Tudósítónk jegyzete
Washington, november 12.
Ha valaki azt hitte, hogy Barack Obama pártjának gyenge választási szereplése miatt „menekült” tíz napra Ázsiába, hogy ott gyűjtsön „jó pontokat”, hát nagyot tévedett.
A pompás indiai fogadtatáson és a pár órás indonéziai „hazatérésen” túl az amerikai elnököt egy nagyon is ellenséges világ várta a húsz legnagyobb gazdasági hatalom szöuli csúcsértekezletén. Olyannyira, hogy egyesek már elhagynák a nullát: a G20-ból G2 lesz, mindenki Amerika ellen!
Csak néhány példa erre: Az USA évek óta követeli Kínától, hogy – dollármilliárdok felvásárlásával – ne tartsa mesterségesen alacsony szinten valutája értékét, mert így soha nem lehet a két ország között kereskedelmi egyensúlyt elérni. Szöulban viszont a kínai elnök leckéztette Obamát az amerikai jegybank múlt heti intervenciója miatt, amellyel – 600 milliárdnyi államkötvényt visszavásárolva – valamelyest gyengítette a dollárt. Peking szerint ez az amerikai exportesélyek javítását szolgálta.
Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit kormányfő viszont azért támadta Obamát, mert szerintük nem lehet kormánybeavatkozás árán fellendíteni a gazdaságot és ugyanakkor csökkenteni az államadósságot. Az oroszok és a brazilok nagy hangon arra oktatják Washingtont, hogy az az ország, amely a világvaluta sorsát tartja a kezében, annak nem szabad csak saját gazdaságának érdekei alapján cselekednie.
Ezúttal még a dél-koreai elnök sem adta be a derekát az országa biztonságát fél évszázada garantáló USA előtt: Obamáék alá akartak írni egy kétoldali – még ifj. Bush idejében letárgyalt – szabadkereskedelmi egyezményt a házigazdákkal, ám azok továbbra sem hajlandók teljesen felszabadítani az amerikai gépkocsik és marhahús behozatalát. Obama ilyesformán nemcsak üres kézzel, de meglehetősen vörösödő arccal utazhat tovább Japánba.
Ráadásul otthonról is újabb kellemetlenségek érték az amerikai államfőt. Az általa kinevezett deficitcsökkentő bizottság társelnökei – egy republikánus és egy demokrata volt politikus – előzetes beszámolót tartottak a december elsején esedékes jelentésükről, miközben az államfő „házon kívül” tartózkodik. Javaslataik olyan messzemenő változásokat tanácsolnak a kormánynak és a kongresszusnak, amelyeket sem a konzervatív, sem a liberális erők nem fogadnak el. Az előbbiek azért, mert a tanács többek között adóemelést javasol – különösen a gallononként 15 centes üzemanyagadó (1 gallon 3,87 liter) kavarta fel a kedélyeket –, az utóbbiak viszont azért, mert a szociális kiadások alapos megnyirbálása is a javaslatok közé került.
Megfigyelők szerint még az a szerencse, hogy az elképzeléseknek semmi esélyük sincs a megvalósulásra. Egyrészt mert a „radikális” módszerekkel is csak évtizedek múlva jönne létre az állami költségvetés egyensúlya, másrészt mert maguk a tanácstagok sem egyeznek a társelnökök munkacsoportja által kidolgozott javaslatokkal.
A jelentésvázlat közzétételének pillanatától kezdve az Obamával utazó amerikai újságírókat természetesen többé nem a csúcsértekezlet érdekelte, hanem az, hogy mit szól hozzá az elnök. Obama viszont óvatosan kitért mindenféle kommentár elől: egyetértett azzal, hogy minden fontos tételt meg kell vizsgálni, de semmiképp nem kívánt a rúd elé szaladni, hiszen súlyos csaták várnak rá otthon.
Jelenlegi összetételében az amerikai törvényhozásnak már csak 2-3 hete maradt hátra, de addig is fontos dolgot kell eldöntenie: mi legyen a 9 évvel ezelőtti Bush-féle adócsökkentés sorsa, amikor az ideiglenes törvény újévkor lejár. A kongresszusi választásokon jól szereplő új populista mozgalom – a „Tea Párt” – újdonsült képviselői általános és örökös adócsökkentést követelnek (a fejlett országok közül így is az USA-ban a legalacsonyabbak az adókulcsok), de ugyanakkor az állami költségvetés megnyirbálását is megígérték választóiknak. A demokraták nem akarják az évi negyedmillió dollár felett keresők (a lakosság 2 százaléka) adócsökkentését meghosszabbítani, de valószínűleg rákényszerülnek a kompromisszumra. (A két front ideológiai alapon oszlik meg annak tekintetében, hogy az ilyesfajta adócsökkentés egyáltalán serkenti-e a gazdaságot.)
Egyszerre mindkettő lehetetlen, mutatnak rá a szakértők – miközben Obama legfontosabb feladata sem az egyik, sem a másik, hanem a munkanélküliség csökkentése, ami a jelenleginél sokkal erőteljesebb gazdasági növekedés nélkül nem megy. Azt viszont csakis az állam tudja serkenteni – csakis további hitelekből elképzelhető újabb közkiadásokkal.
A fából vaskarika ehhez képest egyszerű „tündérmese”, mint azt a 2008-as demokrata párti előválasztások idején a felesége mellett korteskedő Bill Clinton Obama elnökségéről megjósolta.
