Amerikai harci gépek a manaszi légi támaszponton. Hol landolt a bérleti díj? (Beta/AP)
Az egy dolog, hogy lopott, de miért ennyit!? – akadt ki a kollégám a múltkorjában ama hír vételekor, hogy néhány kirgiz bankban 20 millió dollárra és több aranyrúdra bukkantak, amelyek a népharag elől elmenekült Kurmanbek Bakijev és családja tulajdonát képezték. Evés közben jön meg az étvágy – találtam akkor mondani.
Toldalékolhattam volna a „minden relatív” közhellyel is, hiszen hozzánk fogható halandók számára ennek tizede is vágyálom, másoknál ugyanakkor még a kutyaház is milliókat ér... – a kutya fajtájától függően.
Kirgizisztánt tekintve a kutya ott van elásva, hogy a kleptokrácia a közelmúltban mély gyökereket eresztett, úgymond hagyománya van. A kilencvenes években a helyi peresztrojka megtestesítője, a Nyugat kedvencének számító Aszkar Akajev is reményteljesen kezdte; úgy tűnt, a Világbank-hitelek és a százmilliós segélyek fellendítik majd a gazdaságot, de az elnök úron idővel elhatalmasodhatott a mohóság, így egyeseknek csakhamar feltűnt, hogy az amerikai hadsereg által használt manaszi légibázis bérleti díjából befutó milliók egyetlen centjével sem számolt el, a zöldhasúak maradéktalanul az Akajev család irányította off-shore bankok számláin kötöttek ki.
Így jutott el Kirgizisztán a 2005-ös parlamenti választásokig, majd az Akajevék elűzésével lezárult tulipános forradalomig. Az elnöki karrierjét 2005 márciusában kezdő Kurmanbek Bakijevnek már alig egyévnyi országlás után „sikerült elérnie”, hogy az ellenzék ugyanúgy korrupcióval és nepotizmussal vádolja, mint elődjét. Nem kimondottan példás erkölcsi bizonyítványra utal az sem, hogy Akajevet amerikai segítséggel buktatta meg, de alig hogy ez megtörtént, közölte Washingtonnal, hogy az előde által 2001 végén kötött szerződésben meghatározott évi 2 milliós használati díjat erősen kevesli, ergo: vagy többet tessék tejelni, vagy bezárja a manaszi támaszpontot. Már akkor világos volt; a szerénységről mintázandó szoborhoz aligha fog modellt ülni, hiszen szemrebbenés nélkül az előző bérleti díj százszorosát követelte. Hosszas alkudozás után 2006 júliusában egy 150 milliós összértékű, évi 17,4 milliós bérletdíj formájában született meg a kompromisszum. Bakijev azonban ezzel sem érte be. Extra „kártérítést” is követelt, mert – minő csoda?! – sehogyan sem lelte a kincstárban azokat a pénzeket, amelyeket előde „polcolt be”.
Tavaly februári moszkvai látogatásán aztán a manaszi támaszpont bezárását ígérte, tekintélyes orosz anyagi támogatás fejében. Medvegyev 2,2 milliárd dollárnyira bólintott rá (közte a 180 milliós tartozás leírására), ám Bakijev rövidesen mégis felújította Washingtonnal a támaszpontszerződést. Ez érthetően feldühítette az orosz vezetést, egyszersmind egyértelművé tette számára, hogy Bakijev nem a szavak embere..., pontosabban, kizárólag a szavak (olvasd: üres ígéretek) embere.
A 2,2 milliárd dollárnyi orosz „támogatás” sorsalakulása azóta ismeretlen, de Bakijev számára különben sem téma már, az ugyanis, hogy az április 7-ei biskeki zavargások után Kazahsztánba, majd Fehéroroszországba menekült és hogy ezt megelőzően az általa ellenőrzött bankokból 172 millió dollárt utalt át külföldre, elég egyértelművé teszi, hogy nem szándékozik hazatérni. Az ellene frissen emelt tömeggyilkossági vád még kevésbé valószínűsíti, hogy önszántából népe elé járul.
Az, hogy Moszkva nyomban hátat fordított neki, alighanem a fentebb ecseteltek fényében érthető, nem szorul hát további részletezésre. És az is érthető, hogy a biskeki fejlemények fölötti aggodalmában Washington sem csóválta rosszallóan a fejét, ugyanis az őrségváltás másnapján Roza Otunbajeva, az átmeneti kormány vezetője sietve közölte, fenntartják az amerikai légibázis működését. Egy tavaly júniusban kötött megállapodás értelmében az egyezmény egy évre szól, s újabb egy évvel meghosszabbítható, ha egyik félnek sincs ellene kifogása. Biskeknek tehát nincs kifogása, Washingtonnak meg pláne, hiszen a bázis az afganisztáni hadműveletek szempontjából kulcsfontosságú.
És mi van belül? Ha igaz, komoly „nagytakarítás” esedékes. A tervek szerint október 10-én parlamenti és (valószínűleg) elnökválasztást tartanak, ezt megelőzően (június 27-én) pedig népszavazást az alkotmánymódosításról. A referendumra bocsátandó alkotmánymódosítási tervezettel fel szándékozzák számolni az önkényuralmi rendszert, azaz jelentősen szűkíteni az elnöki jogkört. Az államfőnek a tervezet szerint nem lesznek előjogai, családtagjai nem részesülhetnek az állami javakból, és kizárólag saját fizetéséből fog élni. Az előzmények tükrében nagyon jól fest. Olyan jól, hogy – azonnal a fából vaskarika szólásra, meg sci-fire ösztökél asszociálni.
De hagyjuk az ostort a végén csattanni!
