Léphaft Pál
Kedden délután pompás ünnepséget tartottak Tripoliban annak emlékére, hogy a líbiai forradalom vezetője, polgári nevén: Moammer el-Kadhafi, kereken negyven esztendeje vette át a hatalmat.
A „vitéz ember” – miként óriásplakátok sokadalma szemléltette a szeretett vezért – 1969-ben még csak 27 éves volt (de már látnok), amikor más, fiatal baloldali nézeteket valló tisztekkel szövetkezve vértelen puccsal átvette a hatalmat, száműzte a Nyugat-barát Idrisz királyt, és kikiáltotta a köztársaságot. Kadhafi immáron minden diktátort, kiskirályt, hatalombitorlót lekörözve az afrikai államfők korelnöke is, újabban pedig az autóipar jövőjének letéteményeseként, formatervezőként is jeleskedik.
Az ünnepségsorozat keretében katonai parádét és légi bemutatót is tartottak több afrikai ország – és a hagyományosan baráti viszonyokat ápoló Szerbia – katonáinak részvételével. Az ünnepségen vendégeskedő állam- és kormányfők között daliás megjelenésével Boris Tadić is jelezte, hogy – a stratégiai partnerség szellemében – Líbiával (is) el szeretné mélyíteni a hagyományosan gyümölcsöző gazdasági és katonai kapcsolatokat, külön számít pedig Kadhafi hathatós támogatására Kosovo ügyében, mivel egy éven át Líbia elnököl majd az ENSZ Közgyűlésében.
Nem tudni, Belgrád milyen álláspontra helyezkedik majd a világszervezet Közgyűlésének szeptember 15-én kezdődő új ülésszakán, annak első napirendi pontjaként ugyanis feltehetően azt az indítványt vitatják majd meg, melyet a líbiai forradalom vezetője nyújtott be, és amely nem egyebet kér, mint hogy a világszervezet számolja fel Svájcot. Kadhafi elképzelésének értelmében az alpesi ország területét egyszerűen feldarabolnák, és a vele szomszédos államok között szétosztanák. Ennyi.
Megdöbbentőnek mondható fejlemény ez, hiszen a múlt héten Hans-Rudolf Merz svájci államfő azért utazott Tripoliba, hogy személyesen kérjen bocsánatot a líbiai „néptől”. Igaz, a svájciak egyáltalán nem bántották meg a líbiai népet, csupán az történt, hogy tavaly nyáron egy genfi luxusszállodában őrizetbe vették a vezér egyik fiát, Hannibal Kadhafit és feleségét, mert inzultálták a személyzetet, majd félmillió svájci frank óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket. Miután vitatták a bántalmazás tényét, kiutazáskor visszakapták az óvadékot. A papa a fiacskáján esett sérelem miatt kártérítést követelt Svájctól, tiltakozása jeléül hazarendelte a líbiai diplomatákat, a svájciaknak felfüggesztette a vízumkiadást, csökkentette az oda irányuló olajexportot, és ötmilliárd dollár vont ki svájci bankokból. Merz különösen az utóbbi két „tényező” miatt meakulpázott földig hajló alázattal, de úgy látszik, valamit elszúrhatott (talán nem rokonszenvezett kellően a tevékkel?!), mert lám, Kadhafi immáron hazáját akarja felszámoltatni... amiből mellékesen az is következik, hogy Merznek nem lenne hol elnökölnie.
Eközben a világsajtóban még most is szaporán „rágják a csontot”, mert a skót hatóságok a múlt héten szabadon engedték az 1988-as Lockerbie-merényletben életfogytiglanra ítélt Abdelbászet Ali Mohamed al-Megrahit. A líbiai, rákbeteg egykori titkos ügynököt otthon hősként fogadták, és a Lockerbie-merénylet 270 – többségében amerikai – áldozatának családtagjait mindez rendesen feldühítette. London azzal mosakszik, hogy ez kizárólag a skót kormány döntése volt, a skót igazságügy pedig azzal, hogy Tripoli megsértette a megállapodást, amikor otthon nemzeti hősnek kijáró csinnadrattával fogadták a merénylőt. A skót mosakodás átlátszó, hisz tudhatták, kicsoda Kadhafi, ugyanígy London is hiába igyekszik elterelni magáról a gyanút, hogy gazdasági érdekek miatt gyakorolt nyomást a skót kormányra. Egészen pontosan olajért tette ezt, Peter Mandelson gazdasági miniszter ugyanis a nyári szabadsága alatt teljesen „véletlenül” éppen Kadhafi trónörökösként emlegetett fiával, Szeif al-Iszlámmal futott össze, aki – ismét csak véletlenül – személyesen felügyeli a líbiai olaj- és gázügyleteket. Szeif nem is rejtette véka alá, hogy al-Megrahi ügye és az olajexport végig egymástól elválaszthatatlan napirendi pontként szerepelt tárgyalásai során.
Moroghat hát a sajtó, mint a Wall Street Journal, mondván: „ezentúl mindig felmerül a korrupció gyanúja, ha brit cég üzletet köt Líbiában”, moroghat az FBI igazgatója, aki szerint al-Megrahi szabadon bocsátása „bátorítás a világ összes terroristájának”, a valóság csak arról szól, hogy a korábban kiebrudalt British Petroleum és a Shell visszatért Líbiába.
Az csak már afféle hab a tortán, hogy a jubileumhoz időzítve rántották le a leplet arról a két autóprototípusról, melyet állítólag személyesen a géniusz, Kadhafi formatervezett. A Rocket, azaz Rakéta nevű járgánynak valóban szemrevaló a vonalvezetése (megtekinthető a http://galeria.totalcar.hu/hirek/2009/09/02/tesco_ts_rocket/ címen is), ami „természetesnek” mondható, ugyanis – a sajtónak kiosztott tájékoztató szerint – olasz konstruktőrei a kocsi megalkotásakor szó szerint követték a dizájn alkotójának, az ország vezérének eszméit, hogy annak bölcs elképzelése szerint tökéletes járművet készíthessenek. Mindebből logikusan következik, hogy a Rocket az autóipar jövőjét testesíti meg. A kocsi prototípusa 2 millió euróba került, belterében bőrt és líbiai szőnyeget használtak – közölte a líbiai beruházók által finanszírozott Tesco TS stábja, hozzátéve, hogy vizsgálják annak lehetőségét, hogy ezt a tökéletes autót Líbiában gyártsák. Az nem zárható ki, hogy a lehetséges gyártók sorában a kragujevaci Zastava neve is felmerül...
