Bagdadi robbantás merénylet színhelye (Beta/AP)
A böllér leoldja véres bőrkötényét. Méla undorral a sarokba hajítja, nincs ugyanis olyan szer s annyi víz, mellyel tisztára moshatná. Most gondosan megtisztogatja késeit és más gyilkait, s gondosan becsomagolja őket behemót poggyászába. Hazakészül.
A vágóhídra azonban távozása után sem tesznek lakatot, az teljes gőzzel fog üzemelni... még sokáig.
Ha netalán nem lenne egyértelmű, Irakról vagyon szó. Így már ugye a böllér kilétét sem kell találgatni?!? Mint tudott, a nevezett augusztusra táblázta be hazaindulását. A heveny afganisztáni szappanba harapás okán (is) lefogadható, hogy menetrendszerű pontossággal hátraarcot is fújnak (jövőre a kiképzéssel megbízott egységeknek is), függetlenül attól, mekkora disznóól marad hátra. Csakúgy, mint anno Saigonban. Déja vu.
A demokráciaexport örve alatt útjára indított takaros kis apokalipszis hét éve már eleve tekintélyt parancsoló mérleget hagyott az utókorra: több mint 100 ezer (más adatok szerint 655 ezer) – járulékosan erőszakos halált halt – polgárt. Már ez egymagában is az evolúciós görbe csúcsára ért homo americanus sikerekben gazdag hagyatékát kivetítő panoptikumba kívánkozik. Sőt vándorkiállításra való anyag, amely a „demokráciaépítés és civilizációs vívmányaink” címet viselhetné.
Ám midőn a böllér hazamegy és elsírja pokoljárásának számos terhes percét – mindebből aztán a filmgyár majdan tucatszám ontja a (v)érző hazafias szíveket tépdelő, díjazandó alkotásokat –, a pokolban minden marad változatlan. Csupán a szereposztás változik némiképp: a kevlármellényes terminátorok híján egymást gyilkolgatják majd.
Miért? Alapvetően ugyanazért, mint mindenütt a világon: befolyásért, hatalomért, tehát pénzért. A háborúval fellépő csinos kis káosz – úgy mellékesen – a társadalmi vadhajtások eszményi táptalaja. Érthető hát, hogy a korrupció már eddig is rekordhozamokat jegyzett: a Transparency International szerint Irak a negyedik legkorruptabb ország a világon. Egy rendőri állás már ezer dollárért megvehető, a legbefolyásosabb bírói helyekért azonban olykor százezernél is többet kell leszámolni. Végül is mindegy a mennyi. A lényeg, hogy minden és mindenki megvehető.
Csak az ősi felekezeti ellentétek nem konvertálhatók ilyen könnyen valutára. Márpedig a feszültség épp ezen a síkon van erősen fellángolóban. A március 7-i parlamenti választásokat követő bizonytalanság és a jelenleg folyó, még minimum két hetet igénylő szavazat-újraszámlálás is komoly, bombadurranásoktól hangos ellentéteket gerjeszt, ám a vallási síkon elharapózóban levő összeférhetetlenség ennél is veszélyesebb.
Különösen azt követően, hogy az új kormányalakítást felvezető két síita párt közelmúltban kötött megállapodása szerint ezentúl a belügyeket érintő összes kérdésben a végső döntést egy főpap, nevezetesen Ali al-Szisztáni ajatollah, az iraki síiták legtekintélyesebb vallási vezetője hozza meg. Övé lesz a végső szó, útmutatása kötelező érvényű – mondja ki a Núri al-Máliki kormányfő Jogállamiság nevű listája és az Iraki Nemzeti Szövetség által parafált dokumentum. Al-Szisztánihoz a síita politikusok eddig is gyakran fordultak tanácsért, ám ennek szerződéses kötelességgé tétele drámai módon megnöveli a klérus befolyását. Ezzel a megszállás mondvacsinált célja is – mely szerint ez a Főnix egy szekuláris, demokratikus Irak képében volt hivatott életre kelni – lement a klotyó garatján.
A koalíciós megállapodással egyben kiszorul a leendő kormányból Ijád Allávi volt miniszterelnök szektahatárokon átnyúló Iraki Blokkja, amely pedig az élen végzett a március 7-i választáson. Mivel a kormányalakításhoz nem lesz szükség a szunnita pártok szavazataira, úgy a döntéshozatalban is kiszorultak a játszmából, azzal pedig, hogy a síita főpapé a végszó, érdekérvényesítési szándékaik eleve meghiúsulnak. Társadalmi szerepük ezzel gyakorlatilag teljesen marginalizálódik, márpedig a szunniták az ország lakosságának egyharmadát alkotják. Mivel Szaddám alatt a Baasz párt által ők voltak uralmon, aligha várható, hogy ebbe a jelenlegi lapleosztásba szótlanul beletörődnek.
A siíta–szunnita ellentét mellett külön rizikófaktort jelent az északi, részben autonóm területen élő kurdoknak, kiváltképp az olajban gazdag Kirkuk környékének kérdése is. A kurdok érthetően sajátjuknak tekintik ezt a területet és a belőle származó javakat, nem úgy a másik két felekezet. A tiszta képig tehát lényegében itt is a „kövesd a pénz nyomát” elv alapján jutunk el.
Leszűrve hát: nem kell sem politikai elemzőnek, sem bűvös gömbbe néző jósnak lenni ahhoz, hogy ebből az egyszerű egyenletből tisztán lássuk az erőszak fellángolásában leképződő végeredményt. A 120 áldozatot követelő hétfői vérfürdő csak „bejelentője” volt a tragédia jövendő felvonásainak.
Egyszersmind arra is mérget vehetünk, hogy a sztereotípiákhoz szokott média az egészre következetesen rásüti majd az univerzális képletet: minden terrorcselekmény mögött az al-Kaida áll... Következésképpen Uncle Sam roppant sikeres iraki küldetése csupán egyetlen tekintetben maradt részben befejezetlen: nem sikerült kinyírni az összes terroristát.
