Washington, szeptember 10.
„Ez nem Amerika! Amerika nem a gyűlöletre épült!” – mondta Theodore McCarrick, Bácskában is ismert nyugalmazott bíboros a minap az amerikai fővárosban, amikor rabbikkal, imámokkal és protestáns lelkészekkel együtt kiállt a nyilvánosság elé, hogy elítélje a hazájában ismét fortyogó iszlámellenességet.
Az idei szeptember 11-ikei megemlékezések egyrészt a Világkereskedelmi Központ új, egyre magasodó felhőkarcolójának, másrészt a kiéleződő politikai harcoknak az árnyékában folynak. A föld alatti múzeum és az emlékpark csak jövőre, a terrortámadások tizedik évfordulóján nyílik majd meg, de az utódtorony végre kiemelkedett a földből, az építkezés a 36. emeletnél tart. Ennél sokkal nagyobb izgalmat váltott ki azonban az a mecset, pontosabban iszlám kultúrközpont, amelyet a New York-i Ground Zerótól mindössze két sarokra terveznek létrehozni Feisal Abdul Rauf imám és hívei.
Az amerikai szárazföldön valaha is elkövetett legnagyobb támadás helyszínének ilyesfajta „megszentségtelenítése”, illetve az ellene folyó harc számos különböző politikai játszma metszéspontján ütközik az iszlámellenes támadások egyre riasztóbb jelenségével. Éppen akkor, amikor az ellenkezőjét várná az ember, hiszen az USA hivatalosan is kivonta harcoló csapatait Irakból, tehát „szent földet” elvben nem tapos már jenki csizma.
Pedig a mecsetépítő imám a legmérsékeltebb amerikai muzulmánok vezetője, aki emellett hidakat is próbál építeni egyrészt a belföldi felekezetek között, másrészt az USA és a közel-keleti iszlám társadalmak között. Legutóbbi két hónapos útjából két hetet éppen az amerikai külügyminisztérium finanszírozott, hogy támogassa a józan erők együttműködését.
A leendő mecset ügyében egy kicsit mindenkinek igaza van, de ettől még nem kerülünk közelebb a megbékéléshez: az áldozatok hozzátartozói nem minden alap nélkül érzik provokációnak, hogy éppen ott akar valaki iszlám központot létrehozni, ahol Allah nevében öltek meg 2800 embert és döntötték le a város két büszkeségét. A terv pártfogói viszont azt hangsúlyozzák – mint ahogy az említett bíboros, de New York republikánus polgármestere, a zsidó származású Michael Bloomerg is tette –, hogy az amerikai muzulmánok elleni támadás egyben minden más amerikai egyház elleni támadást is jelenti. Az Egyesült Államok alapértékei közé tartozik a vallásszabadság, és nem lehet meghúzni olyan határvonalat – mert hogy hány méter is lenne az „elfogadható” távolság!? – amelyen belül nem, de kívül már „tolerálható” a másság.
Nem járult hozzá a békéhez annak az alig pár tucat lelket számláló floridai szélsőséges keresztény szektának a lelkipásztora sem, aki idén szeptember 11-ikére meghirdette a Korán-égetés világnapját, és saját hívei körében személyesen kíván máglyára hajítani pár száz szent könyvet.
Az amerikai politikai elit jelentős képviselői felsorakoztak a könyvégető ellen. Először David Petraeus tábornok, az Afganisztánban állomásozó amerikai erők parancsnoka szólította fel, hogy gondolja meg magát, mert tervezett cselekedete veszélybe sodorja az amerikai katonákat és civileket egyaránt. Hillary Clinton külügyminiszter az iftár-vacsorán emelt szót a barbár szándék ellen, Obama elnök is megemlítette annak elfogadhatatlanságát. Robert Gates védelmi miniszter pedig személyesen telefonált a prédikátornak.
A harcsabajuszú radikális lelkész csütörtökön már visszakozni próbált, méghozzá úgy, hogy a végén ő legyen a hős. Egy floridai imám közvetítésével „üzletet” akart kötni a New York-i központ vezetőivel: ha azok elállnak a mecsetépítéstől, akkor ő nem égeti el szent könyveiket. Ebbéli igyekezete akkora volt, hogy már be is jelentette az egyezséget, sőt azt is, hogy a tragédia emléknapján „békepipát megy szívni” New York-i „kollégájával” – csakhogy az utóbbi még nem is tudott az egészről.
Persze lehet, hogy átejtés van a dologban: ha az egyik fél előre bejelent egy (akár nemlétező) „kompromisszumot” és a másik fél „visszakozik”, akkor végleg az utóbbit tarthatja hibásnak a közvélemény. Így történhetett, hogy egy teljesen periferiális jelenség napok óta leköti az amerikai sajtó figyelmét.
De hát nem csoda: az amerikaiak egynegyede, vagyis a jobboldali érzelműek fele, a mai napig nem hiszi, hogy Barack Obama Amerikában született, ami azt jelenti, hogy ők az elnöki poszt betöltésének törvényességét is megkérdőjelezik. A jobboldali sajtó és a tájékoztatás álruhájába öltözött propagandisták természetesen még rá is játszanak erre, megtetőzve annak az álhírnek a terjesztésével, hogy Obama tulajdonképpen maga is muzulmán – tehát ellenség.
Az ország másik végén, Kaliforniában ugyanakkor megnyílt az első iszlám egyetem, ahol nem bevándorlók, hanem amerikai muzulmánok készülnek vallásuk erősítésére és az amerikai szabadságeszme terjesztésére. Szeptember 11-ike azonban az ő tudatukat is alapjában véve meghatározza. Amerika emlékezve és botladozva, de keresi az iszlámmal való együttélés módozatait.
