Krisztusban Kedves testvéreim!
Ma a jó pásztor vasárnapján János evangéliumából hallhattunk egy részt, amelyben Jézus egy hasonlatban kijelenti önmagáról: „Én vagyok az ajtó a juhok számára” Ez a kifejezés, hogy Én vagyok többször is elhangzik János evangéliumában. Megtalálhatjuk a kenyérszaporítás csodájánál: Én vagyok az élet kenyere. Lázár feltámasztásánál: Én vagyok a feltámadás és az élet. Jézus búcsúbeszédében is ott van: Én vagyok az út, az igazság és az élet, valamint rögtön a búcsúbeszéd után: Én vagyok az igazi szőlőtő.
Ha jobban megvizsgáljuk, ezt a kijelentést visszajutunk egészen az Ószövetségig, az égő csipkebokor történetéig, ahol Isten ugyanígy szól Mózeshez: „Én vagyok, aki vagyok.”. Tehát az Én vagyok, mindig Isten önmagáról való kinyilatkoztatását hordozza magában. Isten önközlését jelenti, amelyben az Ő hatalma, fensége, isteni méltósága mutatkozik meg. A Mózesnek adott kinyilatkoztatásban, már benne van a mi üdvösségünk is. Ez azt jelenti, hogy Isten, aki örökkévaló mindig velünk van, ott van mellettünk és utat mutat az örök élet felé, utat mutat a szabadulás felé, mint ahogy ezt megmutatta a zsidó népnek is, amikor Egyiptomból kivonultak. Ez az út számunkra Jézus Krisztus, és nem csak út, hanem ajtó is, ahogy a mai evangéliumban hallhattuk. Életünkben olyan sok ajtó van, amin be lehet menni, olyan sok választási lehetőség.
Merre menjen tovább az életem? Sokszor feltehettük és feltesszük ezt a kérdést magunknak. De a jó döntéseket csak is úgy hozhatjuk meg, ha újra meghalljuk és meg is értjük Jézus hozzánk intézett szavát: „Én vagyok az ajtó a juhok számára”. Én vagyok az ajtó a te számodra is, akin keresztül be tudsz jutni az üdvösségre, akin keresztül el tudsz jutni az Atyához – ezt mondja mai is Jézus minden embernek. Amikor azt mondja, hogy én vagyok az ajtó, akkor azt jelenti, hogy Ő az egyetlen igazi ajtó. Nincs más jó választás, csak Ő. Csak egy ajtón keresztül mehet a bűnös ember a mennyei Atyához, juthat vissza a kegyelembe és juthat vissza az életbe, és ez az ajtó nem más, mint az Úr Jézus Krisztus.
Az ajtó olyan dolog, ami megnyit valamit számunkra, vagyis szabadságot ad. De egyben bezár is, ami biztonságot jelent, valamint összeköt egy másik térrel, helységgel, amiből kapcsolat fakad. Jézus az a kapu, aki azért jött, hogy összekösse a mennyet a földdel, hogy az ember által szétszakított szeretetkapcsolatot újra megépítse, összekapcsolja! Egyetlen bejárat a mennybe! A Golgotai kereszthalálával készített szabad utat nekünk! Amikor Jézus meghalt, a jeruzsálemi templom szentélyében a kárpit kettészakadt, és ez azt jelzi, hogy mindenki számára nyitva áll az ajtó! A zsidókhoz írt levélben olvashatjuk, hogy „Nem bakok, vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett.” Ez az örök megváltás a miénk, csak Jézus kell, hogy legyen az ajtó számunkra is. Ne más ajtón akarjunk az üdvösségre belépni, mert az nem járható út. Ahhoz, hogy megmaradjunk, a járható úton, az üdvösségünk útján, hallgatnunk kell a jó pásztor szelíd hangjára. De ki a jó pásztor? Jézus azt mondja: „Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora.”
A pásztor tehát egyenes úton jár, nem titkolózik, nincsenek hátsó szándékai, mint a tolvajoknak és a rablóknak. A jó pásztornak személyesen van gondja a juhokra, szereti őket, mert tudja, hogy a küldetése hozzájuk szól. Ellentétben a rablók csak magukat szeretik, nem pedig a nyájat és azon vannak, hogy kárt okozzanak. Jézus tolvajoknak és rablóknak nevezi a farizeusokat és az írástudókat, mert önmagukat ültették Mózes székébe, önkényeskedtek és uralkodtak a nép felett, így eltértek az Istentől kapott küldetéstől. Nem Izraelt, nem Isten nyáját szolgálták, hanem saját dicsőségüket. Jézus viszont teljesen betöltötte küldetését az Atya akaratában. Ő jó pásztor, aki életét adta juhaiért, életét adta értünk. Nem a saját dicsőségét kereste, hanem azért jött, hogy gondot viseljen mindazokról, akik befogadják Őt, akik megtartják tanítását, és hallgatnak szavára.
Ámen
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja)
