Már nem is tudom, hol láttam, hallottam, olvastam, de a lényeg az, hogy valaki azt javasolja, hogy minden újságban az első három oldalon csak pozitív dolgokról írjanak. Aztán jöhet mindenki szemetesládája, az ocsmányságok sokasága, melegek, hidegek, langyosak, amit akarnak, jobban mondva, amivel ma tele van minden lap. Persze kivéve a mienket! Egy ismerősöm – sosem szerette a Magyar Szót! – azt mondja, hogy a különböző egyházak, ide értsd a pártok „szentélyeit” is, szinte átvették az újságot. De hogy ne gabalyodjak a szerkesztésbe, hadd mondom el az én „három oldalamat”.
Akik ismernek, nagyon jól tudják, hogy az edzők közül Wenger a kedvencem. Egy igazi úriember, példásan viselkedik, csapatai játszanak és nem kergetik a labdát, ragyogó taktikus, és ami a legfontosabb – legalábbis nekem és klubjának – utolérhetetlen nevelő pedagógus. Minden évben a Ligakupában a „gyerekekkel” játszik. Ezt nagyon jól tudják az ellenfelek, de ő a jövő érdekében az eredményekkel nem törődik. Az idén olyan csapattal állt ki a Sheffield United (tavaly még a Premier League-ben szerepelt) ellen, melynek az átlagéletkora 19 év! És ezek a gyerekek 6:0-ra győztek. A legfiatalabb 16 éves volt és gólt lőtt. Ide tartozik, hogy az első tizenegy két kiválósága közül Walcott (három gólt lőtt a horvátoknak!) csak 19 éves, Danielson pedig 20. Tehát az Arsenal Wenger mester jóvoltából nagyon is jól tudja, hogy mit csinál!
Ágyban, párnák közt halni meg...
Lapunk mellékletei közül nekem a Tarka Világ a legkedvesebb. A legutóbbi számban egy írás, A férfi hét félelme adott ihletet e kis eszmefuttatásra. Először is leszögezem, hogy egyetlenegy sem tartozik a én félelmeim közé! 1. Nem vagyok jó apa. A lányom, miután rájött, hogy nem is olyan egyszerű apának lenni, azt mondja, hogy „nem is voltál olyan rossz”! És megölel. 2. Nem vagyok elég határozott – na, ez aztán rám nem vonatkozik, az már biztos. 3. Elvesztem az állásomat... Ha ez történt, találtam egy jobbat. Egyébként is szinte mindig legalább két munkám volt. 4. Mi lesz az autómmal? Semmi, mert most már nincs! Amíg kellett, mindig volt, s akkor sem voltam rabja. 5. Megfosztanak a hatalomtól... Nagyon sokáig voltam Numero uno, s szinte megkönnyebbültem, amikor végre mindennek vége volt. 6. Csütörtököt mondok... Hetvenhét éves korában az ember már inkább péntekre gondol, habár néha még bejön a szerda... 7. Elhagy a feleségem... Ötvenkét év után? Egyébként is ő nem Gábor Zsazsa...
Az én félelmeim egészen mások, komolyak, furcsák és szinte nevetségesek. 1. Rettegek attól a gondolattól, hogy a nejem ismét elvét egy lépcsőt, mint azt Kairóban tette. 2. Valami nagy dromedár belerúg a kutyámba és én nekiesek – s ő holtra ver. 3. A szendvicsesek győznek a következő választásokon. 4. S ezek betiltják a whisky behozatalát – „Igya minden hazafi a slyivowiskyt!” 5. A Szó főszerkesztője megunja okoskodásaimat és kihúzza alólam a „karosszéket”. 6. Beugrik a rémálmom: A Duna az utcánkban hömpölyög, a másik oldalon van az óvodás lányom és én nem tudok úszni! 7. Amitől aztán csakugyan irtózok: Ágyba esni, mozdulatlan lenni... Teljesen egyezek azzal a Petrovics Sándor költővel az ággyal és a párnákkal kapcsolatban.
A CZ-t soha többe nem írom le!
Igaz, a bölcsek azt mondják, hogy soha ne mondd azt, hogy soha. Én azonban ma adom a szavam, hogy a Crvena zvezda nevet tőlem ma látják leírva utoljára. Talán nem is kell nagyon boncolgatni, hogy miért. Egy klub és a szurkoló csürhéje az előírások, szabályok, törvények fölé helyezi magát, hála az újgazdagoknak – olvasható másként is – a lelkiismeret ellen operált, megvesztegetett politikusoknak. Az igazságügy végre tett valamit a huliganizmus ellen, s ez a huligánoknak és megbízóiknak természetesen sehogy sem tetszik.
Belgrádban szinte mindenki mellébeszél. Nem akarja látni, hogy mi történik. A szövetségtől nem is kell semmit várni, mert tehetetlen. Talán csak az UEFA vagy a FIFA tudná „rávenni” Karadžićékat, hogy járjanak el a szabályok értelmében.
Egyben azonban majdnem egyetértek a huligánokkal, s az az igazságszolgáltatás salto mortaléi. A temerini „fajtalankodók” félszázadtól is többet kaptak, bár senki nem halt meg. A részeg fiatalok senkit nem akartak meggyilkolni. Ezzel szemben az újvidéki kávézó felgyújtásáért, melyben nyolcan haltak szörnyet és másik két fiatal örökre nyomorék lett, a tettes a legrosszabb esetben nyolc évet kap. Egy év egy élet. S a többiek lehet, hogy hármat!
Nem a tíz évben van a baj, amit a rendőr felgyújtásáért kapott az a homo sapiensnek nem mondható valaki, hanem abban, hogy nem tíz évvel ezelőtt történt meg, hogy valakinek elege legyen a huligánok viselkedéséből és tegye le névjegyét a civilizáció vívmányainak érdekében.
J’accuse – vádolom!
Vádolom az újvidéki temetkezési vállalatot, mert egy magyar nőnek a nevét mljakiznakkal írta az urnájára. Amikor a gyászoló férj megkérdezte, miért, az alkalmazott azt válaszolta, ő cirill betűkkel ír. Kijavították, de az urna helyén ismét cirill betűs volt a felirat. Hat ezresébe került a férjnek az, hogy (a nagyon furcsa hanglejtésű) alkalmazottak kijavítsák ismételten magyarra a nevet.
Vádolom a postahivatalt, mert csütörtök este 19.30-kor hoztak egy táviratot a vejemnek, melyben az áll, hogy csütörtök reggel 10 órakor ül össze a parlament. Én nem akartam átvenni, de éppen akkor érkezett az, akinek címezve volt, tehát tudhatja most, hogy hol is volt...
Vádolom és egyben ünneplem a természetet. Tegnap volt a szabadkai technikai középiskola 1949-ben végzett hallgatóinak az 59. „születésnapja”. Hogy rohan az idő. Olyan, mintha tegnap lett volna. Isten éltessen továbbra is mindannyiunkat, akik még élünk.
