Tudósítónk jegyzete
Washington, december 10.
A törvényhozási választásoktól az új honatyák beiktatásáig tartó két hónapos időszakot hívják az Egyesült Államokban „béna (vagy sánta) kacsa” kongresszusnak, ebből maradt most még két hét.
Ráadásul egész csomó törvénykezni való vár megoldásra a teljes demokrata hatalom időszakának a legvégén. Január elejétől ugyanis teljessé válhat a politikai patt: a szenátus továbbra is demokrata irányítás alatt marad, ha csökkentett többséggel is, de a képviselőház a republikánusok kezére kerül.
Mivel Amerikában csak úgy születhet törvény, ha a javaslatot mindkét ház azonos szöveggel megszavazza, a kilátások nem túl kecsegtetőek. Ugyanaz történt, mint Bill Clinton első két éve után, amikor az 1994-es választások eredményeként ellenséges törvényhozással találta magát szemben. Nem csoda, hogy a jelenlegi elnök máris meghívta demokrata elődjét egy adag tanácsadásra.
Mint korábban is, amikor jelentős törvényekről volt szó, Barack Obama egyezséget kínált a jobboldalnak, sőt ismét meghívta az előretörő republikánusok vezetőit a Fehér Házba. Mint ismeretes, azok először „nem értek rá” – Amerikában hallatlan sértésnek számít, ha valaki nem tesz eleget az elnök meghívásának –, amikor viszont mégis „szorítottak rá egy kis időt”, semmiféle kompromisszumos ajánlatot nem voltak hajlandók elfogadni.
A törvénykezést azonban folytatni kell, különösen mert a 2001-es Bush-féle adócsökkentés az év végén lejár, és a jelenlegi gazdasági helyzetben az adókulcs növekedése még nagyobb drámákat okozhatna. Obama már saját kampánya során megígérte a hosszabbítást, de csak a családonként és évenként negyed millió dollárnál kevesebbet keresők esetében. Ez viszont – soha igazán meg nem magyarázott okokból – elfogadhatatlan a lakosság leggazdagabb 2-3 százalékát védelmező Republikánus Párt számára. A demokraták megpróbálkoztak a felső határ egymillió dollárra emelésével, ám a november óta vérszemet kapó jobboldal arra sem volt hajlandó.
Ekkor lépett közbe ismét az elnök és saját pártjának háta mögött sáncolt: kiegyezett az ellenzékkel az adócsökkentés mindenkire érvényes, kétéves hosszabbításában, aminek fejében a republikánusok belementek a munkanélküli segély 13 hónapos folytatásába (enélkül milliók veszítenék el heteken belül a minimális megélhetést) és még néhány fontos törvény megszavazásába, feltehetőleg az új amerikai–orosz START-egyezmény becikkelyezésébe is.
A Fehér Ház úgy igyekezett eladni a külön bejáratú alkut, hogy az majd a gazdaságot is serkenti, hiszen a kispénzűeknek nincs mit félretenniük fizetésükből, ezért azt a néhány százalékos többletet azonnal el fogják költeni, így növelve a piaci keresletet. A jobboldal természetesen inkább hagyta volna a szegények adójának az emelkedését is (mintsem a milliomosok „megterhelését”), csak hogy a demokratákra üssön vissza a patthelyzet. Most az sem zavarja a jobboldalt, hogy a milliomosok adócsökkentése két év alatt 700 milliárd dolláros államadósság-növekedéssel jár: azok, akik egész választási hadjáratukat a deficitellenes hajszára alapozták, most erről nagyokat hallgatnak.
Obama háttér-üzletelése azonban akkora felháborodást váltott ki a demokraták körében, hogy látványosan leszavazták saját elnökük megállapodását – mire bedőlt az alku minden más részlete is. A Fehér Ház így két tűz között találta magát, és Obama arra kényszerült, hogy saját balszárnyát oktassa ki „valóságra alapozó politizálásból”. Pártjának állva maradt többsége viszont úgy érzi, hogy az elnök képtelen gerincesen kiállni elvei mellett.
Persze maga a Demokrata Párt is ludas a dolgok ilyen állásában: amikor a legfontosabb törvénytervezetekről volt szó, például az egészségbiztosítás reformjáról, belső győzködésekre pazarolta az időt, ahelyett, hogy felsorakozott volna a pártplatform mögött, amint azt a sziklaszilárdan mindent leszavazó republikánusok tették.
Alig néhány nap maradt hátra a „béna kacsa” mandátumból, úgyhogy sok mindenre már nincs idő, még ha észhez is térnének a honatyák. A START talán még nincs stoppolva, de a demokrata többség kétéves időszakának mérlegét már hiába próbálgatják „stoppolgatni”: azon óriási lyukak maradnak az eljátszott lehetőségekre emlékeztetve.
De miért fontos mindez a világ többi része számára!? – tehetnénk fel a kérdést. Több okból is. A dollár helyzetének alakulásától sok minden függ világszerte. Az Egyesült Államok világban elfoglalt helye a nyugati értékrendszer pillérének számít 1945 óta, ennek megingása beláthatatlan következményekkel járhat. A minap is láthattuk, miféle nemzetközi szerepre számíthatunk egy narciszoid Pekingtől (amelynek öncélú pózolásához Belgrád is szolgai módon tartja az oslói tükröt). Végül, de nem utolsósorban tanulhatunk is az amerikai politikai játszmákból: az alkudozás ugyan zárt ajtók mögött folyik, de a mögöttes érdekeknek mindig felszínre kell jutniuk. És főleg: pártfegyelemre természetesen szükség van, de jó lenne, ha a politikai cselezések közben a lelkiismeretükre is hallgatnának a politikusok, határokon és kontinenseken innen és túl.
