Amikor Bulgária és Románia Európai Unióhoz történő csatlakozása már csak napok kérdése volt, az Európai Parlament egyik képviselője egy bizalmas beszélgetés során (legyen ezért neve most mellékes) komoly aggályainak adott hangot, mondván, majd szívják a fogukat a brüsszeli atyafiak, ha „ezek” elözönlik Európát.
Egyik következményeként – a további bővítést illetően – biztos behúzzák majd a féket.
Bármennyire is tetten érhető e fenti okfejtésben a klasszikus – románok = tolvajok = cigányok = söpredék típusú – sztereotípia, az aktuális események pont ezt a „képletet” látszanak alátámasztani.
Elég meredek lenne azt állítani, hogy épp (és kizárólag) a román és a bolgár taggá válás tette be a kiskaput, miként teljességében a pénzügyi és gazdasági válság kontójára írni azt, hogy fortyognak az idegenellenes indulatok, tarolnak a szélsőjobboldali erők, itt-ott korlátozásokat vezettek be egyes etnikumokkal szemben. Lehet, hogy az (e)migrálók hátán valóban csak a gazdasági válság ostora csattan, ám nyilván nem ilyen szimpla a kép, az itt fellelhető ok-okozati összefüggések komoly szociológiai tanulmány tárgyává válhatnának. Addig is végigpásztázhatjuk a „vadhajtások” tekintetében extrahozamokkal kecsegtető parcellák egyikét-másikát.
A legnagyobb – uniós szintűvé duzzadt – vihart egyértelműen a romák Franciaországból történő kitoloncolása gerjesztette. Jellemző módon nem annyira maga a kizsuppolás, mint inkább az szúrt uniós körökben szemet, hogy a francia képviselők lódítottak, ugyanis Brüsszelben váltig bizonygatták, hogy nem etnikai színezetű kiutasításról van szó, aztán kiderült, hogy igenis, arról, a belügyminisztériumi rendelet ugyanis kimondottan a cigányokra vonatkoztatta a kitoloncolást. Az ügynek még messze sincs vége, a következő EU-csúcs jobb híján másról sem fog szólni.
Ha eltekintünk a tálcán kínált fekete-fehér képtől (így attól is, hogy uniós szinten milyen lengéscsillapítóval mankózzák majd alá ezt a kérdést), úgy ez a kép is csak egyről szól: a trónról. Olyképp, hogy Nicolas Sarkozy a határozott és kemény „rendcsinálással” pont arra a szavazóbázisra játszik rá, amely korábban a Jean-Marie Le Pen vezette Nemzeti Front néven híresült el. Sarkozy már eddig is jócskán kifogta a szelet e szélsőjobboldali, 2002-ben támogatottsága csúcsára jutott párt vitorláiból, a mostani intézkedéseivel pedig szinte naftalinba teszi Le Penéket. Nyilván úgy számolták ki, a középre és balra húzók felé értelmetlen is hajbókolni, ha a szélsőjobbról több voks jöhet. Márpedig tökéletesen mindegy, hogy egy következő megmérettetésen a vörös ördögtől jön-e a voks, az a fontos, hogy jön.
Itt van aztán frissen a Tre Kronor. A múlt vasárnapi parlamenti választásokon egy szélsőjobboldali párt a svéd történelem során először lépte át az ötszázalékos küszöböt és bejutott a törvényhozásba. Az, hogy az eddig is kormányzó jobbközép koalíciót újraválasztották enyhe vigasz, ugyanis ilyen felállás mellett sokak szerint „rémálomszerű forgatókönyvet” ad, hiszen kisebbségi kormányként a szélsőjobb (az idegenellenes doktrínát hangoztató Svéd Demokraták képében) állandó nyomása alatt kényszerül majd dolgozni. „A tolerancia lobogóját leeresztették, a sötét erők a demokráciát is túszul ejtették” – foglalta dióhéjba az eredményt az Expressen.
A szomszédos Dániában az idegengyűlölet már rég nem tabu. Olyannyira nem, hogy a populista Dán Néppárt 2001 óta a harmadik legtekintélyesebb erő a parlamentben, és súlya a 2005-ös Mohamed-karikatúrák kiváltotta vihar után csak nőttön-nő. A legutóbbi, 2007-es választásokon a szavazatok 13,8 százalékával 25 helyet biztosított magának a 179 fős parlamentben. Közvélemény-kutatások jelenleg 16 százalékra teszik támogatottságát.
Hollandiában is már szép hagyománya van a másság-ellenes érzelmek gerjesztésének és meglovagolásának. Geert Wilders Szabadságpártja a júniusi választásokon a harmadik befutó volt, és komolyabb befolyásra is szert tehet, ha a jobbközép pártok végül Wilders segítségével kisebbségi kormányt alakítanak (mert ez még mindig nyílt kérdés). Közvélemény-kutatások szerint egy újabb voksoláson a többség éppen a Szabadságpártra szavazna.
Ausztriában Jörg Haidernek, a modern osztrák szélsőjobb atyjának két évvel ezelőtti tragikus halála után sem változtatott az összkép. A két évvel ezelőtti parlamenti választásokon az idegenellenes Osztrák Szabadságpárt a szavazatok 17,5 százalékát szerezte meg. Az októberi bécsi helyhatósági voksoláson is a hagyományos programmal indulnak: kampányuk keretében különleges szavazást követelnek a minaretek, valamint a burka betiltásáért. A párt vezetője, Heinz-Christian Strache a főváros polgármesteri címére is esélyes.
Németországban a szélsőjobboldaliak növelték ugyan támogatottságukat a parlamenti választásokon, de eddig egyikük sem került az 5 százalékos küszöb közelébe. Jelzésértékű viszont, hogy egy újabb szondázás kimutatta, sokan felsorakoznának egy olyan új párt mögött, amely kemény fellépést ígérne a migránsokkal szemben.
E szöveg végén, de nem utolsósorban itt van Magyarország, ahol a magyar és magyar közti megosztottság, a kétsíkú polarizáció is már olyan mély gyökeret eresztett, hogy nincs, aki ebből a kátyúból kiutat látna. Ez érthetően kiváló táptalaja minden más extrémnek is, így nem nevezhető mellbevágó szenzációnak, hogy a Jobbik áprilisban elsőre 47 helyet biztosított magának az országgyűlésben. Az október 3-ai önkormányzati választások szavazóbázisának várhatóan további erősödését hozzák... vele együtt azon ötletük továbbfejlesztését, hogy „a közveszélyes cigányokat” táborokban kellene elhelyezni... melynek kapuin (a hagyományápolás szellemében) az Arbeit macht frei felirat állhatna.
