Közhelyektől hemzseg az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája. Persze figyelemre méltó megállapításokat, célokat, terveket és iránymutatásokat is tartalmaz a 68 oldalas dokumentum, amelyről Donald Trump elnök nemrég lelkesen beszélt.
Az egész természetesen összhangban áll többször hangoztatott jelszavával és meggyőződésével, miszerint Amerika érdekei mindent felülírnak, s mindenben az országot illeti meg az elsőség. A többiek csak utána jönnek, vagy nem igazán számítanak. Akik pedig mégis, azok a nagy riválisok.
A legfontosabb vetélytársak Oroszország és Kína, mert ezek jelentik a legnagyobb kihívást az USA globális vezető pozíciójára, befolyására, biztonságára, gazdasági előrehaladására és erejére. Az új koncepció kidolgozói a két országra ráadásul rásütötték a revizionista bélyeget is.
Néhány vádat is megfogalmaztak ellenük. Ezek szerint Peking az ázsiai kontinensen, Moszkva meg Európában akarja kiterjeszteni a befolyását, illetve megkérdőjelezni a status quot. Ráadásul mindketten gazdaságokat tesznek tönkre a világban, és kevésbé tisztességes kereskedelmi kapcsolatokra törekszenek.
Kínának és Oroszországnak azt is a szemére vetik, hogy otthon beavatkoznak a gazdaságba (korlátozzák a szabad versenyt), miközben igyekeznek ellenőrizni az információáramlást. Az utóbbira állítólag azért törekszenek, hogy „elnyomják a népüket”.
Szembeötlő, hogy a stratégiában megfogalmazottak teljesen ellentétesek Trump korábbi nyilatkozataival, amelyekben még azt ígérte, hogy szorosabb kapcsolatokra törekedne Moszkvával, s Pekinggel is javítaná a kapcsolatokat. Az új koncepció viszont a nemzetek közötti szorosabb együttműködés helyett inkább a kemény versenyre helyezi a hangsúlyt. Olyan küzdelmet vizionál a nemzetközi arénában, ahol mindenki inkább a saját (fegyveres) erejére támaszkodva gondoskodik a biztonságáról és szerzi meg magának mindazt, amire igényt tart. Merthogy a „szuverén államok versenye a békés világ igazi reménysége”. (Ehhez csupán annyit lehetne hozzáfűzni, hogy a 2015-ben bemutatott amerikai nemzetbiztonsági stratégia még a nemzetközi jogra építkezett, igaz, akkor más volt az elnök.)
A friss stratégia abból indul ki, hogy Észak-Korea, Irán és az Iszlám Állam terrorszervezet is Amerikára leselkedő veszélyforrás. Mindazonáltal megjegyzi: az új hadviselésben a mesterséges intelligenciának jut majd központi szerep. Miközben Trumpék ennek fejlesztésén munkálkodnak, azt is el kell érniük, hogy az amerikai „energia-domináns nemzetté” váljon; részben „bőséges erőforrások felszabadításával”, részben a fosszilis üzemanyagok, de elsősorban a cseppfolyósított földgáz exportjával.
A klímaváltozással azonban nem kell sokat bíbelődni, legalábbis a dokumentum erre enged következtetni. Még a kifejezés sem található meg benne, jóllehet Barack Obama előző elnök 2016-os stratégiájában az éghajlatváltozás már nemzetbiztonsági kockázatként szerepelt. Helyette „klíma-szakpolitikákról” tesz említést az új változat. Ám azzal a megjegyzéssel, hogy azok csak bonyodalmakat okozhatnak az USA-nak, mivel visszavetik az ország energiapolitikáját, és hátrányosak a biztonságára is.
Kínáról sem vetettek papírra sok jót a stratégák. Az ázsiai ország hadseregéről például azt feltételezik, hogy „az USA-t ki akarja szorítani” a Csendes-óceán bizonyos térségeiből.
Az amerikai nemzetbiztonságért felelősök szerint a szembenállás és a verseny a kibertérben is kiéleződik, sőt egy hibrid háború kialakulásához vezethet Peking és Washington között. A konfliktus folyamatos küzdelemmé válik, de talán nem alakul át fegyveres összecsapássá.
A két csúcshatalom versenyfutása azonban felerősödik a kibertérben, különösen a vezető technológiák és a kulcsfontosságú információk megszerzése terén. Washington ezért hatékony fellépésre készül az amerikai szellemi tulajdon – már-már gyakorlattá vált – kínai eltulajdonítása ellen.
A dokumentum Oroszország kapcsán megjegyzi, hogy „vissza akarja állítani nagyhatalmi státusát, és befolyási övezetet akar létrehozni a határai közelében”. Az a megállapítás is szerepel benne, hogy Moszkva a felforgató tevékenységek és taktikák korszerűsített változataival próbálja aláásni az USA szavahihetőségét, illetve befolyásolni más (közöttük európai) országok belügyeit, gyengíteni kormánypolitikájukat.
Pekingnek és Moszkvának nem tetszik a washingtoni „haditerv”. A Kreml sietve „imperialista jellegű”-nek minősítette Trump ismertetőjét is az új nemzetbiztonsági anyagról, egyszersmind visszautasította annak azt a megállapítását, hogy Oroszország fenyegetést jelent az Egyesült Államokra. Moszkva azonban a dokumentum „néhány szerény pozitív elemére” is rábukkant. Például jó néven veszi azt, hogy a Fehér Ház kész együttműködni (másokkal, így az oroszokkal is) azokon a területeken, amelyek egybevágnak az érdekeivel.
A kínai válasz sem maradt el. Ebből kiderül: Peking a versengés helyett inkább az együttműködésre és a partneri viszony erősítésére helyezné a hangsúlyt. És azt is szívesen venné, ha Washington félretenné az idejétmúlt hidegháborús hozzáállását, „különben kárt okoz mind a saját, mind mások érdekeinek”.
