(Tudósítónk jegyzete)
Washington, nov. 26.
Furcsa közéleti zagyvaság közepette jött és ment az idei hálaadásnap az Egyesült Államokban. Ez az „eredetmítoszra” épülő amerikai ünnep – annak emlékére, hogy az első telepesek az első termés utáni ősszel (1621-ben) meg akarták köszönni az indiánok segítségét s állítólag meghívták őket egy (pulyka)vacsorára – többszörös nemzeti szimbolizmuson keresztül teljesedik ki. Az eddigiekhez azonban – a „hősi eredet” és dicső történelem, a családi értékek kiemelése, valamint az ünnep másnapjának pénztárdagasztó bevásárló-mániája – az idén politikai színfoltok is fűződtek.
Az utóbbi azért érdekes, mert korábban szinte mindenki igyekezett kihagyni a politikát legalább ebből a napból. Most azonban, az első konkrét bizonyítékokkal a tarsolyában, a szélsőjobb vérszemet kapva támad mindent, ami „Obamától jön”, és ebben a nem pulykatollra menő politikai csatában már a hálaadás családi ünnepe sem szent. Sőt, éppen Obama asszonyt támadta meg Sarah Palin, a vérmes reményű volt alelnökjelölt és Tea Párt-pártfogó.
A sokak szerint a 2012-es elnökjelöltségre pályázó dilettáns politikus azzal vádolta meg az elnök feleségét, hogy – „szocialista életfelfogása” alapján – beleszólna még az amerikaiak családi étrendjébe is. Michelle bűne? Hát az, hogy akciót hirdetett a gyerekek elhízása, túlsúlyossága ellen, és az iskolai ebéd-uzsonna étrendekkel kezdte, azokon szeretne olcsó de egészségtelen rágcsálnivalók helyett zöldséget és gyümölcsöt látni. A szélsőjobb őrangyala szerint azonban az „átlagember” jobban tudja, mit kell gyerekének ennie, mint az „előkelő szociális munkások hada”, vagyis Mrs. Obama.
Meg kell hagyni, hogy Palin is megkpata a magáét, méghozzá nem mástól, mint az első Bush elnök feleségétől. A szintén jobboldali Bush család is sokallhatja, amit Palin művel, mert Barbara asszony azt találta mondani a volt alaszkai kormányzó Alaszkáról szóló, propagandaízű tévésorozata kapcsán, hogy „Sarah szemmel láthatóan jól érzi magát Alaszkában, és remélem, hogy ott is marad.” Pedig dehogy: Palin legújabb könyvének promóciója végett járja az országot, de útiterve „furcsamód” a 2012-es előválasztások fontosabb állomásait állítja rivaldafénybe.
Az év összes ünnepe közül a hálaadásnap környékén van a legnagyobb forgalom az Egyesült Államokban: évente legalább negyven millióan utaznak 100 km-nél távolabbra, hogy családjukkal töltsék az ünnepet. Legtöbben gépkocsival mennek, de az ünnepi csütörtök előtti két nap a légiforgalomban is a legstresszesebbnek számító időszak. Ráadásul november elsején új biztonsági eljárást vezettek be a hatóságok: több mint 300 új testszkennert állítottak be, amelyek – a régi röntgenkapukkal ellentétben – nem fémtárgyat keresnek az ember ruházatán, hanem azon átlátva, anatómiai részletességű képet rajzolnak a képernyőre, beleértve a női keblek, a férfi nemi szervek és mindkét nem hátsó felének pontos körvonalait. A cél a plasztikai robbanóanyagok felfedezése – a módszer azonban minden eddiginél nagyobb felháborodást vált ki.
Akinek viszont ez a fajta lemeztelenítés nem tetszik, vagy az egészségét félti a ráirányított sugárnyaláboktól, az választhat egy „kézi módszert” is: annak az a lényege, hogy minden eddiginél alaposabban és részletesebben áttapogatják szorgos biztonsági kezek, beleértve a melleket és a combtöveket is. Nem minden reptéren került ez eddig bevetésre, de az a cél.
Az amerikaiak jelentős része megszokta, hogy a hatósággal együtt kell működni, sőt még hangosan tiltakozni sem szabad, mert annak könnyen letartóztatás a vége. Nagy az ország és milliók kénytelenek üzleti célból is rendszeresen repülni, tehát nincs lehetőség a légiforgalom elkerülésére. Ám az új módszereket megtapasztalva egyre több embernek szóra nyílt a szája és a tiltakozás – különösen a hálaadásnapi utazásdömping miatt – már a kongresszusig is eljutott. Ami nélkül persze változtatásra sincs esély.
Mint ahogy a munkanélküliség gyors csökkenésére sincs. A 9,6 százalékos makacs magasságból csak nem akar lejjebb szállni, pedig egyébként a gazdasági mutatók legnagyobb része lassan de megbízhatóan javul. Baloldali kommentátorok szerint a nagytőkének nem is áll érdekében beindítani az erőteljesebb növekedést mindaddig, amíg Obamának hívják a Fehér Ház lakóját, noha az idei átlag profitok megint rekordot döntenek és több mint 25 százalékkal meghaladják a tavalyiakat.
Egy ilyen hangulatú Amerikának szinte jól jött hát a koreai miniválság: hadd lássa a nép, hogy másutt még nagyobb bajok vannak, egyenesen lövik egymást a szemben álló felek. Hogy ki kire lőtt és kit kell majd Amerikának megvédenie, az viszont nem mindenki számára egyértelmű abban az országban, ahol a földrajz szinte semmilyen iskolában nem szerepel mint tantárgy. Így aztán a Fehér Házra ravaszul pályázó Palinnel is előfordult, hogy egy szélsőjobboldali rádióműsorban kijelentse: „Természetesen ki kell állnunk észak-koreai szövetségesünk mellett.” De mit is vár az ember attól az egykori szépsgéverseny-győztestől, aki tavalyelőtti elnökjelölti kampányában arra alapozta külpolitikai „tapasztalatát”, hogy alaszkai házának udvarából „odalátszott a Szovjetunió”.
Amerika mégiscsak hálás lehet Palinnek is, különösen pedig – a családi értékek hangsúlyozása mellett – hajadon tinédzserként gyermeket szülő, azóta pedig absztinenciát reklámozó lányának: Bristol mégsem nyerte meg a „Csillagokkal táncolj” c. tévés versenyt, noha egészen a döntőig továbbjutott a(nyja politikai) szavazótáborából befutó telefonos voksainak szárnyán. Csak az volt a baj, hogy a szerencsétlen kislány túlsúlyos és úgy mozgott a parkettán, mint egy krumpliszsák.
