Ismét leereszkedik a vasfüggöny – írja több lap az ukrajnai fejleményekkel kapcsolatban. Azt értik alatta, hogy Oroszország mind jobban elszigetelődik, és kialakul a két szemben álló tábor. Vasfüggönynek hívták ugyanis azt a „válaszvonalat”, amely a két tábort választotta el egymástól a hidegháború idején.
Szerintünk azonban téves a vasfüggöny kifejezést a mai helyzetre használni. Egyrészt azért, mert az azt is jelentette, hogy a két szuperhatalom a saját táborában azt csinál, amit akar, a másik abba nem szólhat bele. A Szovjetunió szinte amerikai jóváhagyással fojtotta el előbb a magyar, majd a csehszlovák forradalmat. De nem szólt bele abba, hogy az Egyesült Államok a kénye-kedve szerint alakította a helyzetet a latin-amerikai államokban, és visszaparancsolta a Szuezi-csatorna övezetéből Nagy-Britanniát, Franciaországot és Izraelt. Mert még nem tanulták meg, hogy minden tettükhöz a szuperhatalom engedélye kell.
Még inkább nem lehet ezt a kifejezést használni azért sem, mert itt van Kína is. És Kína nem egyszerűen harmadik a világhelyzet alakításában, hanem a világ egy külön képét is képviseli. Azt a világot, amelyet a kereskedelem szálai fűznek össze. Ukrajnában háborúznak, de az új selyemútnak elkeresztelt vonalon tovább robognak az áruval megrakott vonatok. Mi most az ilyen helyzetet elfoglaló Kínát próbáljuk bemutatni.
Időszámításunk szerint 1500-ig Kína volt a világ legnagyobb hatalma. Ekkor kezdődött azonban az a világ, amelyben a fehér ember nemcsak felfedezte, hanem meg is hódította az egész Földet. Most viszont alakul az új világ, amelyben a legnépesebb ország ismét nagyhatalmi szerephez jut.
Kína elsősorban nemcsak azt világot képviseli, amelyben egy harmadik ország is szerepet kap a világhelyzet formálásában, hanem az a hatalom is, amely a világnak egy másik képét is képviseli. Azt, hogy nemcsak egy harmadik országnak van beleszólása a világhelyzet formálásába, hanem jelentkeznek azok is, akiket mi középhatalmaknak kereszteltünk, mint ma Törökország, holnap lehet India is, amelyek jogot tartanak arra, hogy beleszóljanak a világhelyzet alakításába.
És ebben az alakuló új világban nem a fegyverkezési verseny lesz a döntő tényező, hanem a kereskedelem. Az alakuló új helyzetről tanúskodik, hogy Kína mind fontosabb szerepet kap a világ kereskedelmében. De mindinkább beleszól a világhelyzet alakításába, még a fegyverkezési versenybe is (állítólag hosszabb távú rakétái vannak, mint az amerikaiaknak), sőt a világűr meghódításában kibontakozó versenybe is. (Már megszületett a vicc: Mit találnak az amerikaiak, ha eljutnak a Marsra? Kínaiakat.)
A legfőbb jellegzetessége ennek az új világnak, hogy a kereskedelem lesz a legfontosabb, és ebben a világkereskedelemben Kína mind fontosabb szerepet kap. Jellemző, hogy 2018-ban Kína valósította meg a világ kivitelének 12,8 százalékát, egy évvel később már 13,1 százalékát adta, hogy 2020 közepéig elérje a 20 százalékot.
Ez az új helyzet három újdonságot jelent. Egyrészt azt, hogy ez a kínai előretörés szinte feltartoztathatatlan. Jellemző, hogy Trump amerikai elnök a kínai áruk özönét azzal akarta megállítani, hogy 25 százalékos vámot vetett ki rájuk. Gyorsan kiderült azonban, hogy csak az amerikaiakkal tolt ki: többe kerülnek nekik a kínai árucikkek. Az áradat viszont maradt, mert a kínai árucikkek még így is versenyképesek.
Másodszor: az újvilág nemcsak azt jelenti, hogy a kínai árucikkek jelen lesznek mindenütt a világon, hanem azt is, hogy Kína elsőrendű piac lesz a világ többi részének. Elsősorban az európaiak fedezték ezt fel.
A már említett selyemúton nem csak a kínai áru árasztotta el Európát, olyan mértékben, hogy az itt szállított áru mennyisége megduplázódott. Az európaiak is felfedezték, hogy Kína milyen kedvező piac a számukra, hisz ott már 400 millió olyan ember van, aki európai szinten képes fogyasztani.
Oroszország már korábban felfedezte, hogy Kína lehetőséget kínál arra, hogy mérsékelje függőségét az európai piactól. Az már csak másodrendű dolog, hogy katonailag is mind szorosabban együttműködik, és ez a téma mind fontosabb helyet kap a két államfő találkozóin.
A harmadik jellemvonása az új helyzetnek, hogy az Egyesült Államok mind erőteljesebb vetélytársat kap a világhelyzet formálásában, s ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy Kína jobban kihasználja azt, hogy alakul a középhatalmi világ. Például azzal, hogy fokozottabb szerephez akarja juttatni Indiát.
Ezen túlmenően egyrészt mérsékli a legfőbb amerikai szövetségesek kötődését az Egyesült Államokhoz. Például azzal, hogy Szaúd-Arábiával már folynak a tárgyalások arról, hogy a kőolajszállítmányokat juanban számolják át. Másrészt könnyíti azoknak az országoknak a helyzetét, amelyeket az amerikaiak szankciókkal sújtanak.
Jellemző ezzel kapcsolatban, hogy Kína Irán egyetlen mentsvára az amerikai szankciókkal szemben. Ezt Kína hivatalosan is hangsúlyozza, s mint Veng Li kínai külügyminiszter kijelentette Iránban: „Kína erőteljesen támogatja Iránt abban, hogy megvédje államának szuverenitását és nemzeti méltóságát.” Többek között azzal, hogy korlátlan mennyiségben megvásárolja kőolaját, amelyet az amerikai szankciók miatt másképp nem tudna eladni.
Általában az a helyzet, hogy amíg az amerikaiak nehéz milliárdokat költöttek Afganisztánban és Irakban, addig a kínaiak ezt a pénzt a gazdaság fejlesztésére, újításokra fordították.
