Tudósítónk jegyzete
Washington, máj. 14.
Ha könnyű lenne a „helyes döntéseket” meghozni, vajon akkor az egész világ értelmesen cselekedne?! Obama elnök is megtapasztalta már, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, és kanyargósabbra fogta azt a tervezettnél. Miután gyorsan és határozottan bejelentette, hogy „az Egyesült Államok nem kínoz senkit”, és elszánta magát arra, hogy közzéteszi az iszlám fundamentalista foglyok kínvallatásáról készült videó- és fotóbizonyítékokat, kénytelen volt visszakozni.
A Pentagon vezetői ugyanis arra figyelmeztettek, hogy amikor 5 évvel ezelőtt az Abu Graib-i börtönben készült, szégyenteljes fotók megjelentek a sajtóban, közvetlen kiváltó okot szolgáltattak a dzsihád harcosainak arra, hogy még sokkal kegyetlenebb módszerekkel kínozzanak vagy éppen gyilkoljanak.
Amerikának tehát még az egyébként figyelemre méltó „állami bűnbánat” is kárára lehet, hiszen ki láthatja előre, hogyan tolmácsolják azt azok, akiknek bűntársai a kínzások áldozatai voltak: vajon „megértően” fogadnák-e, és afeletti „örömükben”, hogy lám, az USA „beismeri bűneit”, feladják saját kegyetlen módszereiket, vagy éppen ellenkezőleg, a „Nagy Sátánról” szóló újabb bizonyítékok láttán új lendületet kap a terrorizmus?
És nem csupán Guantánamo foglyairól van szó. Az Irakban fenntartott amerikai börtönök parancsnoka arra kötelezte tisztjeit, hogy a korábbinál sokkal szigorúbban ellenőrizzék a foglyokkal bánó őröket. Ha ugyanis korábban nem engedték volna meg a „szuvenírnak” szánt magánfotókat, akkor nem lett volna nyilvános dühöt kiváltó ok az Abu Graib-i botrányra…
Az Egyesült Államok most még a kivonulásnál is gyorsabban ki szeretne lépni az iraki „börtönbizniszből”, csakhogy ennek újabb jogi korlátai jelentkeztek: egy nemzetközi konvenció alapján ugyanis az aláíró államok (köztük az USA) nem adhat át foglyokat olyan országoknak, amelyek köztudomásúan rosszul bánnak azokkal. Márpedig az iraki hatóságok börtöneiben állítólag összehasonlíthatatlanul rosszabbak a viszonyok és embertelenebb a kegyetlenkedés, mint az Abu Graib utáni amerikai fogolytelepeken. És megint ott vagyunk a „jó cselekmény dilemmájánál”.
Janis Karpinski volt dandártábornok – aki az Abu Graib-i börtönt őrző egységek parancsnoka volt, és akit a Pentagon nem büntetett meg, de elbocsátott a botrány kirobbanása után – úgy véli, Obama nem teszi jól, ha visszatartja a fotókat. Az igazság elkendőzése ugyanis még nagyobb igazságtalanságokról szóló gondolatokat szül, és előbb-utóbb úgyis minden kiderül. Az elnök tehát, ahelyett hogy a tényekkel szembenézve és azokat a világ elé tárva – ahogy eddig tenni igyekezett – megpróbálná lemosni hazájáról a szégyenfoltot, újabb magyarázkodásra és bocsánatkérésekre szorul majd, ami nem erősíti, hanem gyengíti pozícióit, miközben arra készül, hogy Kairóból szóljon az iszlám világhoz. „Az amerikai katonák úgyis minden nap minden órájában veszélynek vannak kitéve – figyelmeztet Karpinski –, akkor hát fölösleges attól tartani, hogy a fotók közzétételével ez a veszély ideiglenesen még csak növekedne.”
Obama másik nagy dilemmája az, hogy milyen szinten és milyen mélységben engedje vizsgálni a Bush-kormányzat jogászainak, illetve legmagasabb vezetőinek felelősségét, ami miatt hagyták – sőt esetleg megparancsolták – megszegni a nemzetközi konvenciókat. Érthető, hogy az új amerikai hatalom nem szívesen vág neki egy hátratekintő tényfeltárásnak és a politikai döntések kriminalizálásának, hiszen az precedenssé válhat: márpedig a rendes és békés amerikai hatalomváltások töretlen hagyományát senki sem kívánja megszakítani.
A jogi felelősség azonban mégiscsak óriási mindkét esetben: Obamának mint alkotmányjogásznak a felelőssége eldönteni, mi lehet a fájdalmasabb. A politikai tumultus vagy a jogtiprás? Nem könnyű feladat, de döntenie kell.
