Tudósítónk jegyzete
Washington, máj. 22.
Joe Biden nem a Drina hídján lépett át Boszniából Szerbiába, de balkáni túrájának központi üzenete mégiscsak a híres hídhoz fűződik: Építsetek kaput a hidakon, hogy az emberek ne csak átkeljenek rajtuk, hanem legyen hol megállniuk, elbeszélgetniük és integrálódniuk! (Mint a Drina hídján, amelynek középső, kiszélesedő ívén állt a „kapu”, ahol ez volt a szokás.)
Harmadik állomásán, Kosovóban, méghozzá a Dečani kolostor udvarán az alelnök amerikai történettel ecsetelte mondanivalóját. Amikor Biden 1968-ban politizálni kezdett, az Egyesült Államokban még tomboltak a faji ellentétek, abban az évben gyilkolták meg Martin Luther Kinget. Ma pedig Biden az első fekete bőrű elnök helyettese. „Ha ez megtörténhetett – mondta –, akkor ti is itt, a Balkánon meg tudjátok találni a módját.”
Majd elválik.
Mindenesetre bíztató, hogy az Egyesült Államok új kormányzata ilyen korán ilyen magas szinten „visszalátogatott” a Balkánra, ahol tíz évvel ezelőtt az USA az utolsó háborút is megállította a NATO légi beavatkozásával. Biden szenátorként személyesen is részt vett a délszláv borzalmak kezelésében, de annak idején pusztába kiáltott szó maradt abbeli igyekezete, hogy Washington járuljon hozzá a boszniai kormány felfegyverzéséhez.
Most viszont alelnökként jött el, a hivatalos amerikai politikát képviselve, amely – az előző nyolc évvel ellentétben – konkrétan is tenni akar azért, hogy a daytoni és a légi háborús eredmények ne menjenek veszendőbe.
Ezúttal a Szarajevó és Priština meglátogatása közé ágyazott Belgrád kapta a legnagyobb ajándékot: azt a biztatást, hogy Szerbia Kosovo elismerése nélkül is integrálódhat a Nyugattal. Amerika számára sokkal fontosabb a válságövezetek listájának rövidítése, mint egy formális szerb nyilatkozat, amelynek léte vagy nemléte nem befolyásolja már Kosovo függetlenségének tényét, ám amely nélkül a mindenkori szerb kormány esetleg könnyebben teheti meg a nélkülözhetetlen lépéseket a normalizálódás felé.
(Noha Biden könnyelmű elszólásait ismerve Tadićéknak illene azon is elgondolkodniuk, hogy a szerdai vendég esetleg csak azért „mondott nagyot”, hogy Belgrádban is „szeressék”, ne csak az előző és a következő állomáson...)
Minden esztelen belgrádi tüntetés ellenére vannak azért olyan szerbek is, akik kifejezetten szeretik az amerikai alelnököt. Például Sava Janjić atya, a Dečani kolostor feje, aki a szerb pravoszláv egyház vezetőinek a haragját is vállalva már másodszor látta vendégül az amerikai politikust. Sava nem a múltban él, hanem a jelenben: ez nemcsak abból látszik, hogy a többségi albánokkal való együttműködést szorgalmazza, hanem abból is, hogy már Amerikában is csak „kiberszerzetesként” ismerik internetes jelenléte miatt. A saját nemzetüktől, de még egyházuktól is némileg elszigetelt szerzeteseket Biden „lehangoltaknak” találta, épp ezért próbálta őket arra biztatni, hogy ne csüggedjenek, a világ nem hagyja őket magukra. „Időbe telik, de ki kell tartanunk” – mondta.
Ugyanez vonatkozik Boszniára is, ahol a feszültség és újabb villongások lehetősége megfigyelők szerint mostanában még nagyobb, mint Kosovóban. Milorad Dodikot, a szerb entitás miniszterelnökét nyilvánosan megfedte az amerikai látogató, de Haris Silajdžić elnököt is kitartásra biztatta, anélkül hogy a daytoni megállapodást újratárgyalnák. Biden szerint ugyanis az csak a nacionalisták malmára hajtaná a vizet.
A mai Washington azonban az új odafigyeléssel nem csupán a másfél évtizeddel ezelőtt – még Clinton által – megkezdett béketeremtő munka sikerét akarja szavatolni. A Balkán akár a siker példájává is válhat a világ szemében, miközben az Egyesült Államok még annál is bonyolultabb és nagyobb horderejű bizalmatlansággal és veszéllyel próbál megküzdeni Afganisztánban és Pakisztánban, valamint a Közel-Keleten.
Nem véletlen, hogy éppen a balkáni „sikerember”, Richard Holbrooke képviseli Obama elnököt és Hillary Clinton külügyminisztert az iszlám fundamentalisták két fő fészkének tartott országban: ő az, aki a legnagyobb hitellel hivatkozhat az amerikai politika elvszerűségére. Arra, hogy amikor muzulmánok voltak agresszió áldozatai, méghozzá egymás után két országban is – Boszniában meg Kosovóban –, akkor az USA megvédte őket, vagyis semmiképpen nem tartható iszlámellenesnek.
A hidak tehát nemcsak a balkáni pasalikokat kötik – vagy nem kötik – össze, hanem távolabbra is nyúlhatnak, ha ugyanolyan tartós eszközökkel és kitartással építik őket, mint azt a híres drinait. A Balkántól egészen Pakisztánig vihetik annak üzenetét, hogy csak az együttműködésnek van jövője. Csak annak a politikának, amely át merészel kelni az ilyen hidakon. És jóindulatúan „leáll csevegni” a népek hídjának kapujánál.
