Mi lesz Pakisztánban? Hogyan alakulhat ennek a 162 milliós atomhatalomnak a sorsa a Benazir Bhutto meggyilkolása miatt február 18-ára halasztott parlamenti és tartományi választásokig és azt követően? Politikai elemzők szerint csak a rossz és a még rosszabb között választhatunk: katonai diktatúra vagy a szélsőséges iszlám erők előretörése.
Jeay Bhutto! (megjött Bhutto) - ezek voltak Benazir Bhutto (az őt ünneplő, üdvözlő tömegnek kiáltott) utolsó szavai azon a végzetes, múlt csütörtöki napon, mielőtt a merénylő golyója a nyakába fúródott. A kocsiban ülők sem tudták, mi történt, azt hitték, a tetőablakon kihajoló Benazir csak lehajolt a lövések hallatán, ám amikor bezuhant a kocsiba, azonnal látták a nyakán a mély sebet. Tanácsadója, Safdar Abbasszi felesége az ölébe fektette Bhutto asszony fejét, és megpróbálta elállítani az erős vérzést. Nem sok sikerrel. Még élt, amikor a kórházba értek...
A gyilkos érthetett a szimbolikához: alig két kilométerre attól a helytől gyilkolta meg a korábban kétszer (1988-1990, 1993-1996) miniszterelnöki teendőket ellátó politikus asszonyt, mint ahol édesapját, Zulfikar Ali Bhuttót, szintén egykori miniszterelnököt akasztatta fel a katonai diktatúra 29 évvel ezelőtt, pontosabban 1979. április 4-én. (Zulfikar Ali Bhutto korrupciós gyanú miatti letartóztatását és kivégzését sokan Muhammad Ziaul Hakk tábornok, akkori elnök bosszújának tulajdonították, így lánya meggyilkolása mögött most nem kevesen - és nem is érvek nélkül - a jelenlegi elnököt, Pervez Musarrafot sejtik.) Azok után, hogy az anyja halálát követő harmadik napon a 19 éves Bilaval állt a nagyapja által alakított legnagyobb ellenzéki erő, a Pakisztáni Néppárt (PPP) élére, hogy eleget tegyen a dinasztikus követeléseknek, és a személye iránti szolidaritásra alapozva egységbe kovácsolja az ellenzéket, szinte kínálja magát a Gandhiékkal való párhuzam.
Az India történelmében és politikai életében meghatározó szerepet játszó Gandhi család vezéregyéniségei, Mahatma, Indira, majd Radzsiv tragikus végzete itt csaknem ómenként is felfogható, attól függetlenül, hogy a Bhutto-dinasztia véres epizódokban már eddig sem szűkölködött (Benazir egyik fivérét 1985-ben Franciaországban találták holtan, a másikat pedig 1996-ban Pakisztánban lőtték agyon). Van, ahogy van, Bilaval Zardari, azaz már anyja nevét felvéve Bilaval Bhutto, aki jelenleg az oxfordi Christ College diákja, egyelőre még csak szimbolikus vezér, hisz
hazája törvényei szerint még hat évig nem indulhat parlamenti választásokon. Személye hát a párt lemorzsolódásának elejét venni hivatott, és a választási kampány összefogását szimbolizálni... még azon túl is, hogy a pártvezetés majdan megállapodik a következő miniszterelnök-jelölt személyéről.
Ez pedig kényes feladat lesz, hisz a Pakisztáni Néppártban nincsenek olyan karizmatikus, erős másodvonalbeli politikusok, mint például 1991-ben Radzsiv Gandhi meggyilkolása után az indiai Kongresszus Pártban voltak. Nincs jó jelölt, aki beugorjon. A Bhutto-dinasztia érdekeit képviselve a pártvezérségért indulna Benazir férje és Bilaval apja, Asif Ali Zardari, aki 1996-tól - Benazir második száműzetésétől - kezdve korrupciós vádak miatt nyolc évet töltött börtönben, a PPP soraiban azonban sokan gyanakodva néznek rá, hisz korábban olyan vádak is érték, hogy feleségét kétszer is a korrupció rávetülő gyanúja taszította le a miniszterelnöki székből. Ezek szívesebben látnák az élen a pártvezetést már korábban is ellátó Makdum Amin Fahimot.
A Benazir Bhutto halálával keletkezett vákuum látszólag a másik ellenzéki párt, a Navaz Sarif vezette Pakisztáni Nemzeti Liga - Navaz (PML - N) esélyeit növeli. Bhuttóval azonosan Sarif is kétszer volt miniszterelnök (Musarraf buktatta meg 1999-ben), mindkettejüket korrupciós vádakkal távolították el a hatalomból, mindketten most tértek haza a száműzetésből. Sarif a középosztály képviselője, széles szavazóbázisa van, ugyanis az ország legnagyobb és legnépesebb tartományának, Pandzsábnak volt az egyik legnépszerűbb politikusa. Kérdés, hogy február 18-áig hányszor és mennyire ijesztenek még rá, hisz a december 27-i merénylet előtt sem fűlött hozzá a foga, hogy az életét adja az elnöki székért.
Musarraf meg nyilvánvalóan azt reméli a halasztástól, hogy időközben elpárolog a választóknak a politikai gyilkosság felett érzett dühe, és a közelmúltban általa parancsnokolt hadseregre is számít, ha úgy értékeli, újra szükségállapotot kell hirdetni... ha rögtön csak hatalma megőrzése érdekében is. Míg a közvélemény-kutatások azt mutatják, a pakisztániak többségének elege van Musarrafból, valamiféle demokráciát szeretnének már, és nyugati politikai elemzők is úgy vélik, a diktátor semmiképpen sem tekinthető már stabilizáló tényezőnek, a Bush-kormányzat változatlanul teljes mellszélességgel őt támogatja, mert szerinte az egyetlen, akire az összvilági terrorellenes harc helyi teendőit rá lehet bízni. Belül ez természetesen az Amerika-ellenességet szítja, és a szélsőségesek malmára hajtja a vizet, azaz pont annak ellenkezőjét produkálja, mint amit Washington szeretne. Egyelőre ugyan senkit sem fognak megválasztani a sariára esküvők közül, de a káosz köztudottan a szélsőségesek erősödésének kedvező táptalaja. Nem véletlen, hogy egyes térségekben - különösen az al-Kaida törzsszállásának tartott északnyugati határvidéken - már most olyan az ábra, mint Afganisztánban a 90-es évek derekán volt. És napról napra alakul.
Fotó: Léphaft Pál
