Beta/AP
Alan Greenspan (középen) a csütörtöki meghallgatás végén
Tudósítónk jegyzete
Washington, okt. 24.
Aki 18 éven át, négy elnök alatt irányította az amerikai (és a globális) pénzügyi rendszert, az nem úszhatja meg szárazon, amikor az általa (f)elszabadított erők hatására történelmi léptékű tőzsdecsuszamlás következik be, és még csak egy gyertyaláng sem pislákol az alagút végén.
Ez történt a 82 éves Alan Greenspannel, aki 1988 és 2006 között állt az amerikai jegybank, népszerű nevén a „Fed” élén, és akinek minden szavát leste, sőt habzsolta nemcsak a sajtó, hanem a politikusok siserehada is.
Még Ronald Reagan nevezte ki a dollár legfőbb védelmezőjének, mert a máig népszerű és „szovjetverő”, de sok romboló folyamatot is elindító konzervatív államfőnek olyasvalakire volt szüksége, aki – hozzá hasonlóan, de az ő színészből lett politikusi „szakértelméhez” képest sokkal nagyobb hozzáértéssel, szinte vakon hitt a szabadpiaci verseny felsőbbrendűségében és mindenhatóságában.
Greenspan eleinte be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Az akkor még újdonságnak számító, de a korábbi közgazdasági technikáknál sokkal hatékonyabb számítógépes modellek – valamint saját hatalmas tudása és élettapasztalata – segítségével egyszerre volt képes kordában tartani a növekedést és az inflációt, sőt egyre inkább a kamatlábakat is.
Nem véletlen tehát, hogy a reagani gazdaságot megöröklő és többé-kevésbé folytatni próbáló id. George Bush után az előző 12 év szociálpolitikai és állami leépülését korrigálni igyekvő Bill Clinton is megtartotta őt a Szövetségi Tartalékalap kormányzói tanácsának élén, noha sok mindenben nem értettek egyet. Clinton alatt Greenspan az amerikai gazdaság legnagyobb, többnyire technológiai alapú felvirágzásának volt az egyik mesterkovácsa. 2000-től kezdve pedig az ifj. George Busht is híven szolgálta, amikor a dereguláció még nagyobb hajszája kezdődött meg.
És éppen ez volt az az időszak, amikor Greenspan alapelve, sőt ideológiája dogmává csontosodott: Csak semmi állami beavatkozás, csak semmi féken tartás, majd a Piac „láthatatlan keze” mindent szépen elsimít. Ennek isszuk most a levét, ezért volt kénytelen a legbőszebbül szabályozásellenes Bush-kormányzat egyik napról a másikra bevetni a legdurvább „államosítási” módszereket, a bankok és beruházási biztosítótársaságok több mint másfél billió [sic!] dolláros kimentését és állami tisztségviselők kinevezése útján történő átvételét. Ennek ellenére a piac még mindig nem képes lecsillapodni, mert a beruházók hosszú recessziótól tartanak.
Nos, az a Greenspan, akinek a szájából az amerikai vezetők a gazdasági csoda mantráját lesték két évtizeden át, a héten kénytelen volt elismerni, hogy jókorát tévedett. Egy kongresszusi meghallgatáson, amely a jelenlegi válság okait kutatta, az aggastyán kijelentette: „Mi mind, akik abban hittünk, hogy a hitelintézmények egyértelmű önérdeke a saját részvényeseik tulajdonának védelmezése, most sokkos állapotban, hitetlenkedve szemléljük a történéseket.”
Arra a többször megismételt törvényhozói kérdésre, hogy vajon érez-e felelősséget vagy legalább azt, hogy ideológiai meggyőződése alapján hozott olyan döntéseket, amelyeket azóta megbánt, a Fed egykori mindenhatója hosszas gondolkodás után így válaszolt: „Igen, találtam hibát. Nem tudom, mennyire volt jelentős, és mennyire állandósult, de ez a tény nagyon letör.”
Greenspan ennek ellenére csak „részben” tartja magát bűnösnek abban, ami történt, noha számos vitában makacsul ellenezte az új, egzotikus – és válságba torkolló – értékpapírfajták kialakítását, amelyek fedezet nélküli beruházási kölcsönökkel való szabályozatlan kereskedés formájában a lakásépítési befektetések és házvásárlási jelzáloghitelek elfajulása révén a mai állapotokat előidézték. „A válság sokkal szélesebbé vált, mint amit egyáltalán el tudtam volna képzelni” – mondta csütörtökön a kongresszusban, de gyorsan hozzátette: ő 2005-ben már figyelmeztetett arra, hogy a hitelezők és beruházók által vállalt kockázat ára valójában sokkal magasabb, mint amiben azok a biztosítókkal megegyeztek.
Annyi azért Greenspan javára írható, hogy az idei elnökválasztási kampányban már nem támogatja saját párttársának, John McCain szenátornak a további adócsökkentési javaslatait. Miután az évtized elején még kiállt a jelenlegi Bush adócsökkentési ajándékai mellett (aminek következtében a Clinton-éra végére kialakított költségvetési többlet és államadósság-csökkentés visszacsapott a Reagan–Első Bush alatt megtapasztalt ellenkezőjébe), a nyár óta többször is elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben az ország nem vállalhatja az ország további eladósodására alapozott adócsökkentéseket.
Természetesen senki nem fogja törvény előtt felelősségre vonni azt, akinek törvényes hatalma lett volna megállítani a meredek lejtőre taszított pénzpiacot, amelyen a pénzéhes beruházók egyre vadabbul rohantak a vesztükbe. De az elkerülhetetlenné váló visszaszabályozás racionális méreteinek meghatározásához mindenképpen meg kell hallgatni azokat, akik az esztelenséget elindították vagy legalábbis lehetővé tették.
Greenspan memoárja tavaly jelent meg. A féktelenség kora találó sikercím volt, ennek ellenére a kor egyik formálója valószínűleg újabb fejezet megírására kényszerül.
