Maxime Verhagennek ismét fő a feje. A változatosság kedvéért ezúttal nem Belgrád töri a borsot az orra alá a Ratko Mladićtyal való bújócskával, hanem a venezuelai államfő.
Hugo Chávez nem kevesebbet állít, mint hogy a Hollandiához tartozó Aruba és Curaçao szigetén állomásozó amerikai csapatok Venezuela elleni agressziót készítenek elő.
Chavéznél eddig a szomszédos Kolumbia játszotta az ügyeletes bűnbak szerepét. Bogotá a venezuelai „szimpátiákat” azzal vívta ki, hogy engedélyezte az amerikai hadseregnek hét katonai támaszpont használatát. Noha a jenkijelenlétet a kábítószer-kereskedelem és a terrorizmus elleni harccal indokolják, Chavéznek elegendő ok, hogy odahaza háborús félelmeket gerjesszen.
Paranoiájának újabb megnyilvánulását az szolgáltatta, hogy a Holland Antillákhoz tartozó Curaçao szigetén, valamint az ugyancsak holland birtoknak számító Arubán az előző év vége táján a szokásosnál több amerikai katonai repülőgép röpdösött. Washington hangsúlyozta, hogy a két szigeten tartózkodó katonái egyetlen feladata a kábítószer-kereskedők elleni küzdelem, és Hága is nyomatékosan cáfolta, hogy területét agressziós előkészületekhez bocsátotta volna az amerikaiak rendelkezésére, de Chávez szerint nyilvánvaló, hogy az amerikaiak itt is az országa elleni támadást készítik elő.
Mivel még ötlet szintjén is módfelett bizarr feltételezni egy komolyabb holland–venezuelai torzsalkodást (esetleg focipályán), és mivel Washingtonnak is jelenleg a legkisebb baja is sokkal nagyobb, mint hogy Dél-Amerikában is nyílt konfliktusba keveredjen, úgy ezt az ügyet nyugodtan a diplomáciai non plus ultrák tekintélyes halmára púpozhatjuk. Érdemes és érdekes azonban a vélt konfliktus kiindulópontját szemügyre venni. Különösen ilyenkor, télvíz idején, amikor egy karib-tengeri üdülőparadicsom puszta gondolata is lélekmelengető tud lenni.
A Holland Antillák, régebbi nevén Holland Nyugat-India, a Holland Királyság tengeren túli területe, amely a Kis-Antillák szigetcsoport része. Ez két szigetcsoportra oszlik, az egyiket a Venezuela partjainál fekvő Bonaire és Curaçao alkotja, a másikat pedig a Puerto Ricótól és a Virgin-szigetektől keletre fekvő Szélcsendes-szigetekhez tartozó Saba, Sint-Eustatius és Sint-Maarten. Utóbbi neve onnan, hogy Kolumbusz 1493-ban, Szent Márton napján fedezte fel. Érdekes, hogy ugyanezen sziget északi része francia helyesírással írja magát (Saint Martin), mivel Franciaországhoz tartozik.
Hollandia a 17. század közepén hódította meg a szigeteket, de a holland gyarmatosítás abban különbözött az angoltól, franciától és spanyoltól, hogy az kereskedelmi jellegű volt. Az első holland telepesek 1636-ban érkeztek ide.
Aruba a Venezuelához tartozó Paraguaná félszigettől 30 kilométernyire északra található. 1986-ig a Holland Antillák része volt, ekkor vált a Holland Királyság önálló tagjává. Hága kereken 20 évvel ezelőtt teljes önállóságot kívánt adni Arubának, de a szigetek végül elálltak ettől, így autonóm területként formailag változatlanul Hollandiához tartozik. Hága a védelemért és a külügyekért felel.
Idén ősszel, egészen pontosan október 10-én megváltozik a szigetek közjogi státusa. A 2008. december 15-én véget ért tárgyalások értelmében az öt sziget a fentebb jelzett napon új alkotmányos státust kap a Holland Királyságon belül. Bonaire, Sint-Eustatius és Saba különleges, de a holland önkormányzati felépítéshez nagyon hasonló önkormányzatként (bijzondere gemeente) községekké válnak, míg Curaçao és Sint-Maarten a Holland Királyság két új társult (önálló) tagállama lesz. Bonaire, Saba és Sint-Eustatius közös neve ezentúl Királysági-szigetek (Koninkrijkseilanden) lesz. Mindhárom sziget indíthat majd jelölteket a holland és az európai uniós választásokon is. Képviselőt is küldhetnek a holland parlamentbe, és szigetenként egy-egy minisztert a holland kormányzatba. Nem válnak uniós állampolgárrá, de holland állampolgárként bizonyos jogokat gyakorolhatnak. Nem kötelezik őket az euró használatára, így továbbra is az eddigi pénznemet, a saját forintot (antilliaanse gulden) használhatják.
Mi ebből a tanulság?! Beszűkült tudattal tekintve, mondjuk, az, hogy a Kosovo-féle ügyeket többfelvonásos tragikomédia nélkül, emberi módon is lehet rendezni. Valójában pedig: sokkal szebb, nagyobb és gazdagabb ez a világ, mint hogy ilyesmivel fárasztanánk az agyunkat.
