Párizsba holnap „Európa fő országainak vezetőit fogja összehívni egy az európai biztonságról folytatott beszélgetésre” Emmanuel Macron francia államfő – jelentette ki a francia külügyminiszter Jean-Noël Barrot.
Barrot erről a France Inter rádióban nyilatkozott, a munkaértekezlet résztvevőit ugyanakkor nem pontosította – írja a Beta hírügynökség.
A beszélgetéseket mindössze egy nappal a müncheni biztonsági konferencia után tartják, amelyet az amerikai alelnök, JD Vance ellenséges beszéde jellemzett, aki az Európai Uniót vádolta a szólásszabadság megsértésével – írja a francia hírügynökség, a France Press.
Vance elmondta, hogy az amerikaiak tárgyalásokat fontolgatnak Ukrajnáról az európaiak nélkül.
„Nem fogadunk el tanítást a szólásszabadságról. Meg kell szabadulnunk a kisebbrendűségi komplexustól, és nem engedjük, hogy megfélemlítsenek minket” – mondta Barrot, hozzátéve, hogy Európa nem fogadja el a beavatkozást.
A francia miniszter ismét hangsúlyozta, hogy csak az ukránok dönthetnek a saját sorsukról, vagy abbahagyják a harcot, Európa pedig ebben támogatni fogja őket.
Szerinte az ukránok „soha nem állnak meg, amíg nem biztosak abban, hogy a felkínált béke tartós lesz”, és amíg nem kapnak biztonsági garanciákat.

Nyitókép: Jean-Noël Barrot (Fotó: Beta)