Az ukrajnai válság sem a hatalmi pártoknak, sem az ellenzéki politikai tömörüléseknek nem kedvez, hiszen a kampány kellős közepén kénytelenek módosítani eddigi választási taktikájukat – értékelte Bojan Klačar, a Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CeSID) végrehajtó igazgatója. Mint rámutatott, választási taktikájukat a politikai csoportosulások ideális esetben nem ad hoc alakítják, annak tartalmát, folyamatát, illetve központi üzeneteit jóval a kampány kezdete előtt megtervezik. A pártok nem szeretnek a kampány ideje alatt improvizálni – nyomatékosította Klačar, kiemelvén, hogy az ukrajnai válság felülírta a pártok korábbi terveit, így kampányukkal kénytelenek alkalmazkodni az aktuális körülményekhez.
– Az ukrajnai válság nagyobb kihívás az ellenzék számára. Egyrészről azért, mert háttérbe szorította a korábbi fő választási témákat, például a korrupciót, a joguralmat és a környezetvédelmet. Ezek jelenleg nem állhatnak előtérben. Másrészről a hatalomnak nagyobb erőforrások állnak a rendelkezésére, így gyorsabban alkalmazkodhat a körülményekhez. Az alkalmazkodás legjobb példája Aleksandar Vučić választási szlogenje: Béke, stabilitás, Vučić. Ha nem volna az ukrajnai válság, Vučić feltehetőleg nem ezzel a szlogennel kampányolna. Arról se feledkezzünk meg, hogy a válságok többsége arra készteti az embereket, hogy az állam zászlaja alatt sorakozzanak fel. Ilyen vonatkozásban most a támadásnál egyszerűbb védeni. Az ukrajnai válság egyedül akkor bonyolíthatja a hatalom helyzetét, ha elmélyül, és a stabilitás a Nyugat-Balkánon is meginog, vagy erősödik a nyugati országok nyomásgyakorlása – fejtette ki a Danasnak nyilatkozva Klačar.