A közelmúltban teljesen elképzelhetetlen volt az, ami most karnyújtásnyira van. Noha ez itteni perspektívából az Európai Bizottság vízumliberalizációs javaslatára is érvényes, ezúttal egy másik, szintúgy történelminek mondható eseménnyel foglalkozunk; Izland uniós csatlakozásával.
A balkáni triót érintő vízummentességi indítvány és az izlandiak európai családhoz való csatlakozási szándéka közötti közös vonás, hogy a szemléletváltást mindkét esetben a csőd szülte: esetünkben a több évtizedes xenofóbiás önelégültség politikájának kudarca, Izland esetében pedig a pénzügyi rendszer összeomlása.
Míg az változatlanul erősen vitatható, hogy a balkáni kocsma „ügyeletes gazemberei” képesek-e egy polgári(bb) társadalom attitűdjét magukévá (és ezt „közjóvá”) tenni, az vitathatatlan, hogy a jégszigetiek összehasonlíthatatlanul pragmatikusabbak. A monopóliumát féltő halászati lobbi aggályait leszámítva, a többség gyorsan mellékvágányra kormányozta a hősregékből táplálkozó büszkeség szellemvonatát, eredményeképpen az előrehozott választásokon az a baloldali tömörülés (a Szociáldemokrata Szövetség és a Baloldal-Zöld Párt) kapta a legtöbb voksot, amely fő célkitűzéseként az uniós csatlakozást jelölte meg.
Tavaly őszig erre a lóra tenni a politikai öngyilkossággal volt egyenértékű, ám az akkor beütött pénz- és hitelpiaci válság rendesen betette a kaput. Mivel az izlandi bankok az élen jártak a kockázatos befektetési konstrukciókban, a pénzügyi válság – európai viszonylatban – őket sújtotta legfájóbban; az ország bankrendszere gyakorlatilag összeomlott, az izlandi korona „elment a jég alá”, a munkanélküliség pedig – amely korábban ismeretlen fogalom volt – szinte egy csapásra az első számú „közellenséggé” vált; a folyó év végére elérheti a 10 százalékos szintet is.
A pénzügyi válság „melléktermékeként” kialakult kormányválság okán kiírt előrehozott választásokon aztán kiderült, hogy az emberek ott sem a fenyőn keresik a málnát, a zsebüket ért „erőszakot” csakúgy fájóan élik meg, mint másutt, így az uniós integrációt népszerűsítő baloldali tömörülés történelmi győzelmet aratva első ízben szerzett abszolút többséget Izland törvényhozásában. Azt, hogy a 320 ezres lélekszámú országban egyre többen vannak az EU-ban és euróban gondolkodók, egy Gallup-felmérés is alátámasztani látszik; eszerint a megkérdezettek 61,2 százaléka helyesli a csatlakozási tárgyalásokat, s csak 29,6 százalék van ellentétes véleményen.
Az idén április végén kormányfővé választott Jóhanna Sigurðardóttir – aki korántsem csak az uniós közeledés proklamálásával nyomatékosította „másságát”, hiszen 2002-ben „élettársi kapcsolatot” kötött Jónína Leósdóttir írónővel (korábbi házasságából három felnőtt gyermeke van) – újabb sikerként könyvelheti el, hogy a parlament csütörtökön jóváhagyta azon kezdeményezését, hogy az ország kezdjen tárgyalásokat az Európai Unióhoz történő csatlakozásról. Több napos kölcsönös győzögetés után a miniszterelnök asszony előterjesztését 33 képviselő támogatta, míg 28 ellene szavazott, köztük természetesen a halászati miniszter is. Azért természetesen, mert a csatlakozástól ódzkodók többsége korábban és most is attól tart, hogy az EU-val elveszítik az ellenőrzést a gazdaság húzóágazatát kiszolgáló halállomány felett.
Az EU persze éppen ennek (is) örül, meg annak, hogy Izland – bankszektorának csődjével egyetemben – igen hasznos tagja lehet a családnak. Izland nemcsak az EU-nak, hanem az egész világnak példát statuálhat a geotermikus energiahasznosítás, a „zöld gazdálkodás” terén. Reykjavík energiaellátása például teljes egészében geotermikus forrású, még az utakat – melyeken hidrogénmeghajtású buszok járnak – és a járdákat is fűtik...
A csatlakozási tárgyalások – melyek megkezdésére a hivatalos kérelmet Sigurðardóttir még a folyó hónapban benyújtja – legkorábban jövő februárban kezdődhetnek el. Ha sikerrel járnak, és a tagállamok jóváhagyják Izland felvételét, akkor azt népszavazásnak is meg kell erősítenie. Az euroszkeptikusok abban bíznak, hogy a referendumig a nép „kijózanodik” (vagy kijózanítják), és megismétlődik a norvég példa, ahol az uniós csatlakozást két ízben is (1972, 1994) népszavazás során utasították el.
Ha ez nem jön be, és a kezdeményezés a referendumon is zöld utat kap, már csak idő és „technika” kérdése a csatlakozás. A „klasszikus lebonyolítás” mellett erre legkorábban 2013-ban kerülhetne sor, ám többen, így egyes brüsszeli körök is, Izlandot „gyorsvasútra” szeretnék tenni, hogy a családba már 2011-ben, Horvátországgal „csomagban” vehessék be.
Elképzelhető – sőt biztos –, hogy szép számban akadnának irigykedők. A „kik és honnan” kérdését a kedves olvasó csapongó fantáziájára bízom.
