A miniszterek hüledezve kapkodtak a szívükhöz, amikor az államtanács ülésén közölték velük, hogy tárca & fizetés nélkül maradnak, mert az uralkodó a jövőben önmaga főminisztereként, egyedül szándékozik kormányozni.
Átmeneti szeszélynek hitték, a király azonban ígéretéhez híven megkezdte a kormányzat szisztematikus átszervezését; az abszolutizmus bevezetését. Egészséges gondolkodásra és helyes képzettársításra vall, ha ebből a szomszédos Orbániára (és annak lehetséges jövőképére) tetszettek asszociálni, de itt most mégis mással foglalkozunk majd.
A fentieket Louis-Dieudonné, azaz XIV. Lajos cselekedte meg 1661-ben, amikor úgy érezte, készen áll uralkodói feladatainak ellátására. Érthető, hogy készen állt, hiszen már 23 éves volt! A címbeli kiszólást (az állam én vagyok) is neki tulajdonítják. Természetesen tévesen. Mástól hallotta.
Az újabb kori gyakorlattal ellentétben a Napkirály 72 évig tartó regnálása jótékony hatással volt az államra; az minden szinten megerősödött és az európai nagyhatalmak sorába lépett. A birodalom is tekintélyeset nőtt. Ekkor vált francia gyarmattá Martinique, Haiti, Guayana, Szenegál, Madagaszkár, valamint a Mississippi-deltánál alapított „terület”, amelyet az uralkodó neve nyomán még ma is Louisianának hívnak.
Menet közben rengeteget változott ez a takaros kis diliház, mármint a világ; számos gyarmat helyén sok új önkényuralkodó rakott fészket, hogy főállásban hőn szeretett népe életének megkeserítésével foglalkozzon. Íratlan szabályként a demokrácia mindig ott foglaltatott névbe és alkotmányba, ahol a diktatúrát művelik... felső fokon. Nyilván elírás lehet a jelenség hátterében?! Mindkettő d-vel kezdődik... a gyakorlat meg dettó. Olykor-olykor érdekházasságok, azaz uniók is alakultak, ám a szeparációs törekvések valahogy mindig túlsúlyban voltak és maradtak. Mintha valami fránya genetikai kód, ösztön lenne. Előbb csak bokáig érő kerítés kell, aztán már szögesdrót, kőfal (tört üveggel a tetején)... végül országhatár. Így megy ez.
Valószínűsíthető, hogy az ENSZ 193. tagállama a legnagyobb afrikai államban, Szudánban fogan meg, ahol a déli országrész önállósulásáról január 9-én tartanak népszavazást. Kadhafi líbiai vezető szerint Nigériát is sürgősen ketté kellene osztani (muzulmán és keresztény államra), de rögtön három- vagy négyfelé is lehetne, ha már előkerült az olló. A búcsúzó év Belgiumot sem hozta közelebb az oltárhoz, mármint a flamand–vallon örökjegyesség tartósnak ígérkező törvényesítéséhez, mi több, a babaruhatépés esélye fenyegetőbb, mint bármikor korábban. És hol van még a többi; a katalánok, baszkok, skótok, kurdok, tamilok, tibetiek... kik államalapítási szándékának fellobbantásához csupán egy szikra kellene. Vagy annyi sem.
Mert a történelem tanúsága szerint az államalapításhoz valójában nem is kell sok; ha leszámítjuk a koreográfiát (tömegmegmozdulás, tüntetés, könnygáz..) formailag egy szándéknyilatkozat csupán, aztán kezdődhet a tárgyalássorozat. Közben minden kérdezett lassan megbarátkozik a gondolattal, és előbb-utóbb jön a nemzetközi elismerés is.
E felismerés mentén alakult meg két évvel ezelőtt a Harcsuk Orosz Kincskereső Fejedelemsége nevet viselő állam is. Ha esetleg még nem hallottak róla, az azért van, mert olyan csendben jött létre (pssszt!), hogy a nemzetközi közösség sem észlelte. Pedig a tekintett ország javában éli életét; pénzt nyomat (a bankókat az államalapító fejedelem, Jurij Harcsuk, Alla Pugacsova énekesnő és egy színésznő képei ékesítik), kormányüléseket tart és gazdasági terveket kovácsol. A Déli-sarkon (a 90. hosszúsági és a 80. szélességi fok között) található ország fővárosa, Harcsukgrad, ahol pingvinfarm, űrrepülőtér és Mihail Hodorkovszkij nevű büntetőtábor is van. Az alkotmány értelmében a fejedelemségben a hatalom és a vagyon Jurij kezében összpontosul. Alapjában véve tehát csak annyiban különbözik a leadben említettől és az általunk lakottól (a lista tetszés szerint bővíthető), hogy Harcsuk fejedelemségében nincs magántulajdon, azaz magántulajdona csak neki van.
Be kell vallanom, akadtak pihent pillanataim, amikor eljátszadoztam a gondolattal, mi lenne ha egy esős hétfői napon én is perszonális monarchiát kiáltanék ki?! Hogy miért éppen hétfőn? Hát csak azért, mert akkor rögtön a himnusz is adná magát. Stormy Monday. Közben felsejlik egy pennsylvaniai illető esete. A tekintett vétett valamit a közlekedési szabályok ellen, a kihágásihoz citálták hát, ám ott kijelentette, ő bizony nem Pennsylvaniában él, hanem önmagában, saját felségterületet alkot, mivel pedig önálló ország, nincs joguk felelősségre vonni. Addig csökönyösködött, hogy a bíró elmegyógyászati vizsgálatra utalta.
Én persze nem szándékozok törvényt szegni és szeparálódni sem, de a nappalimban roppant jól mutatna egy monarchia. A modern vonalvezetésű bútorzathoz persze sokkal jobban illene egy parlamentáris demokrácia, de akkor nem várhatnám el, hogy a látogatók felségnek szólítsanak.
Na, ezen még töprengenem kell. Lobogó, címer és az egyéb ikonográfia ügyében sincs még ötletem, abban azonban egyre biztosabb vagyok, hogy az állam tesztfázisában vízumkényszert kellene alkalmaznom. Eszerint az országba az nyerne szavatolt bebocsátást, aki a bejárati ajtó képezte országhatáron egy flaska – bizonyíthatóan minőségi – birst vagy kajszit tudna jó szándékai bizonyítékaként felmutatni, és őszinte hajlandóságot mutatna azt a felséggel megosztani.
Ha pedig az állam életképesnek bizonyul, mármint az uralkodó nem dobja fel hirtelen a talpát, a belátható jövőben a gyarmatosítás sem kizárt. Eleddig a Cook-szigetcsoport (maori nyelven Kūki 'Āirani) Rarotonga (Tumutevarovaro) nevű szigete tűnik eszményi külbázisnak. Ha valaki jobbat tud, szóljon! Számba vétetik és az államtanács Les deux Alpes-ban esedékes téli ülésszakán napirendre tűzetik.
