Kevesen osztanak ki a vagyonukból tíz év alatt százmillió dollárt a tudományok és a művészetek támogatására, hiszen a legtöbb alapítvány a befektetett összeg évi jövedelméből adakozik. Charles Simonyi, a budapesti születésű amerikai szoftverfejlesztő üzletember célja viszont az volt, hogy egyszerre nagyobb összegekkel tudjon segíteni minél több arra érdemes elképzelést. A világ negyedik leggazdagabb magyar milliárdosa (Soros György, húszmilliárd; Thomas Peterffy tőzsdeszakértő, 5 milliárd; Steven F. Udvar-Házy repülőgép-kölcsönző, 3,4 milliárd) ahhoz kívánt hozzájárulni, hogy az arra érdemes tartalmak és eredmények minél szélesebb rétegekhez eljussanak. Most azonban véget ért a tízéves program – és a folytatásról még nincs hír.
Simonyi 2007-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor az orosz űrkutatási hivatal szervezésében két hetet töltött a Nemzetközi Űrállomáson. Két évvel később ő lett az első – és mindmáig egyetlen – magánűrutas, aki másodszor is fenn járt. Mint mondta, a második útra azért volt szükség, hogy – az első út élményszerű benyomásainak rendszerezése után – minél mélyebben be tudja fogadni mindazt, amit csak az űrben tapasztalhat meg az ember. A két űrutazás összesen kb. 60 millió dollárjába került, de ezt nem az alapítvány pénzéből fizette, hanem „saját zsebből”. A 64 éves szoftvermérnök azonban többé nem utazik, mert fiatal svéd feleségének megígérte, hogy nem teszi kockára az életét. Simonyi egyébként nagy pártfogója annak, hogy az űrkutatás magánvállalkozások keretében folytatódjon. Ezért támogatja a minap bejelentett Mars körüli utazás programját is.
Első leszállása után Simonyi magyarul szólalt meg először a kazah sztyeppén a Duna Televízió forgatócsoportjának kérésére, amit a Rosszkozmosz meg a NASA tévéjének élő műholdas közvetítésében a világ minden részén láthattak-hallhattak a nézők. (Alulírt szerző kétórás portréfilmet készített akkor Simonyiról a Duna TV számára.) Simonyi szoftverfejlesztő munkájáról csak az űrutazás nyomán tudott meg többet a nagyközönség: 1981-től 2002-ig dolgozott a Microsoftnál, és az ő korábbi találmányából fejlesztették ki a Word szövegszerkesztőt, amely több száz millió példányban kelt el a Microsoft Office részeként.
Charles Simonyi 2003-ban létrehozott alapítványa (amelynek nevéhez a 2008-ban kötött házasság után adták hozzá felesége nevét) harmad-harmadrészben finanszírozott tudományos, művészeti és ismeretterjesztő projekteket. A százmillió egyharmadát lakóhelyének, az USA összefüggő területének északnyugati sarkában fekvő Seattle városnak a művelődési intézményeire áldozta. Mintegy 50 millió jutott az Egyesült Államok egyéb területeire, ebből a legtöbb – a fizikus édesapa emlékére – a Princetoni Egyetem leghíresebb, még Einstein számára alapított kutatóintézetének jutott, ahol Charles az igazgatóbizottság elnöke is egyben.
Tizennégymillió dollár került külföldre: a gízai piramisok számítógépes feltérképezésére, az Orosz Nemzeti Zenekarnak, a salzburgi zenei fesztiválnak, a Chilében most épülő óriásteleszkópnak, valamint a dán számítógép-múzeumnak és a közeli modern művészeti múzeumnak, ahol Charles 17 évesen, ritka magyar hivatalos tanulmányi vízummal, programozóként dolgozott és megszerette a művészeteket.
A még 1967-ben külföldre kerülő Simonyi szülőhazáját sem felejtette el teljesen: a 2000. évi tiszai árvíz hatotta meg először, és mintegy félmillió dollárt szánt a gátak erősítésére és a vámosújfalui városháza újjáépítésére. Azt is, mint Magyarországra irányuló adományainak nagy részét a washingtoni Amerikai Magyar Koalíció kezelte. Jutott támogatás a Semmelweis Egyetemnek és a Pécsi Egyetemnek is, valamint létrehozták a Simonyi Károly kutatói díjat.
A Simonyi házaspár egyelőre nem közölte szándékát az alapítvány folytatásának lehetőségéről. Charles már évek óta saját szoftvercégének felfuttatásán dolgozik, de a korábban kizárólag munkájának élő milliárdos zseni egyre több időt tölt családja körében: Lisával egy kétéves és egy három hónapos kislányuk van.
