Obama és Medvegyev a június 24-i washingtoni találkozón (Beta/AP)
Tudósítónk jegyzete
Washington, július 2.
Valaminek már nagyon történnie kellett Amerikában, hogy az olajkiömlés súlyos barna máza oszoljon a közvélemény láthatáráról.
Először jött a Rolling Stone folyóirat szenzációsan szabad szájú interjúja az afganisztáni harctér hőséről, aminek nyomán – még meg sem jelent a cikk nyomtatásban! – már gördültek is le az afganisztáni gondok – és a parancsnoki csillagok – Stanley McChrystal válláról.
Aki ért az amerikai katonai hierarchia és a polgári hatalom egyértelmű viszonyához, azóta sem érti, hogyan lehetett McChrystal annyira elővigyázatlan vagy nagyképű, hogy alapos kritikának, sőt maró gúnynak tegye ki főparancsnokát. Obama első pentagonbeli látogatásáról például ezt nyilatkozta: „Az új elnök szemmel láthatóan megszeppenve érkezett a vezérkari tisztek gyülekezetébe, és különben sem igen értette, hogyan működik a katonaság.” Joe Biden alelnökkel kapcsolatban pedig az afganisztáni háború vezetőjének munkatársai nyilatkoztak lesújtó hangnemben: „Biden!? Ki az a Biden!?” Nem volt jobb véleménye McChrystal környezetének a kabuli amerikai nagykövetről, de Richard Holbrooke különmegbízottról sem.
Obamának egyszerűen nem maradt más válaszása: egy tizedes ennek az egytizedéért is elveszítheti a két csíkját. A négycsillagos tábornok ráadásul annak az elnöknek a stratégiai döntéshozatalát vonta kétségbe, aki pedig saját alelnökével szemben éppen az ő, McChrystal afganisztáni stratégiáját támogatta meg az ősszel, és újabb harmincezer katonát adott neki. Volt már ilyen a Fehér Ház és egy harctéri parancsnok kapcsolatában. Truman menesztette a koreai háború amerikai vezetőjét, de még az is sokkal civilizáltabb hangnemű engedetlenség miatt történt. Obama nevetség tárgya lett volna, ha elengedi a füle mellett a lesújtó megjegyzéseket.
Majdnem ilyen lesújtónak tűnik az a kémsztori, amit alig néhány nappal Medvegyev amerikai látogatása után kezdett felgöngyölíteni az USA kémelhárítása. A 11 letartóztatott állítólag Moszkvának kémkedett, méghozzá teljesen új módszereket használva. Obama nem kapott ugyan semmit orosz kollégájától, de mégis rosszul jött neki ez az epizód, hiszen Moszkvára nagy szüksége van Irán sarokba szorításához. Nagy kérdés, miért éppen most került sor a letartóztatásokra, ha már hosszú évek óta figyelték az egyébként teljesen szokványos életet folytató orosz bevándorlók rejtett „munkásságát”. Az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy valaki valahonnan megint a Fehér Ház stratégiáját próbálja ezzel aláásni.
Akárcsak a Wall Street felelőtlenségének kordában tartó törvénytervezet aláásásával, amit a jobboldal megint csak nem volt hajlandó támogatni – ezúttal is átlátszó okokra, demagóg, „adófizetői érdekekre” hivatkozva, de természetesen ugyanannak a finánctőkének a védelmében, amelyet szabályozni kellene, és amelynek korábbi „szabadon engedése” következtében került sor a bankválságra, illetve annak az adófizetők pénzén történő „megváltására”.
A törvényt előbb-utóbb nyilván mégiscsak elfogadják majd, ám a tőzsde kegyetlenül megbüntette a gazdasági fellendülésre nagyon is áhítozó demokratákat, akiknek a kongresszusi többsége függ attól, mennyire látják novemberben sikeresnek a választók a Bush-kormányzat alatt kirobbant, ám Obama ölébe hulló súlyos recesszió kezelését. A New York-i tőzsde egy nap alatt majd két százalékot zuhant, és mélyen a tízezer pont alá került, ami majd húsz százalékkal rosszabb, mint az első fellendülés nyomait követő tavaszi hetekben – ami Obama pártjának őszi reményeit kezdte élesztgetni.
Az elmúlt hét elnöki megpróbáltatásai után – mert hogy amerikai ízléssel élve mindez az elnök lelkén szárad, vagy legalábbis az ő népszerűségét csorbítja – szinte már jó is, hogy a legújabb hurrikán a louisianai partokra sodorja az olaj egy részét. Vissza az olajhoz...
