Számos geostratégiai, katonai-politikai implikációja van és lehet annak, hogy Fehéroroszország szakít(ott) a nagy testvérrel, és nyit a Nyugat felé, de mind egyetlen okra vezethető vissza: a pénzre.
Hétfői minszki látogatásán Benita Ferrero-Waldner, az Európai Bizottság külkapcsolatokkal foglalkozó biztosa közölte: ha Minszk lépéseket tesz az uniós elvárások teljesítése érdekében, úgy az EU maradéktalanul kiaknázza a kétoldalú kapcsolatokban rejlő lehetőségeket. Jó szándéka bizonyításául az EU tavaly ősszel eltörölte a 36 fehérorosz vezetővel – köztük Alekszandr Lukasenko elnökkel – szembeni uniós vízumtilalmat, idén májusban öt szovjet utódállammal egyetemben felvette keleti partnerségi programjába, és a demokratikus átalakulásukért cserébe valamennyinek szorosabb gazdasági és politikai kapcsolatokat ígért, az Európa Tanács közgyűlésében pedig helyreállították 1997-ben megvont meghívotti státusát.
Ha a diplomáciai semmitmondás ezüstpapírjába csomagolt fentiekről lehámozzuk a borítást, a tények azonnal beszédesebbé válnak: az EU (szándékainak nyomatékosítása és a „kéregető” lenyugtatása céljából) 10 millió eurós hitelt hagyott jóvá Minszknek – amelynek devizatartalékait a pénzügyi világválság kiapasztotta –, és cserébe a fehérorosz gyárak privatizációját (is) kérte, magyarán azt, hogy a nyugati befektetők apróért megvehessék azokat. Vidékeinken is ismerős „játék” ez. A receptet nem az EU találta ki, nem is szabadalmaztatta, csak alkalmazza. Dèja vu.
Sajnos a fehérorosz gazdaság csődjének elkerülésére tízszer ennyi kellene (legalább 7 milliárd eurónyi) Lukasenko nem is titkolta, hogy az unióval való szorosabb kapcsolatok legfontosabb tényezőjét az uniós pénzügyi források, hitelek jelentik. Lefordítva: Minszk már nem tudja és nem is nagyon akarja leplezni, hogy üres a kincstár, politikai meggyőződés, testvériség, hagyományos Moszkva-barátság nem számít már, aki csurrant-cseppent valamit, az szabhatja meg a játékszabályokat.
Az, hogy Minszk gyakorlatilag szakított Moszkvával – holott a közelmúltig még a közös szövetségi állam létrehozásán fáradoztak, többek között 2011. július 1-jére tűzve ki az egységes orosz–kazah–fehérorosz vámterület létrehozását –, a hónap elején vált nyilvánvalóvá, amikor Lukasenko felszólította a kormányát, hogy Oroszország helyett a világ más tájain keresse a boldogulást. Igaz, akkor még nem a Nyugatot, hanem Kazahsztánt említette, de ez inkább csak afféle „ne szítsuk most még jobban a tüzet” megfontolásból lehetett. Politikailag elég vakmerő volt már magában a nagy testvérrel való hagyományos barátságot is kérdőre vonni, hát még felrúgni.
A pálfordulás okát egyesek annak számlájára írták, hogy Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter (és kormányfőhelyettes) a fehérorosz gazdaság közeli összeomlását bátorkodta megjósolni (amiből a hasonlóan „jól álló” Ukrajnával egyetemben ripsz-ropsz újabb gázválság lesz), ám a valóságban a szakítást az okozta, hogy Moszkva nemet mondott Minszk félmilliárd dolláros hitelkérelmére. Medvegyev legfeljebb rubelben lenne azt hajlandó adni, ez viszont Minszknek nem felel meg, hisz – mint mondtuk – devizakasszája hasonló a nagyharanghoz, azaz kong az ürességtől.
Minszk sajnálatára a Keleti Partnerség nem orvosolhatja a gondokat, hisz az összes érintett államnak mintegy 600 millió eurót irányoz elő, ráadásul három évre, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank (WB) pedig szakértők szerint csak jelentős gazdasági reform esetén nyújtana hitelt, és még akkor is csak jóval kevesebbet a kellő hétmilliárdnál. Persze amint az EU „felnyitja a konzervet”, az IMF és a WB dögevői is azonnal asztalhoz sereglenek, áramolnak majd a pénzek... igaz, abból a jó nép nem sokat lát majd. Azaz látni még láthat belőle... képen meg reklámplakátokon.
Egyesek úgy vélik, Lukasenko csak blöfföl az EU-ra számítva, nem gondolja komolyan a testvérkapcsolat felrúgását, csupán a sértődöttet játssza, mert Moszkvától nem kapta meg a kért hitelt. A számítás elvben hibátlan, Brüsszel kész befogni az orrát és akár Európa utolsó diktátorával is szóba állni, hogy Fehéroroszországot elszakítsa Moszkvától – vélekedik a Moszkovszkij Komszomolec, jelen esetben azonban az elmélet nem állja ki a gyakorlati próbát, mert az EU-nak nincs pénze, azaz Fehéroroszország részére nincs annyi, amennyi kellene. Az orosz lap szerint olyan ez, mint egy pókerparti, hiszen a pókerben és a geopolitikai játszmákban is általában az veszít, akinek elsőként mondják fel a szolgálatot az idegei. A Moszkva–Minszk-partiban a vesztes szerepe általában Oroszországnak jutott, de ezúttal Lukasenkónak nincs jó lapjárása a sikeres blöffhöz.
