„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14, 1–7)
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Elérkeztünk húsvét ötödik vasárnapjához. Olyan távolinak tűnhet, már a szombat esti vigília, a feltámadásnak az ünnepe. Az eddigi bezártságunk lehangolhatta szívünket, aggodalmakkal telhetünk el a karanténos hétköznapjainkban. Bár a kijárási tilalmat feloldották, de még is ott vannak még bennünk a kérdések: meddig tart még ez a vírus? Mikor élhetünk végre normális életet? Mikor lehetünk újra együtt a templomainkban? Bevallom őszintén, bennem is jelen vannak ezek a gondolatok. Én is szeretnék már veletek együtt ünnepelni, együtt lenni veletek a szentmisén. Igazán most érzem azt, hogy a pap nem lehet önmagában pap, és nem önmagáért pap, hanem elsősorban a jó Istenért, és utána pedig a hívekért. Isten kegyelméből Istenért és értetek vagyok az, ami vagyok, egyszóval pap vagyok. Amikor az elmélkedésre készültem és elolvastam a mai evangéliumot, újra felmerült bennem a kérdés: Most mit mondhatnék nektek? Mi az, amivel bátoríthatnálak benneteket? Mi az az istentapasztalat, amit megoszthatnék veletek? Minden nehézségem és aggodalmam ellenére békesség töltötte el a szívemet, mert rögtön az evangélium első mondatában a következőket mondja nekünk Jézus: „Ne nyugtalankodjék a szívetek!” Az Úr ezt az utolsó vacsorán mondta tanítványainak a búcsúbeszédében. És hogy miért is aggodalmaskodtak a tanítványok? Mert nem tudták, hogyan lesz tovább. Tele voltak feszültséggel és nyugtalansággal. Érezték, hogy Mesterük körül egyre feszültebb a helyzet, valami olyan fog történni, aminek nem kellene. Bizonytalanok voltak és nem tudták mit hoz a jövő. Ezért Jézus első szava a megnyugtatás. Bátorítja az apostolokat, és végre valaki bátorít bennünket is, milyen jó, hogy bátorít ebben a kilátástalan helyzetben, és azt mondja nekünk is, hogy ne aggódjunk. Ne legyen nyugtalan a te szíved! De mit is jelent ez? Hogyan jut el hozzánk ennek az üzenete? Ha a szívre gondolunk, a nyugati ember értelmezése szerint elsőre mindjárt az érzelmek jutnak eszünkbe. De a Szentírás, amikor a szívről beszél, akkor nemcsak az érzelmeket érti alatta, hanem a gondolkodásmódot, az értelemet és az akaratot is. A hangsúly a gondolkodáson és az akaraton van, mert a szív mindezeknek a központja. Az, hogy ne legyen nyugtalan a szívünk, azt jelenti, hogy ne engedjük be a zavaró, depressziót okozó tényezőket a gondolkodásunkba. Ne veszítsük el józan eszünket! Ne pánikoljunk!
Legyünk pozitívak, amennyire tőlünk telik, és ezt a pozitív gondolkodást vigyük bele a mindennapjainkba. Tegyük oda az akaratunkba, a cselekedetünkbe, a szavainkba, hogy ezáltal szolgáljunk másoknak is otthon a családunkban. Az, hogy ne nyugtalankodjon a szívünk, azt is jelenti, hogy bíznunk kell most Jézusban. Ahogyan a csecsemő édesanyja keblén megnyugszik annak szívdobogását hallgatva, úgy a mi szívünk is megnyugodhat az imádságban, ha kellő bizalommal fordulunk az Úrhoz. Ennek a bizalomnak az eléréséhez van egy jól bevált imagyakorlat, ami Jézus nevének egymás utáni ismétléséből áll a szívünk dobbanásának ritmusára, vagy pedig a lélegzetünk ritmusára. Ez az imádság a keleti egyházból jön, és Jézus imának nevezik. A Jézus ima szívünk szüntelen imája, amelynek célja Isten állandó jelenlétének átélése Szent Fia nevének ismétlésével. Többféle változata alakult ki az évszázadok során és leginkább a keleti szerzetesek imádkozták, de minden keresztény imájává vált és válhat ma is a napi imádságunk részévé ez az egyszerű mondat: „Uram Jézus Krisztus könyörülj rajtam” De elég az is, ha csak Jézus nevét lélegzetünk ritmusára ismételgetjük. Jézus nevében ugyanis erő és hatalom lakozik. Amikor a ferenceseknél novícius (újonc) voltam, akkor többféle imamóddal ismerkedtem meg, és ezek közül az egyik a Jézus ima volt. Nehéz helyzetekben, ebben az imádságban valóságosan megtapasztaltam Isten erejét és szeretetét. Amikor a lélegzetem ritmusára mondtam ki Jézus nevét, éreztem, hogy betölt az Ő jelenléte. Megerősített szeretetével és minden aggodalmam elmúlt. Ne aggódjon hát a szívünk, és ne féljünk attól, hogy az imában elkalandozunk, hogy túlságosan monotonná válik az egész. Az ismétlés szükséges az imádságban, mert olyan, mint a víz, ami a sziklát is képes kimosni, kivájni, vagyis a mi kemény szívünket feltörni és megnyitni. És már ilyenkor nincs bennünk sem félelem, sem aggodalom, mert nyitottak vagyunk Jézusra, aki már helyet készített számunkra a menyben, aki az egyedüli út számunkra az Atyához.
Ámen.
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)
