A Tisza vize minden év júniusában, a hó közepén borul virágba, ilyenkor több napon át virágzik a Tisza, rajzanak és járják szédítő, szemmel alig követhető násztáncukat a kérészek milliói.
A napokban egyre többen érdeklődtek, hogy mikor kezdődik a minden évben látványos természeti jelenség, a kérészek nászrepülése, a tüneményes kérésznász. Az előző évek tapasztalata alapján a tiszavirág lárvák a hároméves fejlődési ciklusuk végén, június közepe táján, a víz hőmérsékletétől függően 12-e és 20-a között rajzanak ki a vízből. Az idei rajzás első jelei a napokban már megmutatkoztak. Az előrajzás idején, több napon át 17 és 19 óra között megjelennek az első hím kérészek a víz felszínén, majd napról napra egyre többen lesznek. A vízből szárnyra kelő hímek előbb kirepültek a partra, ahol a fák ágain, a bokrok levelein és a csónakok oldalán megkapaszkodva még egyszer vedlenek. Az utolsó lárvaing levetése után a víz felett repülve próbálnak párt találni maguknak. A rajzás első napjaiban a hímek zöme a víz felett portyázó dankasirályok, fecskék és más madarak csőrében végezik, de jól laknak a halak és a békák is.
A hét végén, ha kedvez az időjárás, a naplemente előtti órákban várható a nászrepülés kezdete. A milliós kérésztömegek kirajzása, a látványos fő rajzás ezután már napokon belül lezajlik. Nem árt emlékeztetni a horgászokat, hogy tilos a nászrepülést végző kérészek gyűjtése. A környezetvédelmi felügyelők az elmúlt években több személyt feljelentettek, akiket a szabálysértési bíró pénzbírsággal sújtott a fokozottan védett természeti ritkaságnak számító tiszavirágok gyűjtése miatt.
A néhány óra alatt, naplementéig lezajló késznász végén a nőstények még utolsó erejükkel lerakják a vízbe a megtermékenyített peték ezreit, amelyekből majd a kikelő új generáció újabb három éven át fejlődik, táplálkozik, növekszik, 15-17 alkalommal vedlik, és amikor jelez a biológiai órájuk, egy meleg júniusi napon az elhasznált lárvaruhát levetve otthagyja a sötét mélységet. A kifejlett kérészek a csillogó víz tükrét áttörve, „mély lélegzetet véve” (addig a vízből nyerték az oxigént) selymes angyalszárnyakon felemelkedve röpke két órán át tartó felnőtt létben befejezik földi küldetésüket, az új tiszavirág-generációról való gondoskodást.
A millió-millió selymes szárny suhogása elül és az aláhulló élettelen rovarvirágok milliárdja beborítja a csendes folyó fodrozó hullámait. A horizonton lebukó nap még utolsó üdvözletként elküldi vörösbe hajló fénypászmáit a Tiszára, de addigra már megtörtént a csoda, az új élet magjai, az új tiszavirágok csírái lassan libegve merülnek alá az agyagos folyómeder legmélyére, oda, ahová már a fény sem jut le, és ettől a pillanattól kezdve a természet homokóráján újabb háromév kezd el leperegni.