Léphaft Pál
Amekkora eufória uralkodott ebben a balkáni kocsmában, midőn Dmitrij Medvegyev – egyes tapsoncok által „történelminek” nevezett – belgrádi látogatása során megerősítette, hogy jóváhagyta Szerbia milliárdos hitelkérelmét, ma éppoly szégyenlősen hallgatnak ugyanezen hitel feltételeiről.
A feltételeket megbeszélni hivatott szerb kormányküldöttség a minap dolgavégezetlenül tért haza Moszkvából. Lehet, meglepően hat, de ez történetesen jó hír.
Az ugye mostanában már standard „jelenségnek” számít, hogy minden egyes pozitívan elbírált kölcsönkérelmet nagy pompával kürtölnek szét, mintha legalábbis melldöngetésre való siker lenne, hogy újabbnál újabb adóságba verik az országot. Az már csak járulékosan bosszantó, hogy ezt önös pártpolitikai érdekek síkján is bőségesen kamatoztatják, mert mérget vehetünk rá: a majdani választásokon ezt is szakavatottságuk, talpraesettségük bizonyítékaként, mindenekfölött a népjólét érdekében cselekedett bölcs húzások egyikeként tüntetik majd fel.
A lényeg közben éppen a hitel feltételeiben vagyon. Mert ha valaki netalán nem tudná, a kölcsönt, a hitelt azért hívják annak, mert vissza kell fizetni. Akkor is, ha esetleg kamatmentes. Márpedig ezek, amelyeket az IMF, Kína és Oroszország hajlandó folyósítani, nem azok. Sajnos az aktuális garnitúra a részletek következetes félretolásával, marginalizálásával, elhallgatásával gyakorlatilag azt üzeni: nem érdekes, mibe kerül, úgysem mi törlesztjük majd, egyedüli fontos itt és most politikai gólokat lőni, kissé szalonképesebbé tenni a kincstárat, elejét venni a komolyabb szociális feszültségnek, a borsos „kocsmai számlán” meg majd a következő vezetőség törje a fejét!
Hogy mennyire nem mindegy, milyen hitelszerződés köttetik, egy hevenyészett példán is szemléltethető. Mondjuk, egy 10 éves törlesztési határidővel, évi 5 százalékos kamattal folyósított egymilliárd dollár utáni havi részlet 10,6 millió dollár lenne, ami kamat címén összértékben 272,8 milliót tesz ki. Ugyanez, évi 3 százalékos kamattal számolva, havi 9,6 milliós részletet jelent, ami végösszegben 158,7 milliót ad. Kétszázalékos kamatkülönbségen tehát havi 1 millió, végértékben pedig 114 millió a különbség, azaz a „ráfizetés”. Mellékes és mellőzhető részletkérdés lenne?!?
Furcsa hát, hogy egyeseknek „nem téma”, milyen feltételekkel kínálja az orosz testvér a hitelt, mintha azt végső fokon nem is Szerbia lenne köteles törleszteni. És ezért jó hír az, hogy Moszkvából dolgavégezetlenül tért haza a pénzügyminisztériumi küldöttség, ez ugyanis arra enged következtetni: talán még nem húz annyira vészesen az ág, hogy bármilyen feltételű kölcsönbe szó nélkül beleegyezzenek. Másrészt arra is, hogy az orosz hitelfeltétel korántsem olyan kecsegtető, mint amilyennek Medvegyev vizitjekor festették. (Ad notam: a Kínától kapott 200 millió eurós hitel évi kamatja 3 százalék, törleszteni 15 év alatt kell, de csak a folyósítás utáni ötödik évtől kezdődően.)
Semmi új a nap alatt – toldalékolnám, hisz emlékezetes a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) eladásának, helyesbítek: elherdálásának esete. Az „évszázad üzletének” nevezték, holott valójában a szerbiai energiagazdaság temetése volt. Jellemző módon a szerződés részletei akkor sem voltak fontosak, hazafiatlan (és oroszellenes) szőrszálhasogatásnak számított feszegetni azokat.
Emlékeztessünk: a tekintett „alkuval” az orosz fél kötelezte magát, hogy Szerbián halad majd keresztül a Déli Áramlat gázvezeték, és kibővíti az udvarnoki tározó kapacitását. A Gazpromnyeft (a Gazprom olajipari leányvállalata) cserébe 400 millió euró készpénzért és 2012 végéig vállalt 500 millió eurós fejlesztésért megkapta a NIS 51 százalékát. Emellett többségi tulajdonosként két, évi 7,5 millió tonnás kapacitású finomítót, 3 pazar irodaházat, 497 benzinkutat, 11 szerbiai és montenegrói nyaralót, továbbá a pancsovai Petrohemija tulajdonjogának 16 százalékát, a Politika Rt. 43 százalékát, a belgrádi Pinki Sportcsarnok 49 és a Hyatt Szálloda 38 százalékát. Mindezt 400 millióért. Közérthetőbben: harmadáron.
Egyeseket tökéletesen nem zavart, hogy ránk nézve a szerződés nyilvánvalóan előnytelen, hiszen az orosz fél még csak elvileg sem kötelezte magát arra, hogy a jelenlegi évi, szerbiai 2,4 milliárd köbméteres gázkvótát bármikor, bármilyen – esetleg kedvezményezett – vételáron növelje, és még csak arra sem adott stabil garanciákat, hogy 2015-ig megépíti a Déli Áramlatot... holott az eredeti terv szerint annak 2013-ra el kellene készülnie.
Post festum már tapasztalhattunk némi kínos feszengést, magyarázkodást, az igazi vakarózás azonban még hátravan. Az orosz kormány által október elején elfogadott, 2030-ig szóló gázipari fejlesztési stratégia szerint ugyanis a Déli Áramlat üzembe helyezése a 2015 és 2024 közötti időszakra tolódik. És ez a lehető legderűlátóbb változat, hiszen a kivitelezési terv sem készült még el, így minden bizonnyal a már betáblázott minimális kétéves késésnél is jóval nagyobb lesz a csúszás. Hasonló a helyzet az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlattal is, amelynek építési munkálatai szintén nem kezdődtek meg. Jelenleg egyik vezeték jóváhagyott nyomvonallal sem rendelkezik...
Az a hír tehát, hogy szerdán Bernben aláírták a Déli Áramlat Szerbia (szintén orosz többségi tulajdonú) cég alapításáról szóló szerződést, legfeljebb arra (volt) jó, hogy a közszolgálatinak csúfolt PTC még egy örvendetes hírt közölhessen az orránál fogva vezethető tisztelt publikummal... és természetesen arra, hogy a szerződést parafáló Bajatović úr is újfent bizonyíthassa, milyen nagyszerűen végzi a Srbijagas vezérigazgatói teendőit.
