A dollármilliárdosok többsége Amerikában és Nyugat-Európában él. Kína és Oroszország sem panaszkodhat, hiszen a világ leggazdagabb embereinek egy része ebben a két országban is szorgalmasan építgeti a vagyonát. Gyakran állami segédlettel.
A sajátos együttműködés Oroszországban kissé nehézkessé vált a nyugati szankciók 2014-es bevezetése óta, de azért még szépen hoz a konyhára. A nehézségek ellenére Viktor Vekszelberg például nagyon jól járt tavaly. Az oligarcha arról is ismert, hogy – az idén újraválasztására készülő – Vlagyimir Putyin államfő baráti köréhez tartozik.
Az olaj- és alumíniumipar egyik meghatározó alakjaként számon tartott Vekszelberg a korábbi 16 milliárd dolláros vagyonát majdnem kétmilliárddal növelte a mögöttünk hagyott esztendőben. Hasonlóan jó évet zárt a szintén Putyin-szövetséges Mihail Fridman nyersanyagmágnás, aki a pályafutása alatt 2017-ig megkeresett 14,3 milliárd dollárját tavaly további egymilliárddal toldotta meg.
Az elnök tehát kegyes volt hozzájuk. Nélküle ugyanis elképzelhetetlen a felemelkedés, gyarapodás vagy a káprázatos magántulajdon megtartása. Legalábbis az államhatáron belül.
Külföldön kissé más a helyzet, amiről az ott élő s a vagyonukat gyarapító dúsgazdag oroszok sokat tudnának mesélni. Többségük nyugati államokban rendezkedett be. A hazájuk elleni szankciók azonban számukra is egyre nagyobb gondot okoznak.
Annak ellenére, hogy nem tartózkodnak (folyamatosan) Oroszországban, egyre többen sorakoznak a büntetőintézkedéseket fenntartó nyugati kormányok feketelistáján. A névsor összeállítói főleg azokat a vállalkozókat pécézik ki, akik jó kapcsolatokat ápolnak a Kremllel.
Az amerikai pénzügyminisztérium várhatóan februárra készíti el az új tiltólistát, amelyre további orosz üzletemberek neve kerülhet fel. Az újoncok is korlátozásokkal számolhatnak: zárolhatják a külföldi bankszámláikat és a vagyonukat, ellehetetleníthetik tevékenységüket, sőt megtilthatják beutazásukat az Egyesült Államokba.
Az idegenben működő orosz nagyvállalkozások (milliárdos) tulajdonosai egyre nyugtalanabbak a rájuk leselkedő veszélyek és a lehetséges megpróbáltatások miatt.
Pedig korábban már több jel utalt arra, hogy bajba kerülhetnek (a nyugati üzleti világban). A banktitkok lazítása vagy az adóelkerülésre és pénzmosásra alkalmas offshore paradicsomok elleni fellépés ilyen figyelmeztetés lehetett volna számukra. Az évekkel ezelőtt kezdeményezett intézkedések természetesen nem ellenük irányultak, hanem mindazoknak szóltak, akik szeretnek a zavarosban halászni és pénzeket eltitkolni a hatóság elől.
Az EU és az USA sokat tett a pénzügyi folyamatok átláthatóságáért. A törekvésüknek még a banktitkokat évszázadok óta féltve őrző Svájc sem tudott ellenállni.
Moszkva többször javasolta már az üzleti élet külföldre vetődött orosz főszereplőinek, hogy a pénzüket inkább tartsák a szülőhazájukban. Putyin korábban adóamnesztiát is ajánlott nekik, kevés sikerrel.
A szankciók óta azonban változott a helyzet. Az egyre jobban szorongatott „külföldi” orosz gazdagok közül állítólag már többen is hazamenekítenék a tőkéjüket.
Sokáig nem habozhatnak, mert az idő sürget. Gyorsan el kell dönteniük, hogy kit válasszanak: a jogbiztonságot nyújtó demokratikus nyugati államokat, illetve az ottani üzleti környezetet vagy a putyini Oroszországot.
A riadt és bizonytalankodó közösség tagjai egyelőre inkább a háttérbe húzódnak. Kerülik még a Kremlt is. A taktika azonban rendkívül kockázatos, mert Putyin mellőzése (miként a szembehelyezkedés a Nyugattal) veszélyes is lehet. Konfrontálódni sem jó vele.
A külhoni orosz nábobok ezért igyekeznek elkerülni a konfliktust a Kremllel, s megpróbálnak inkább valamilyen megoldást találni. Már javasolták Moszkvának, hogy adjon számukra némi engedményeket és kedvezményeket, ha hazautalják dollárjaikat.
