Fellélegeztek a németek, hogy bő négy hónap után a győztes választási pártszövetség, a konzervatív CDU–CSU végre megállapodott a kormányalakításról az eddigi partnerével, a szociáldemokratákkal (SPD). Azzal az SPD-vel, amely a tavaly szeptemberi országos parlamenti választás után még kizárta az addigi nagykoalíció folytatását.
A CDU–CSU ezért először két másik párttal próbálkozott, de az egyezkedés (novemberben) kudarcba fulladt. Emiatt elölről kellett kezdeni mindent, de már az SPD-vel.
A botlás jócskán elodázta a kormányalakítási egyezkedést, amit a németek szokatlannak tartanak. Ez aligha meglepő, hiszen a II. világháború befejezése óta náluk még sosem tartott ilyen sokáig a politikai alkudozás.
Az SPD csak november második felében került ismét képbe. Végül (a múlt héten) sikerült megállapodni abban, hogy Angela Merkel marad a kancellár, és marad a CDU–CSU meg az SPD alkotta nagykoalíció, ám a miniszteri posztokat új koncepció alapján osztják szét.
Ebből az SPD profitálhat a legtöbbet. A Merkel vezette CDU viszont meglehetősen rosszul járt, hiszen a kulcsfontosságú pénzügyi tárcát is átengedte a szociáldemokratáknak, hogy megnyerje őket az együttműködés folytatásához. (A CDU–CSU-nak egyébként 9, az SPD-nek 6 minisztérium jut.)
A pártvezetők optimistán nyilatkoztak a keserves tárgyalások után. A CSU elnöksége azóta már el is fogadta a megállapodás tervezetét. A CDU február 26-án (rendkívüli kongresszuson) dönt a dokumentumról. Az SPD-ben azonban mind a 463 723 párttag szavaz róla (levélben); eredményhirdetés március 4-én várható.
A sajtó többször bírálta a – politikusok hiúságával átitatott – koalíciós megállapodást. Bár a szavazók egy része felsóhajtott, amikor a választás utáni 135. napon végre elhangzott a régi-új kormány munkájának meghosszabbítására vonatkozó szándék, a maradék elégedetlenkedve, fásultan vagy gúnyos megjegyzésekkel fogadta a hírt.
Az elégedetlenek között bőven akad CDU- és SPD-pártaktivista is. A szociáldemokratáknál már-már lázadás tört ki, jóllehet az SPD mind a koalíciós programban, mind a leendő kormányban nagyon erős pozíciókat épített ki magának. A feszültséget a pártelnök, Martin Schulz úgy próbálta csillapítani, hogy múlt pénteken (két nappal a koalíciós megállapodástervezet ismertetését követően) visszalépett a külügyminiszterségtől.
Nem tudni, hogy ezzel mit ért el, hiszen az áhított nyugalmat nem tudta megteremteni a pártjában (amelynek ifjúsági tagozatvezetője, Kevin Kühner élesen bírálja az újabb összefogást a CDU–CSU-val), sőt a saját (elnöki) pozíciója is meggyengült. A zűrzavar ráadásul teljesen kétségessé tette az SPD-tagság voksolásának végeredményét, így a koalíció jövőjét bizonytalanság övezi.
A szociáldemokrata szavazók 84 százaléka viszont azt szeretné, hogy a párt folytassa a közös kormányzást a CDU–CSU-val. Attól tartanak, ha az SPD elutasítja az egyezséget, kezdődhet elölről az alkudozás, vagy jöhet megint a választás. Az utóbbi lehetőség egyik érintettnek sem felelne meg, mert a felmérések szerint a nagykoalíció erői már nem szereznének többséget a parlamentben.
Merkelt is egyre több kritika éri házon belül, amiért olyan engedményeket tett az SPD-nek, amit a pártja szerint nem lett volna szabad. A CDU-ban főleg azt vetik a szemére, hogy kulcsfontosságú tárcákat engedett át az SPD-nek.
A CDU-tagok többsége vereségnek tartja az új kiegyezést az SPD-vel. Úgy vélik: hiába nyerték meg a választást, a koalíciós tárgyalást mégis elvesztették.
A sajtó pedig már megint arról ír, hogy a CDU-ban Merkel utódját keresik az elnöki tisztségre. És arról, hogy ha az új nagykoalíció meg is kezdi a munkáját, Merkel pedig a 4. kancellári megbízatási idejét, nem abban a tisztségben fejezi be politikai pályáját. Előfordulhat ugyanis, hogy menet közben átadja hivatalát (önszántából, miután megszervezte az utódlást), vagy (rosszabb esetben) lecserélik.
A kancellár egyelőre hajthatatlan. Bár elismeri, hogy a CDU „magas, de elfogadható árat fizetett” az új, stabil kormányért, továbbra is ragaszkodik a pártelnöki tisztségéhez. Ennek megtartásával vezetné a kormányt is a négyéves ciklus végéig, vagyis 2021 őszéig.
Sokan nemcsak Merkel és Schulz pozícióját látják veszélyeztetettnek, hanem Horst Seehofer bajor miniszterelnökét, CSU-vezetőét is. Bírálói azonban örülnek is annak, hogy a politikus „nyugdíjas állást kap” Berlinben (szövetségi belügyminiszter lesz), és jó messzire kerül Bajorországtól.
A három politikus közben fogadkozik, hogy a kormány javít az ország helyzetén, sőt az EU-ról sem feledkezik meg. A koalíciós megállapodás első öt oldala is Európáról szól. Ez arra utal, hogy Németország továbbra is kiemelt szerepet és felelősséget akar vállalni a kontinens és az Unió sorsának alakításában.
Ha megalakulhat az új Merkel-kabinet (talán húsvétig), Párizs várhatóan komoly segítséget kap az EU szellemiségének általa kilátásba helyezett megerősítéséhez. Ebben az esetben együtt láthatnak hozzá a szövetségen belüli kelet–nyugati szakadék áthidalásához is, amelynek egyik oldalán populista, nacionalista és kalandor politikusok – moszkvai, pekingi és washingtoni hátszéllel – veszélyeztetik az unió alapértékeit s a demokrácia vívmányait.
