(Tudósítónk jegyzete)
Washington, nov. 19.
Gondosan a választások utánra tervezték a héten megtartott elsődleges kibocsátást, hogy ez az „apróság ne befolyásolja” a szavazók hangulatát – így a General Motors tavalyi megmentésének sikersztorija már nem menthette meg Obama pártját a kongresszusért folyó versenyben. Pedig a jobboldal erőteljes propagandája ellenére az amerikai gépkocsiipar tavalyi megmentése a biztos csődtől az egész társadalom javára vált – és még csak nem is okozott „gigantikus veszteséget” az adófizetőknek, ahogy a demokrata-ellenes kampányjelszavak hirdették.
Emlékezzünk csak vissza: 2009 telén az Obama-kormányzat úgy döntött, hogy a biztos csőd előtt álló Chryslert és General Motorst megmenti. (A Ford kért ugyan a segélyből, de végül nem volt rá szüksége.) A pénz a még George Bush idejében jóváhagyott bankmentő programból jött, de annak „elpazarlását” az éppen hivatalba lépő új elnök nyakába varrta a jobboldal.
Az amerikai gépkocsiipar az USA nemzeti össztermékének 3,6 százalékát adja. A Bush elnökösködésének utolsó évében bekövetkezett súlyos pénzügyi válság során 37 százalékkal zuhant az eladott gépkocsik száma, ami önmagában 1 százalékos nemzetgazdasági csökkenést okozott.
A General Motors végül is 50 milliárd dollárt kapott, amiért cserébe 60 százalékos kormánytulajdonba került. A mentőcsomag feltételeihez tartozott, hogy a cégvezetés és a szakszervezetek beleegyeztek az alapos karcsúsításba, ami az autógyári munkások esetében azt jelenti, hogy lemondtak a biztos nyugdíjról, sokan közülük 28 dolláros órabér helyett 14-et kapnak, csökkentek az egészségbiztosítási lehetőségeik és még egy egész sor szigorítás várt rájuk. Ennek fejében viszont a GM 280 ezer alkalmazotta közül nem mind a 280 ezer, hanem „csak” 72 ezer veszítette el a munkahelyét. Országos viszonylatban – a beszállítókkal, pótalkatrészgyártókkal, eladókkal és más kapcsolódó üzletágakkal együtt – több mint egymillió ember őrizhette meg munkáját.
A jobboldal, mint emlékezetes, azonnal farkast – pontosabban szocializmust, sőt kommunizmust – kiáltott. Obamát a legocsmányabb vádak és „viccek” tárgyává tették és egészen mostanáig azzal ijesztgették a választókat, hogy a fekete elnök igazi hátsó szándéka az egész amerikai társadalom államosítása.
Nos, azóta a Chrysler vevőre talált a Fiatban. A héten be is mutatták az első Fiatokat az amerikai piacon, ahonnan az olasz cég még a hetvenes évek végén szégyenteljes romlási rekordok „tulajdonosaként” – kivonult. A FIAT szót angol rövidítésként újraértelmezve gúnyolódva ez járta: „Fix It again, Tom!” – „Javítsd meg újra, Tomi!” A célzás egyértelmű volt...
A mentőcsomag nyomán GM teljes átszervezésen esett át. Leállította egész történelmi vonalak gyártását (Pontiac, Oldsmobile, Hummer, Saturn), eladta a Saabot – és egy éven belül elkezdett nyereségesen termelni. Amíg 2008-ban eladott gépkocsinként több mint 1100 dolláros vesztesége volt, addig az idén már minden egyes eladott jármű után ezer dolláros nyereséget könyvelhet el.
A mentőcsomagból 22 milliárd dollárt már eddig is visszaadott az államnak, amely így már csak 26 százalékos tulajdonjogot élvez, amitől akár egy éven belül teljesen meg tud szabadulni.
Az eheti elsődleges részvénykibocsátás sikeres volt, a tervezett 20 milliárd helyett 22 milliárd folyt be és a részvények értéke 33 dollárról egy nap alatt 34-re emelkedett. Érdemes megjegyezni, hogy a mentőcsomag előtt 1 (azaz egy) dollár alá süllyedt a GM-részvények ára. Az állami tulajdonnak tehát vége, újra a tőzsdei befektetők – a kapitalisták, nem pedig „Obama szocialista bürokratáinak” – kezében a detroiti óriáscég.
Az autóipar megmentése tehát rendkívül sikeres volt: az adófizetők vissza fogják kapni a pénzüket – milliók munkahelyének a megmentéséről nem is beszélve. A General Motors visszatérése a tőzsdére már aznap meglendítette az egész értékpapírpiacot. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a szavazók visszamehetnek az urnákhoz, és újra átgondolhatják, mennyire ültek fel három héttel ezelőtt az Obama-ellenes propagandának.
Az pedig a héten végképp bebizonyosodott, hogy az amerikai politikai színtér melyik oldala nem hajlandó az együttműködésre. Obama a választások másnapján újra megbeszélésre hívta a leendő képviselőházi többség – és a folytatódó szenátusi kisebbség – republikánus vezetőit, akiknek az első reakciója az volt, hogy csak akkor mennek, ha az elnök nem „teadélutánt” akar velük tartani. Minthogy Obama valóban folytatni szeretné a gazdaságmentő törvénykezést, a napirend nagyon is fontos kérdésekkel volt teli. Azaz csak lett volna, mert a jobboldal az utolsó pillanatban odaüzent a Fehér Háznak, hogy „a megbeszélés kitűzött napján sajnos nem érnek rá”.
Fontosabb dolguk van, mint a nemzet – és a világ – kritikus ügyei.
