Kijózanodásra szólított fel: Barack Obama (Beta/AP)
Tudósítónk jegyzete
Washington, június 16.
Barack Obama úgy járt az olajkiömlés okozta válsággal, ahogyan a közismert angol közmondás figyelmeztet: „bűnös vagy, ha megteszed, és bűnös, ha nem”.
Ugyanazok bírálják az állítólagos semmittevésért, akik azelőtt dühösen azt rótták fel neki, hogy a szövetségi kormányzat olyasmibe is „beleüti az orrát”, amihez az államnak semmi köze.
Az amerikai elnök a hét elején, a fúrótorony felrobbanása utáni 56. napon, negyedszer járt a Mexikói-öböl partján fekvő államokban – ezúttal Alabamában, Mississippiben és Floridában –, majd kedd este tévébeszédben fordult a nemzethez az Ovális Irodából, amit csak nagy nemzetbiztonsági válságok esetében szokás megtenni.
Nem véletlenül. Obama az olajfolt parti „támadásáról”, a tenger gyümölcseiből élők által szenvedett „ostromállapotról”, saját „haditervéről” és a katasztrófa következményeinek elhárítására elrendelt „mobilizációról” beszélt. Egyszóval, háborús helyzettel hasonlította össze azt, amin az ország egy része keresztülmegy – miközben a súlyos recesszióból való kilábalás a legfontosabb gazdaságpolitikai feladat.
Az elnök három dolgot ígért: elsőnek azt, hogy meg fogják tisztítani az öblöt és az egyedülálló parti mocsárvilágot, akármeddig is tart a folyamat. Már most is több mint harmincezer ember és hétezer vízi jármű dolgozik a nagytakarításon. Felszólította az érintett kormányzókat, hogy az általa jóváhagyott még 17 ezer nemzeti gárdistát is vessék be. Ezek rendes munkaviszonyban lévő tartalékosok, akiket természeti csapások esetén szokás mobilizálni, de Irakban és Afganisztánban is szolgálnak.
Második ígérete az, hogy mindenkit kompenzálni fognak a British Petroleum pénzén, mert a Mexikói-öbölben eddig folytatott halászat egy egész néprétegnek volt a megélhetése és életvitele. (A louisianaiak szerint náluk négy évszak létezik: a languszta-, a tarisznyarák-, a garnéla- és az osztrigaidény.) Obama szerda délelőtt fogadta a BP vezetőit, akik megígérték, hogy a kormány követelésére a cég felállít egy 20 milliárd dolláros kompenzációs alapot, amelyet egy független testület kezel majd.
Az elnök harmadik mondanivalója bizonyult a legkritikusabbnak: mit lehet és kell tenni annak érdekében, hogy ilyen környezetvédelmi katasztrófa soha többé ne fordulhasson elő. Obama elismerte, hogy alig egy hónappal a robbanás előtt ő maga jóváhagyta az újabb mélytengeri fúrásokat (amit a jobboldal már az elnökválasztási kampány során is követelt) – de tette azt olyan garanciák alapján, amelyek szerint minden biztonsági intézkedés és technológia rendelkezésre áll a hasonló balesetek megelőzésére. Ma már tudjuk, mondta, hogy ilyen garanciák nincsenek, ezért féléves moratóriumot rendelt el a meglévő mélytengeri fúrókutakra is.
De Obama még továbbment, és két fontos körülményre is figyelmeztetett: egyrészt arra, hogy le kell vonnunk a tanulságot és be kell látnunk, hogy az állami szabályozást ellenzők tévednek, és a dereguláció ide vezeti az országot. Végül kijózanodásra szólított fel: az Egyesült Államok a világ olajtartalékának mindössze 2 százalékával rendelkezik, ám a kitermelt mennyiség 20 százalékát fogyasztja. Márpedig az olajszomj éppen abból ered, hogy az iparág nyereségessége folytán senki nem hajlandó komolyabban az alternatív energiák felé fordulni.
Több se kellett Obama ellenfeleinek: Sarah Palin volt republikánus alelnökjelölt perceken belül megtámadta az elnököt. A volt alaszkai kormányzó és egykori olajbizottsági vezető szerint az USA „nem válhat az araboktól függővé” azáltal, hogy nem termeli ki saját kőolaját, csak azért, mert Obama „szemmel láthatólag nem tudja eltömni az olajkutat”.
Még keményebb bírálat érkezett a Fehér Ház számlájára a Republikánus Párt elnökétől, aki – Palinhez hasonlóan – azzal vádolta meg Obamát, hogy „visszataszítóan arrogáns politikai kalkulációból saját céljaira használja fel az olajkatasztrófát”. Michael Steele szerint bebizonyosodott, hogy az elnök nem képes kivezetni a nemzetet az olajválságból. Szerinte „most nem szabad” új energia-politikáról beszélni.
Hanem mikor!?
