Nem tudom, mire számított Julian Assange, amikor besétált ama bizonyos londoni rendőrőrsre és feladta magát?! Mert ha arra, hogy óvadék ellenében kiengedik, akkor (ügyvédével egyetemben) reménytelenül naiv, kevésbé eufemisztikusan: buta. Jogilag ugyan „csak” két rendbeli szexuális zaklatással és egy rendbeli nemi erőszakkal gyanúsítják, ám azonnal egyértelmű volt, hogy esetében számos súlyosbító körülményre hivatkoz(hat)nak, ergo a több rendbeli gyilkosoknak is kijáró óvadék-esélyre nem számíthat. Az is lehet, hogy arra számít, felsorakozik majd mögé a haladószelleműbb világ színe-java, így majdan annak nyomására ismét szabad emberként járhat-kelhet majd az utcákon, mint hajdanában, de az is lehet, afféle „mártír-szerepre” vállalkozott, azt bizonyítandó, hogy a törvénykezésre is maradéktalanul érvényes az erősebb kutya b...ik szentencia. Csakhogy ezen igazán nincs is mit bizonyítani, annak ellenére is rég egyértelmű, hogy minduntalan a liberális demokrácia csillogó selyempapírjába csomagolgatják.
Azzal, hogy az aktuális első számú közellenség, a diplomácia Oszama bin Ladenje fogdában van – és ott is marad – a látszat síkján a „világosság erői” egy sorsdöntő gólt lőttek. Tömlöcbe vetésének alapüzenete, hogy a bűnösök mindig meglakolnak, az erkölcs és a jog diadalmaskodik. Arra is mérget vehetünk, hogy a hagyományosan a külcsín szintjén megrekedő média naprakészen lihegi majd az Assange sors-alakulását taglaló híreket, idézi majd a mellette és ellene érvelő „avatottakat”, mígnem egy takaros kis szappanopera nem kerekedik belőle. Az is biztosra vehető, hogy a blockbuster-témákra vadászó hollywoodi producerek és forgatókönyvírók máris lázasan dolgoznak a témán.
Assange „semlegesítése” persze éppúgy nem jelent érdemi változást, mint Oszama bin Laden kilövése sem jelentene. Az általa alapított WikiLeaks akkor sem – immáron „csak azért sem” – fog elhallgatni, ha a világ minden szerveréről letiltják, ha IP-cím nélkül marad is. Számos WikiLeaks-klón látott máris és lát majd még napvilágot, ezrek és ezrek fejében fogan meg éppen az elhatározás, hogy valami hasonlót hozzanak tető alá. Azért, mert ez a newtoni akció-reakció elvéhez hasonlatosan működik, azért mert ellenségképet gyártottak. Démont fabrikáltak azokból, akik úgy érzik, elég a festett valóságból, a valós valóság, a csupasz igazság kell, ha rögtön fájó is.
Azok gyártottak belőlük démont, akiket a diplomáciai kulisszatitkok megszellőztetése mellbe vágott, akik azt állítják, a bizalmasként vezetett átiratok nyilvánosságra hozatala sokak életét és biztonságát veszélyezteti. Ugyanazok állítják ezt, akik lépten-nyomon arról is meggyőzni igyekeznek, hogy minden sarok mögött egy vicsorgó terrorista feni ránk a kését, emiatt aztán jogos bárki telefonját lehallgatni, a postájába beletúrni, röntgennel átvilágítani a röptéren, megmotozni, belenézni a táskájába, a lelkébe, a gondolataiba, hátha ott valami bűnös gondolat motoszkál.
És ezt egy fokon mindenki nagyjából szótlanul elfogadja, beletörődik, mert elhitették vele, hogy saját biztonsága érdekében történik. Holott szó sincs erről. Soha sem volt, soha sem lesz.
A WikiLeaks-kiszivárogtatás sem ártott senkinek az érintettek közül. Különösen fizikai tekintetben nem. Legfeljebb az derült ki (nyert megerősítést), amit jószerivel eddig is tudott mindenki. Nevezetesen, hogy a kis- és félistenek, a briliáns elméjű politikusok, diplomaták is csak emberből vannak, az a kép, amelyet a média révén magukról festetnek csak szemfényvesztés, reklám, látszat. Érthető hát, hogy perspektívájukból nézve roppant fájó és veszélyes a király ilyetén való lemeztelenítése, hisz attól tartanak, ha megszűnik az őket övező misztikus, mitikus káprázat, egy fokon a nyáj ámulata-bámulata is elillanhat, mint virágszirom a szélben, és a következő megmérettetésen nem lesz már elegendő számú, eszmei karámba terelhető balga málé, aki rájuk voksolna.
