Mi az, hogy ugat?! Szűköl, csahol, vonít mind nagyobb erővel, táplálva az újgazdagok (és a régiek) milliárdjainak olthatatlan kapzsiságával. Birtokolni kell, ha pedig még nem elég, meg kell venni mindent – jachtot, nőt (vagy éppen férfit!), repülőt, Picassót, sportklubot, részvénytársaságot… Mindennek megvan az ára, jobban mondva nincs az, hogy „nem eladó”, ha jó az ajánlat!
A piac mindennek a megmondhatója. Majdhogynem istentől is érinthetetlen. Nem mindig, jobban mondva talán sohasem igazságos, de van valami logikája, melynek az alapja a kereslet és a kínálat. Persze vannak bizonyos gátak, szabályok és törvények, egy ilyen a monopolellenes törvény is. De nehogy valaki azt higgye, hogy ezt nagy szívességből a vásárlók miatt csinálták, ó nem!
A versenytársak kényszerítették erre a törvényhozókat. Persze semmi sem tökéletes, így ez sem, de létezik, és az ember legalább valamibe belekapaszkodhat. Nem így néhány sportban, melyekben egy-egy Abramovics és Laporta miatt felborul – ebben az esetben – a labdát rúgók világa. Ma az a tény, hogy valamelyik agyonfizetett labdarúgó naponta keres 10 ezer dollárt, majdnem senkit nem vág a földhöz, de ha ennek a tízszeresét kapja és olyan botrányosan rosszul játszik, mint Ronaldinho (37 milliónak, az elmúlt évi keresetének a 365-öd része 101369, mégpedig dollárban!), akkor már az ember kezd vakaródzni. Na de ez fájjon a klubnak. Azonban egy másik focista, aki nem brazil, hanem portugál – és ez meglátszik nevén, melyből hiányzik három betű, mégpedig az „inh”, és Cristiano néven szólítja az anyja –, olyan határozatot hozott, mely miatt csakugyan fáj egy nagy klubnak, mégpedig a Man. Unitednek a feje. Talán ez az átigazolásnak nevezett valami, ami tulajdonképpen kb. 80 kg legfinomabb futballhúsnak az eladása és megvétele, kikényszeríti a FIFA-ból, hogy tegyen valamit. Ugyanis nem attól van embernek a hányingere, hogy menni akar, hanem attól, hogy pár hónappal ezelőtt óriási gázsiemelés után több évre meghosszabbította szerződését. Vagy valamit nem csinált jól a United, vagy a játékos pimasz és még többet akar keresni, ezúttal egy másik klubnál, tehát Ronaldo szava annyit jelent, mint egy rossz csel. Az, hogy 100 milliót kínál a Real a Manchesternek, nyomban meg kellet volna hogy húzza a vészharangot. Gondoljanak csak arra, hogy például az egész szerb vagy a magyar első osztály együttvéve nem ér ennyit! Úgy hiszem, elérkezett az a pillanat, hogy a FIFA és az UEFA megszabja a játékosok számát a klubokban, majd az összfizetésük plafonját. Valami hasonlót kell bevezetni, mint ami már van más sportoknál, például az USA-ban a kosárlabdában és más sportokban is. Megtörténhet, hogy az esztelen költekezés éppen az ellenkezőjét váltja ki, mint amit várnak tőle. Mégpedig, hogy egy-két csapat túl erős lesz, ami azt hozhatja, hogy az egyoldalú meccsek unalmasak lesznek és a milliárdosklubok undort váltanak ki az emberekből, akik a nehezen megkeresett pénzüket zsákszámra viszik a bankokba a Ronald-ide Ronald-oda számlájára.
S ha már a FIFA-nál és az UEFA-nál tartok, ez a két szervezet évek óta nem akar egy asztalhoz ülni a milliárdosokkal, pedig ez az ő dolguk és feladatuk. Mint ismeretes, a szerb olimpiai válogatott még mindig sötétben tapogatódzik, mert a szövetségi kapitánynak fogalma sincs, hogy melyik külföldi klub mikor engedi el (ha egyáltalán elengedi) a meghívott játékost. De persze a SZLSZ is tehetett volna ebben az irányban valamit, amikor a játékosokat átigazolták. A játékosok szövetség iránti kötelezettsége szerves része kellene hogy legyen annak az iratnak. S ha ezt elfogadják a klubok és az UEFA hitelesíti, akkor sokkal kevesebb félreértés adódna a klubok és a szövetségek között. Fogadok arra, hogy a piperkőc egykori elnöknek minden másra volt gondja, csak arra nem, amire kellett volna: hogy megvédje szövetségének jogait.
Olimpiai jelvényes ing, piac és főzőkanál
A házvezetőnk szabadságon van, a lányom és a vejem mindennap Belgrádba mennek dolgozni, a nejem még mindig bottal jár, a négy unokából egy nemrég ment férjhez, egy meg majd a következő hónapban teszi ezt, az egyetlen fiúra az utolsó vizsgák várnak az orvosin, a legkisebb, a 18 éves meg állandóan utazgat a gimnázium énekkarával, nemrég Ausztriában az „olimpián” ezüstöt nyertek. Tehát ha főtt ételt akarok enni: „Magad, uram, ha szolgád nincs!”
S kezdődik az élet, le a kutyákkal az udvarba, aztán megmosni a lábukat, majd jómagamat. Jön erre egy tejeskávé teasüteménnyel. Öt az enyém, egy az én kutyámé, a másik a lányomé, az mást kap. S akkor jöhet a piac. Ott van a kis cetli a konyhaasztalon, minden fölírva, mert: „Ha nem írom fel, mindent elfelejtesz” – s ki mondhat ilyet? Persze az asszony. A kofák már kezdenek ismerni, vártak is, mert a házvezetőnk beharangozta, hogy jön majd egy szakállas vén, akinek nem lenne okos „másnapos” dolgokat eladni, mert jó a szimatja. Hogy ezen ő mit értett, meg a kofák, mondhatom, fogalmam sincs. Mindenesetre már volt egy-két ilyen megjegyzés: „Ma ezt nem venném, ha magánok volnék!” És én magamnak voltam! Amikor csuromvizesen hazaérek, kezdem a porszívózást meg a többit… A végén jönnek a virágaim meg a többi zöld locsolása. Ezt 18 helyen kell naponta elvégezni. Ez után már csak önmagamat locsolom, istentelenül szeretek zuhanyozni. Jöhet ez után a zöldség tisztítása és egyéb konyhakukta-munka. A fakanalat azonban már a nejem veszi kézbe, hogy legyen valami abból, amit beszereztem… Úgy tizenegy tájban aztán átöltözök. Az ezüstérmes unokám heccelésére előkotorásztam egy olimpiai jelvényes inget, és az utóbbi napokban abban feszítek.
Szavamat adtam neki, hogy amikor a szerb válogatott az ausztrálokkal játszik a pekingi játékokon, akkor az ausztrál melegítőben nézem a meccset. „Ez azt jelenti, hogy nekik szurkolsz?” – kérdezte. Vedd, ahogy akarod, feleltem, de kérdem én, el tudnál te engem képzelni koronás mezzel? Ki az a király, akit én a mellemen eltűrnék? Egy meglehetősen érdekes fintor volt az arcán válasz helyett. Szóval maradtunk abban, hogy megkeresem a melegítőt.
Árulkodó jegenyék és egyéb
Kedd, 19 óra 17 perc, az egyetemi város erdőjének a Zeppelin hajóétterem közeli sarkán hatalmas recsegés közepette egy nagy ág hullott a földre. Másnap sehol sincs az a vastag ág, kb. 30 cm átmérőjű, csak a kis ágacskák! Éppen úgy eltűnt, mint az előző napokban még két – nem éppen ilyen méretű – meglehetősen veszélyes ág, ha valamelyik kis sátorra esik. Tehát vagy az Exit, vagy a városrendészet, melyeket a szerencsétlenül járt két leány családja perel, hallgatólag beismeri, hogy igenis nem volt biztonságos sátrakat állítani az erdőben és a helyért drága pénzt fizetni. Ha ez nem így volna, akkor a letört ágak még ma is ott volnának, mint az szokott lenni, amikor nincs az Exitre való készülés.
A nejem egyik barátnője minden egyes esetben, amikor valami igazságtalanságról volt szó, megismételte a következőt: „Nincs igazság a földön, sosem volt, és valószínűleg nem is lesz!” Kezdem már látni, hogy az asszonyságnak igaza volt. Fent említettem, hogy Ronaldhino mennyit keresett tavaly és hogy mennyire le van értékelve például a Tour de France. Az egyéni győztes a 3558 km-ért 720000 dollárt kapott, győztes csapata pedig 960000 dollárt! Mennyit fut egy focista? Hát úgy 10-13 km-t meccsenként. Ezek a bicajosok egy ilyen összehasonlítással lehajtottak 350 meccsnyi távot!! Ennek felét a hegyeket megmászva. Hadd játszom a számokkal még egy pillanatig. Ronaldónak a heti járandósága a klubtól 140000 font, a könnyebb számítások érdekében legyen egy font száz dinár. Tehát ez a fiatalember óránként éjjel-nappal 583 ezer dinárt keres! A kerékpárosok minden kilométerért 220 dollárt kaptak, de csak a győztesek.
Nem akarok rosszmájú lenni, de a teniszezők sincsenek a rosszul fizetett sportolók között, habár az utóbbi időben az ranglista vezetőire nagyon rájár a rúd. Kiesett Federer és Ivanović is. Egyébként Federer karrierje 35 millió dollárt teniszezett össze, Sarapova meg „csak” 26-ot! A mieink bevételeit majdcsak megtudjuk előbb-utóbb valamelyik külföldi sportlapból.
A szendvicsesek újabb „győzelméről” valószínűleg mindenki értesült, de kétlem, hogy mindenki megértette, hogy miért nem fognak többé kivonulni az utcákra. Nos, én, a balkáni politika önnönmagam kikiáltotta szakértője, a következőképpen látom a dolgokat:
A szendvicscsináló alelnök óva intette az ország azon felét, mely elárulta a nemzetet. Ezt be fogja bizonyítani az össz-szlávság – mondta ő –, és nem csodálkozna – folytatta –, ha a szervezésükben azon a bizonyos napon közel egymillió ember mutatná meg „ezeknek”, akik bitorolják a hatalmat, hogy mit gondolnak róluk. Tulajdonképpen ő a fenti számnak az egynegyedét várta, amikor kezdtek gyülekezni, már ennek az egytizedével is meg lett volna elégedve. Bejött ennek a tizednek a fele...
Félő, hogy a következő alkalommal csak a szendvicsesek vezetői és „a kormányt képviselő rendbontók” jelennek meg. Nagyon kellemetlen, ha egy párt minden csatlósával együtt minden választáson „győz”, de sosem kormányozhat. Ezt megunják az emberek, szendviccsel, de anélkül is.
