok és fiatalabb presbiterekkel házhoz (postaládába) visszük az értesítéseket és a prédikációkat. Akikkel találkozunk, természetesen tisztes távolságból az utcán el is beszélgetünk. Tehát a kapcsolattartás, igaz kicsit más formában, de megvan.
Ugyanakkor a gyülekezeti tagjainkban is megvan az aggodalom, hogy mi lesz velünk ezután, hiszen a lelki romboló hatása mellett, gazdasági következménye is van és lesz mindennek, de mindezek ellenére úgy látom, hogy most mindenki az egészséget fontosabbnak tartja, mint az életszínvonalat.
Pont ezért, keresztyénként vallom a Biblia alapján, hogy nincsenek véletlenek, ez sincs véletlenül. Véleményem szerint ez is egy figyelmeztetés, mert bár szörnyű dolog a világméretű járvány, és sok szörnyű dolog (háborúk, szegénység) történt a múltban is, de mint reformátor eleink, mi is azt hangoztatjuk, hogy szükség van a megtérésre. Bár sokan meghalnak és lehet nem népszerű, amit mondok, de egyszer előbb vagy utóbb mindannyian meghalunk. Ez az élet rendje. Természetesen Isten mindig az élet pártján van, és bár nagyon fontos a földi életünk, még fontosabb az örökélet, amit hitünk szerint Jézus Krisztusban kínál nekünk, akinek e felől meg van a bizonyossága, az nem fél tőle bármikor is jöjjön el. Mindezek ellenére mi imádkozunk azért, hogy ez a járvány mindnyájunkat elgondolkoztasson egy kicsit és vegyük komolyabban a hitünket.
