Vége a harci bevetéseknek (Beta/AP)
Tudósítónk jegyzete
Washington, augusztus 20.
Csütörtökre virradóra formálisan is megkezdődött-befejeződött az amerikai harci egységek távozása Irakból. A kettősség onnan van, hogy hatezer katonát még mindig hátrahagytak, akik csupán a hónap végén távoznak.
A jövő év végéig ottmaradó ötvenezernek viszont csak kiképzői és tanácsadói szerepe marad – de természetesen készen áll a harcra is, ha szükség lenne rá. Az elmúlt hetek baljóslata alapján ez nem teljesen elképzelhetetlen, hiszen hosszú hónapok viszonylagos nyugalma után újra robbanni kezdtek a pokolgépek Bagdadban.
Ami viszont hosszú távon „ott marad”, az a hét évvel ezelőtt ügyetlenül feldúlt ország, amelynek tavasz óta kormánya sincs, mert a két nagy iszlám tábor, a síiták és a szunniták továbbra sem képesek megegyezni a hatalom – és a kőolaj – elosztásában. És természetesen örökre ott marad az a néhány százezer iraki halott, akiket állítólag senki sem számlált meg. Míg az amerikai áldozatok számát pontosan tudjuk – 4419 USA-katona veszítette életét a háború 2700 napja alatt –, addig az iraki halottakkal kapcsolatban még a százezrek számát sem ismerjük.
Amikor ifj. George Bush 2003 tavaszán lerohanta Irakot, tette azt családi bosszúból (az elnök-papa ellen elkövetett sikertelen merényletért), személyes számításból, azóta levitézlett neokonzervatív köreinek féktelenségéből, ráadásul a nemzet és a világ súlyos megtévesztésével. Homokot hintettek mindenkinek, a legszabadabb amerikai sajtónak is, a szemébe: a 2001. szeptember 11-ei támadások következtében senki nem merte megkérdőjelezni a „terrorizmus elleni háború” jogosultságát, mert azon nyomban a hazafiatlanság súlyos vádját találta malomkőként a nyaka körül.
És noha Szaddám Huszeinnek kevés híve volt a világban, rezsimje rendkívül kegyetlenül bánt el ellenségeivel, a hivatalos hazugságok és mellébeszélések miatt Bush kihívta maga ellen a világ ellenszenvét. Az iraki ellenállás ereje és a haditervek gyengesége, valamint ebből következően a háború elhúzódása pedig súlyos gazdasági válságba döntötte nemcsak az Egyesült Államokat, hanem az egész világot is. Az amerikai államadósság megduplázásával Bush elnöki gazdasági és politikai hagyatéka egyaránt katasztrofálisnak minősül – ma mégis a háborút befejező utódját, Barack Obamát kiáltja ki az amerikai jobboldal „a történelem legrosszabb elnökének”.
Az amerikaiak kétharmada mindkét háborút ellenzi, de nincs felelősségteljes politikus, aki teljesen ki merne vonulni mindkét országból. Választási ígéretei ellenére Obamának nem maradt jó választása az iraki és az afganisztáni háború befejezésére. Saját bázisa már hivatalba lépése óta bírálja, amiért nem tudta gyorsabban és bátrabban elhagyni az iraki, illetve az afganisztáni csatatereket. Azonban a mostani kivonulás is csak újabb kérdéseket vet fel Irak stabilitásával kapcsolatban. Az amerikai tábornokok ismét aggodalmasan tekintenek a jövőbe, különösen a 2011 nyarára tervezett hasonló afganisztáni hazaindulás miatt.
A kilencvenes évekre egyedül talpon maradt hiperhatalom két viszonylag kis ország láthatatlan seregeivel is alig bírt el hét, illetve nyolc év alatt. Ennek következtében az „amerikai birodalomnak” nemcsak gazdasági ereje, de katonai tekintélye is megroggyant. Elképzelhető, hogy az „örökös háborút” meghirdető Bush jóslata beválik: soha nem hagyható abba ez a harc, mert amíg csak terrorista-palánta marad a föld felszínén, addig rettegni fog a nagyhatalom.
Amerika nem bezárkózásával vívta ki korábban a világ elismerését, hanem nyitottságával. Ennek a szellemnek az újjáélesztését szorgalmazzák azok, akik szerint az ország tekintélyének visszaállítását egészen másféle erőkkel kell folytatni. Richard Holbrooke elnöki főképviselő szerint éppen a katasztrofális pakisztáni árvíz nyújt újabb esélyt arra, hogy Amerika megmutassa: segíteni akar a bajban, még egy muzulmán országnak is. Lépni kell, nemcsak katonacsizmákkal.
